Megtelt hívekkel október 22-én este a pécsi székesegyház, ahol a Nyolc Boldogság Közösség nővérei első alkalommal rendeztek Rózsaeső imaestet a Pécsi Egyházmegyében. A Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérő imaalkalmat a Közösség 30 éve szervezi a világ számos országában, köztük hazánkban is több helyszínen.

A Nyolc Boldogság Közösség három szerzetesnővére ez év augusztusában érkezett Pécsre, ahol rendházat alapítottak. A nővérek jellemzően az ifjúságpasztorációban teljesítik küldetésüket, de vállalnak lelki beszélgetést, mentorálást, közös imádságukban is lehet hozzájuk csatlakozni, és immár a Pécsi Egyházmegyébe is elhozták a Rózsaeső imaest alkalmát, melyet minden év őszén Kis Szent Teréz liturgikus ünnepnapjához kapcsolódóan rendeznek.

Rozsaeso 2022 04

Az imaesten a híveket, akik között szép számban voltak fiatalok és gyermekek is, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapítása képviseletében Valter Margit nővér köszöntötte Lisieux-i Kis Szent Teréz a székesegyház szentélye előtt felállított és virágokkal díszített portréja előtt. Emlékeztett rá, hogy a fiatalon meghalt Teréz, amikor a földi élettől búcsúzott, azt ígérte rendtársainak, hogy ha halála után a mennybe kerül, akkor a kegyelem rózsaesőjét fogja hullatni minden hozzá fohászkodóra. Azért vagyunk itt, hogy emlékeztessük őt az ígéretére, hogy szüntelenül közbenjárjon mindnyájunk üdvössége érdekében, ő legyen a vezetőnk az életszentséghez vezető úton, ahol növekedhetünk az Isten iránti szeretetben – fogalmazott Margit Nővér.

Rozsaeso 2022 07

A folytatásban Versegi Beáta nővér, a Közösség pécsi rendházának vezetője az 1873-ban született Kis Szent Teréz életéről, missziós küldetéséről beszélt, melyből megtanulhatjuk, hogy lehet felnőttként is gyermeki bizalommal fordulni Isten felé. Teréznek óriási nagy vágyai voltak, melyekről nehézségek esetén sem mondott le, hanem megtanulta felfedezni, hogy tudja azokat a saját életkörülményei között megélni. Teréz megfogalmazta és kimondta, hogy nagy szent szeretne lenni, kereste, megtalálta és megélte a dicsőségnek az egyetlen módját, amelyik nem mulandó: a szeretet képességét. Kis Szent Teréz azt tanítja számunkra, hogy merjünk nagyot álmodni és utat mutat, hogy a körülményeink hétköznapiságában hogyan lehet a végtelenre irányuló vágyat megvalósítani.

Rozsaeso 2022 22

Az imaest személyes tanúságtételekkel folytatódott, melyekben a tanúságtevők megosztották, hogy Kis Szent Teréz közbenjárása hogyan változtatta meg alapjaiban az életüket.

Rozsaeso 2022 17

Ez után a résztvevőknek tollat és papírt osztottak, hogy szabadon megfogalmazzák és leírják személyes kéréseiket, melyek megvalósulásához Kis Szent Teréz közbenjárását kérik. A kérést lezárható borítékba helyezték és a leveleket szimbolikusan Teréz portréja elé helyezték.

Rozsaeso 2022 33

Ezt követően a Közösség tagjai egy éven át imádságban kérik Kis Szent Teréz közbenjárását, és egy év múlva, a következő Rózsaeső imaest alkalmán mindenki megoszthatja, hogyan járt közben érte a szent, aki azt ígérte, hogy a kegyelem rózsaesőjét fogja hullatni minden hozzá fohászkodóra. Miközben papírra kerültek a személyes kérések, Kis Szent Teréz szavai szóltak megzenésített versein keresztül a hozzá fohászkodókhoz.  

Rozsaeso 2022 34

Végezetül Mikovics Krisztina nővér, a Közösség pécsi alapításának harmadik tagja mutatta be a Nyolc Boldogság Közösséget és annak magyarországi közösségeit, majd az imaest zárásaként a résztvevők Kis Szent Teréz közbenjárására imaharmincadot végeztek a nővérek vezetésével.

Fotó: Hegyi László

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség