Hagyományteremtő kezdeményezést valósított meg a Pécsi Egyházmegye főpásztora, amikor édesapák és fiaik, valamint nagypapák részvételével szervezett gyalogos zarándoklatot Pécsről Máriagyűdre. Az október 22-én megrendezett programon mintegy 130 fiatal és idősebb korú zarándok, köztük több tucatnyi gyermek tette meg a több mint 20 km-es távolságot Felföldi László pécsi megyéspüspök, Máger Róbert, az Egyházmegyei Hivatal irodaigazgatója és Kovács József püspöki titkár társaságában.
Isten úgy bánik veletek, mint fiaival (Zsid 12,7) - a Zsidóknak írt levélből választott szentírási szakasszal az édesapákat és fiaikat szólították meg és hívták a szervezők egy kötetlen találkozásra, istenkapcsolatuk és személyes kötődéseik mélyítésére, tisztázására egy amolyan férfias, gyalogos zarándoklat keretében.
Felföldi László főpásztori szolgálatában is szívügyének tekinti a családok megerősítését:
„Ahogy ez a zarándoklat, úgy minden szülő-gyermek kapcsolat is egy speciális út, melyen végighaladva mindenkinek meg kell élni az apaság és az anyaság egyes szakaszait, állomásait, melynek végén édesapává és édesanyává kell válni. Ezen belül különleges kapcsolatra van szükség apa és fia között, erre szeretnénk felhívni a figyelmet ezzel a zarándoklattal, ugyanakkor minden ilyen kezdeményezésben a teljes családot tartjuk szem előtt, hisz a teljes család is zarándokúton van a felnőtté válás, felnőtté érés küzdelmében" - fogalmazott a főpásztor az apa-fia zarándoklatról.
„Az Egyháznak azokat a közösségi kapcsolódási pontokat kell megteremtenie és megadnia a családok számára, melyben a gyermekek és felnőttek szíve, mint egy szeretetközösségben, állandóan megújul és megerősödik, mert csak így válhatnak derűs és boldog életet megélő, és a családban a saját életüket szolgáló közösséggé" - mondta Felföldi László püspök.
A zarándoklat résztvevői, akiket az időjárás is kegyeibe fogadott, reggel 8 órakor indultak Pécsről Pogányon és Bissén át Máriagyűdre. Esőmentes, kellemes őszi napsütésben gyalogoltak hegyen-völgyön, járt vagy épp járatlan utakon keresztül. Az egyik édesapa megkapóan számolt be a zarándoklaton megtapasztalt élményeiről:
„Számomra a zarándoklat élő visszaigazolása volt természetes környezetben a férfitalálkozókon elhangzottaknak. A férfiközösségnek kimondatlanul is régen várt, hiányzó eseménye volt ez, amiben a sajátos férfi beállítottságok, viselkedések széles skálája nyilvánult meg a különböző korosztályok szerint. Láttam az apákra jellemző közös nevelési elveket a gyakorlatban megvalósulni, ahogy a háttérből figyelve irányítják a gyermekeket. Figyelmeztetve, de nem akadályozva őket abban, hogy hibázzanak, vagy ahogy tanítgatják őket lépésről lépésre. Láttam a nagyobb fiúk ragaszkodását apjukhoz és viszont, a 14 év felettiek önálló, a menet élén szinte túlzó tempót diktáló bandázását, az idősebbek bölcs erőtartalékolását, szótlan küzdelmét, erőfeszítését a nehéz útszakaszokon, de tanúja voltam egymás fizikai segítésének is.
A legmélyebb benyomást az tette rám, hogy magától értetődő természetességgel zajlott minden, nyoma sem volt kényszeredett viselkedésnek. Semmilyen központi, ideológiai irányítás nem volt szükséges ahhoz, hogy a férfiközösségben egymásra találjunk. Elegendő volt az alkalmat megteremteni a zarándoklat eseményében. Mintha évek óta személyes barátai lettünk volna egymásnak, akik nem csupán az apa-fia sorsban osztoznak.
A férfias összetartozás, a fél szavakból, pillantásokból megértjük egymást, a tettekre koncentráló kevés szöveg. Volt, akivel több, mint tíz év után találkoztam újra, de úgy tudtunk beszélgetni, mintha tegnap köszöntünk volna el egymástól legutóbb. Volt, akivel közös ismerősöket fedeztünk fel a beszélgetés során. De olyan is volt, aki szavak nélkül is közölte, hogy nem igényli a beszélgetést, végig szeretné küzdeni az utat, közöttünk, velünk, de mégis egymaga.
Magamra ismertem a kisgyermekesekben, akiknek nem lehetett beszélgetés közben a szemükbe nézni, mert le sem vették tekintetüket a gyermekeikről, akik folyamatosan feszegetve a határokat, hol egy vándorbotnak való ág után kutattak a bozótosban, hol pedig a csúszós, hajszálvékony meredély tetején egyensúlyoztak rohanva. Az egyik fiúcska megbotlott, elesett, és felhorzsolt kezét mutatva nézett kérdőn apjára. Láttam egy apát, aki kicsit odébb állva, épphogy el tudta kapni a járni nem túl régen megtanult fiát.”
A zarándokok között volt Iváncsits Tamás hitoktató is, aki Marci fiával vállalkozott a testi-lelki próbatételre, a közös élményekre:
„A dimbes-dombos utunk hangulatát, lelkiségét a fotók sem képesek visszaadni. Olyan dolog ez, amit személyesen érdemes átélni. Hála és köszönet püspök atyának, a program szervezőinek és segítőinek. Köszönet a lelkes és fáradhatatlan zarándoktársaknak, kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt, de a hölgy családtagoknak, a feleségeknek is, akik lehetővé tették, hogy a mai napot távol töltsük a családtól.”
Máriagyűdön Keresztes Andor plébános fogadta a zarándokokat, akik délután 3 óra körül érkeztek meg a kegyhelyre. A zarándoklat zárásaként három kiemelt imaszándékért: a családokért, az édesapákért és a fiatalokért imádkoztak közösen a résztvevők a bazilikában megtartott szentségimádáson.
Ez a zarándoklat a férfiak számára egyszerre teremtett lehetőséget és kínált élményt az apa–fiú kapcsolat építésére, a lelki töltekezésre, a tartalmas beszélgetésekre és a teremtett világ szépségeiben való gyönyörködésre. Az út megtétele igénybe vette a testet, ugyanakkor a természet közelsége lehetőséget teremtett az elcsendesülésre vagy épp a férfimódra történő beszélgetésekre, ahol a kérdéseket és a válaszokat sok esetben az út, a fizikai megpróbáltatás is formálta.
A zarándokút pihenőiben és a kegyhelyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat forró teával és forralt borral kínálta a megfáradt zarándokokat, természetesen minden zarándokot életkora szerint.
Fotó: Hegyi László
Az apa-fia zarándoklatról a Bóly TV stábja készített kisfilmet:
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
