Emlékezni gyűlt össze a Pécsi Egyházmegye papsága és a hívek közössége október 25-én este a bazilikában, hogy a legszentebb áldozat bemutatása mellett együtt ünnepeljék liturgikus emléknapján Szent Mórt, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjét, 1000 évvel ezelőtt élt második püspökét.

A szentmise főcelebránsa Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök volt, koncelebrált Felföldi László, az egyházmegye főpásztora és a jelenlévő papság, a zenei szolgálatban közreműködött a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa és Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, zeneigazgató.

SztMor 2022 20

Az egybegyűlteket Felföldi László megyéspüspök köszöntötte és reményét fejezte ki, hogy az emlékezés az egyházmegye közösségeinek, családjainak lelki gyarapodását szolgálja majd.

SztMor 2022 17

A liturgia homíliájában Kovács József püspöki titkár Mór apát pécsi püspökké választásának legendáját elevenítette fel. Kiemelte, Szent Mór püspök, aki az államalapítás korában Pannónia Szent Hegyén, a Szent Márton-hegyen, a mai Pannonhalma bencés kolostorában nevelkedett, tanult és növekedett a hitben és erényekben, majd a Szent István-i eszméket követve az örök és biztos értékek tárházát kínálta saját életén át a fiatal Pécsi Egyházmegyének. Dunaföldvártól a Száváig, Ozorától Pozsegáig négy vármegyét magába foglaló Szent István-i egyházmegye püspöke lett Mór. Az egyházmegye területe azóta összezsugorodott, a hívek létszáma kevesebb lett, sokszor érezhettük, hogy nincs jövő, és Istennek ezt a jó földbe vetett pécsi gabonáját, az aratni valót megtizedelték, leigázták, elnyomták, de még mindig él és élni akar. A gyümölcs, a gabona, ahogy az evangélium is hirdeti, Szent Mór óta számtalanszor beérett már, számtalanszor újra vetették és nőtt ki a kopár földből egyházmegyénkben – fogalmazott a püspöki titkár.

SztMor 2022 29

A legendárium hirdeti, hogy Mórnak a csendes magabiztosságát és megingathatatlanságát vette észre és ismerte fel Szent Imre herceg, majd tárta apja, Szent István elé. A mi korunkban is akadnak bőven Szent Imre hercegek és Szent Mór püspökök, akik látszólag észrevehetetlenül, de a krisztusi hitet és erőt hirdetik megingathatatlanul az örök, isteni erkölcsi nézeteket tagadó többséggel és talajtalansággal szemben – hívta fel a figyelmet szentbeszédében Kovács József atya.

SztMor 2022 24

Szent Mór évszázadokon át tartó folyamatos tiszteletét a Szentszék 1848. július 22-én hivatalosan is jóváhagyta. Egy év múlva a püspöki körlevélben jelentették be: „IX. Piusz pápa Mórnak, a 11. századi pécsi püspöknek nyilvános tiszteletét elrendelte és életbe léptette. Szent Mór hitvalló és püspök egyházi ünnepét évente az egész Pécsi Egyházmegyében a szerzetestemplomokban is szentmisével és zsolozsmával október negyedik vasárnapján kell megülni.” Az ünnepet 1913-ban rögzítették október 25-re. XI. Piusz pápa 1925. december 4-én a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította Mórt.

SztMor 2022 43

A szentmise zárásában Felföldi László megyéspüspök Szent Mór közbenjárását kérte, hogy a Jóisten áldása és öröme kísérje családjainkat, közösségeinket. A liturgia a magyar szentek himnuszával zárult.

Fotó: Tóth Györgyné, Hegyi László

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség