Átadták október 27-én Pécs új tűzoltólaktanyáját, melyet Felföldi László megyéspüspök, Zajácz Gábor görögkatolikus parókus és Nagy Zoltán Csaba református lelkész áldott meg.

Felföldi László köszönetét fejezte ki a tűzoltóknak áldozatos munkájukért és helytállásukért, majd beszédében kiemelte, a tűzoltók a segítségnyújtás keresztény valóságát élik meg. Munkájuk során nem nézik, hogy kiről, milyen emberről van szó, hová tartozik, mit gondol és érez, arra figyelnek csak, hogy bajban van és segítségre szorul. Isten azt kéri mindnyájunktól, hogy segítsünk annak, aki bajban van, aki rászorul. Mindennapi életünkben is tüzek gyulladnak emberi sorsokban, életekben, és minden azon múlik, hogy vagyunk-e elég bátrak, erősek a tüzet eloltani, a karambolban segíteni, a beszorult helyzetben utat nyitni - fogalmazott a főpásztor, majd az Atya, a Fiú és Szentlélek áldását kérte az új épületre és a benne dolgozókra, hogy mindig bátor és jó szívvel tudjanak segíteni és helyt állni.

A Tüzér utca és a Megyeri út csomópontjában található új laktanya kétemeletes épületében négy tűzoltóautó szerállását, hírközpontot, valamint korunk elvárásainak megfelelő kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki. Az új épületet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával, több mint egymilliárd forintból alakították ki.

Az ünnepélyes átadón jelen volt Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Dr. Horvát Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal főispánja, Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Péterffy Attila, Pécs polgármestere. 

Fotó: Hegyi László

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség