Átadták november 11-én Bonyhádon a 198 millió forintos kormánytámogatással felújított Ermel-Vojnits mauzóleumot és a mellette található Perczel-sírkertet. A mauzóleum megszépült épületét Felföldi László megyéspüspök áldotta meg.

Az ünnepélyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, a mauzóleum felújításával múltunk egy fontos darabja méltó módon születhetett újjá. A Perczel család története összeforrt Bonyhád és az ország múltjával. A Perczelek az oszmánok elleni háborúk idején jöttek Magyarországra, hazájuknak választották ezt a földet. Második nemzedékük már magyarosan írta a nevét, magyar nemes volt, és magyarként tekintett a világra. A svábok kitelepítése után a Perczel családot elűzték Bonyhádról. A minden évben március 15-én a településen megtartott Perczel-találkozón azonban összegyűlnek a leszármazottak.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a sírkápolna és környezete teljes felújításon esett át. Az épület 234 négyzetméternyi belső díszítő festést, 16 új ólomüvegablakot és vörösréz tetőt kapott. Restaurálták a padozatot és az tölgyfából készült ajtókat is. A síremlék belső terében található örökmécs, az oltár és a homlokzat burkolatának felújítását az egykori Zsolnay gyár utódvállalata segítette.

Felföldi László, a pécsi Egyházmegye püspöke a Perczel család érdemeit méltatva beszédében rámutatott, egy nemzet, egy város, egy család, egy ember titka ugyanaz: a hit. Ez a síremlék arról a hitről beszél, amit mi is megélünk. Ez a család hitt a jelenben és a jövőben. Szolgálták a népet, a nemzetet. Ha a hitet elvesszük a nemzet, a város, a falu, a család, az ember mélyéből, az olyan, mint az épület cement nélkül, szép lassan szétesik és összeomlik. A mi feladatunk, hogy megerősítsük küldetésünket, saját szolgálatunkat hogy a múlt emlékében és hálaadásában a jövőt tudjuk építeni, szeretettel, szolgálattal és összefogással. Végezetül a főpásztor megáldotta és szenteltvízzel hintette meg a felújított mauzóleumot.  

A bonyhádi Kálvária-dombon álló, 2002 óta műemléki védelem alatt levő mauzóleumot 1905 és 1907 között Aigner Sándor tervei alapján Ermel-Vojnits Erzsébetnek, Perczel Etelka – Vörösmarty Mihály múzsája – és Vojnits Barnabás lányának építették neogótikus stílusban. alatt. A kápolna berendezésének legértékesebb darabja a Zsolnay-kerámiából készült oltár a Mária-szoborral. A mauzóleum melletti sírkertben található Perczel Mór 1848-as honvédtábornok sírja, de a család tagja volt  Perczel Dezső országgyűlési képviselő, belügyminiszter, egykori házelnök, Perczel Béla nyugalmazott főispán, a Hűséggel a hazához mozgalom alapító tagja, valamint Perczel Bertalan katolikus kántor, Perczel Etelka leszármazottja.

Felhasznált forrás, fotó: Magyar Távirati Iroda

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 február
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 02. 25. - 2024. 02. 25.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/1:
-
2024. 02. 28. - 2024. 02. 28.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 17. - 2024. 03. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség