November 16-án, 18 órától folytatódik a Lélekrajzok című szabadegyetemi beszélgetéssorozat a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) szervezésében. A Magtár Látogatóközpontban ezúttal A két próféta - Jeremiás és Ezekiel lélekrajzai bontakoznak ki a hallgataóság számára Dr. Lukács Ottilia teológus, a PPHF adjunktusa előadásában. A sorozat háziasszonya Dr. Tiringer Aranka pszichológus, a PPHF tanszékvezető docense.

A beszélgetéseket a pszichológia és a hittudomány sajátos párosítása, az életrajzírás és a hagiográfia egyedi összekapcsolása teszi különlegessé. Az esték során a közönség a beszélgetések révén élheti át, ahogy „élet-rajzokból lélek-rajzok” születnek.

A sorozat háziasszonya Tiringer Aranka pszichológus, a PPHF tanszékvezető docense, akinek kutatási témái között kiemelt szerepet kap a művészet és az életrajzírás lélektani vizsgálata. Az első évad meghívottjai között van Felföldi László megyéspüspök, Versegi Beáta szerzetesnővér, Hess István jezsuita és Lukács Ottilia teológus.

Negyedik alkalommal Lukács Ottilia lesz a rendezvény vendége, aki a két próféta, Jeremiás és Ezekiel személyét mutatja be a beszélgetés során. Az eseménynek a Magtár Látogatóközpont (Pécs, Dóm tér 6.) ad otthont. 

A rendezvénysorozat további alkalma: 

2022. december 7. 18.00-19.30
Felföldi László pécsi megyéspüspök – A két pápa
Helyszín: Magtár Látogatóközpont

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség