Feked település 1765-ben épült, idén megszépült római katolikus templomát ünnepelték a hívek november 12-én. A Szentháromság-templomot, melynek belső tere új festést kapott, Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg ünnepi szentmise keretében. A liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár, Schraub Ádám véméndi plébános és Kammerer Sándor lelkipásztor.

A Baranya megyei Feked települést német telepesek alapították az 1700-as években. A Véménd közelében fekvő falu közepén kezdetben fatemplom állt, amelynek helyére 1765-ben emelték a mai is látható Szentháromság-templomot. A 19. század közepén kibővítették, 1958 óta műemléki védelem alatt áll. 2013-ban felújították, mostanra pedig a templomtér belső festését is elvégezték. 

 480 Feked AL 24

Az ünnepi szentmisén Felföldi László pécsi megyéspüspök elmondta, hogy a Fekeden 300 évvel ezelőtt letelepült német családok látták a jelent és hittek a jövőben. Templomot építettek, a szeretet, a hit, a remény tanítóhelyét. A templom épülete ezt a belső üzenetet hordozta egykor és hordozza ma is. Napjainkban látjuk és tapasztaljuk, ahogy kiürülnek a templomok, úgy ürülnek ki az otthonok, úgy üresednek ki a családok, és úgy válik reménytelenné a jövő. Márpedig a család és a jövő, otthonok és templomok elválaszthatalanok egymástól. A főpásztor rámutatott:

Egy templom felújítása üzenetet hordoz a világ számára, mely mindent veszni hagy, és tehetetlenül nézi az otthonok ürességét, a családok lelketlenségét, a zavarodott gyermekek szenvedését. Ezt az üzenetet kiáltja hangosan: élni akarok! 

Most itt Fekeden megújítjuk őseink hitét - hangsúlyozta a szónok -, összeadjuk, amink van, mint 300 évvel ezelőtt. Amikor betérünk ebbe a templomba, megerősödhet a szívünk szeretetben, lélekben, az egységben. Ez a hely a mi hazánk, a mi otthonunk, a mi jövőnk. Feked főutcáját végigjárva az evangélium egy mondata visszhangzott bennem: Mester, milyen szép ez a templom (vö. Lk 21,5).

480 Feked AL 04

Az ember kezdettől fogékony a szépre, szépet szeretne alkotni. Használati tárgyait is ezért díszíti ki. A szépség orvosolja a hétköznapok szürkeségét, elkísér minket és megszólít: szép család, szép kapcsolat, szép közösség. Ne engedjük, hogy a mai világ szörnyűségei elvegyék tőlünk a reményt, a jövőbe tekintés útját.

Szentbeszéde zárásaként Szent Ágostont idézte a főpásztor, aki így írt Isten szépségéről: „Örök-új Szépség, későn, jaj későn kezdtelek szeretni! Bennem voltál, én meg künn! Künn kerestelek s torz mivoltommal berohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál s én nem voltam veled. Teremtmények szakítottak el messze tőled, amik nélküled egyáltalán nem is volnának. Azután fölharsant hívó szózatod; megtörted lelkem siket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek, éhezlek, szomjazlak; megérintettél s íme, áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után!” 

A liturgián jelen volt Ritter Imre, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának országgyűlési képviselője és Tillmann Péter, Feked polgármestere. A templom megújulását ünneplő szentmise szeretetvendégséggel zárult.

Fotó: Asztalos Lívia

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség