„Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait” (Lk 11,1) - így kérték a tanítványok az Urat. Hogyan tudunk imádkozni? Mi segít minket az Istennel való találkozásban? Kovács József püspöki titkár imádságról való elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Istenhez eljutni az imádság által tudunk. Vannak az életünkben külső és belső hatások, amelyek segíthetnek minket az imaéletünkben, de az ima bent, a lelkünkben jön létre, ott válik igazán bensőségessé és személyessé.

Ahogy egy idegen nyelvet is a szavak és a nyelvtani szabályokon keresztül sajátíthatunk el, az imádságnak is van nyelvtana, szótana, Isten nyelvét is meg kell tanuljuk. Az imádság szótana a csend, a csendben tudunk igazán imádkozni. Megteremteni a csendet azonban nem egyszerű, mert folyamatosan szól egy hang a bensőnkben és külső, zavaró tényezők vesznek körbe, ami miatt sokszor elkalandozik a figyelmünk. Ahogy a trambulinon ugrálva egyszer fent és egyszer lent vagyunk, az imádságban is így vagyunk jelen.

Az ima közösség, ahol a jelenlét a fontos. Ahogy megtanulunk imádkozni és mesterei leszünk az imádságnak, rájövünk, hogy általa a mennyországot teremtjük meg itt a földön, ha mást is fel tudunk emelni az imádságaink által az Atya szeretetében. Szálljatok fel lélekben a nektek készített országba, ez az imádság lényege.

Amikor elkeseredettek vagyunk, amikor nem találjuk a helyünket, vannak szárazságaink is az imádságban, nem találjuk az oázist. Pedig ott van. Elég egy szó, egy mondat: Uram, szeretnék veled találkozni, most a trambulinon lent vagyok, nem látlak, de hiszem, hogy velem vagy. Isten folyamatosan velünk van, várja, hogy megszólítsuk és megszólalhasson az életünkben. Ebben az adventben adjuk át neki az életünket, imádkozzunk, gyakoroljuk a jó cselekedeteket, hogy karácsonykor az eljövetel valóban bensőséges és valóban tiszta ünnep legyen mindnyájunk életében. 

2022. november 28-án, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Kovács József püspöki titkár elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján: 

 

Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az Angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT. 

Nyitókép fotó: Pixabay

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség