Az Úr imádságában megfogalmazott kérésről, az ember életben maradásához szükséges mindennapi kenyérről Máger Róbert püspöki irodaigazgató elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma... A Mi Atyánk imádságban megfogalmazott hét kérés közül ez a leginkább földies, ugyanakkor nagyon is az ember igazi lényegére irányul. A kérésben az egész földi életünk benne van. Nem különleges ételt kérünk az Istentől, hanem a legalapvetőbb táplálékot, mely táplálja testünket, életünket. A mindennapi kenyér sokkal többet jelent annál, amit első hallásra felfogunk belőle: mindazt jelenti, ami a teljes ember lét fenntartásához, boldogságához szükséges. Éppen ezért a kenyér megnevezést már az őskeresztények is az Eucharisztiára, az Oltáriszentségre is értették, mely szentséggel az Isten táplálja életünket.

A kérésben benne foglaltatik minden vágyunk és kérésünk arra vonatkozóan, hogy mindazt kapjuk meg az Úristentől, amire itt és most szükségünk van. A mindennapi kenyerünket ma kérjük, nem a holnapra, a jövőre gondolunk, hanem itt és most a jelenben akarunk az Úristen szolgálatára állni és ehhez most van szükségünk testi-lelki erőre egyaránt.

Az Eucharisztia Szent Kenyere táplálja szívünket-lelkünket szentmiséről-szentmisére: amikor az Úr imádságát imádkozzuk, akkor az Eucharisztia kenyerére gondolunk, amelyet a liturgiában nem sokkal a Mi Atyánk imádkozása után veszünk magunkhoz. 

Ez a kérés, ez a fohász tanítson meg minket arra, hogy mindig a legszükségesebbet, a legfontosabbat kérjük Istentől a jelenben. Ő itt és most akar boldoggá tenni, teljessé tenni minket, itt és most akar velünk találkozni. A múlt, jelen és jövő feszültségében nekünk a jelenre kell koncentrálnunk. A múltat már nem tudjuk befolyásolni, a jövő nincs a kezünkben, itt és most állhatunk a Jóisten szolgálatára.

Kérjük a Jóistentől a mindennapi kenyeret, amely táplálja testünket, egyben kérjük az Eucharisztia égi kenyerét is, amely lelkünket, egész emberségünket táplálja és megvalósítja az Istennel való igazi találkozást, amelyre mindannyian leginkább vágyakozunk a szívünk mélyén.

2022. december 5-én, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Máger Róbert püspöki irodaigazgató elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:


Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az Angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT.
 

Nyitókép fotó: Pixabay

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség