Hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk... A Mi Atyánk imádság záró könyörgésében hallható irgalomról szól Zajácz Gábor görögkatolikus parókus elmélkedése, melynek főbb üzenetét adjuk közre.

A régies hangzású irgalom szavunk bennünk él, mégis magyarázatra szorul. A katolikus lexikon meghatározása szerint az irgalom a szenvedőhöz való szerető lehajlást jelenti.

Az irgalom szót sokszor a kegyelem szinonímájaként használjuk, holott a kegyelem valaminek a megbocsátását jelenti. Az irgalom pedig ettől sokkal több, mélyebb és szeretettel telibb odahajlás, lehajlás. Mindig az erősebb, a nagyobb hajol le a gyengébbhez, ahogy Isten hajol le hozzánk, ezért az irgalom Isten szeretetének a jele. Erre az irgalomból teljes odahajlásra van mindnyájunknak szüksége.

Szoktuk gyakorolni az irgalmat mi magunk is, és jól is esik, amikor odafordulunk a másik emberhez. Figyeljünk rá, hogy őszinte lélekkel tegyük, akkor, amikor a másiknak szüksége van rá. Amikor irgalmat gyakorolunk, ne tartsuk magunkat többnek, jobbnak másoknál, mert a szeretettel teli odahajlás, odafigyelés legmélyebb tartalmában egyáltalán nincs benne ez a fajta büszkeség. Nem uralkodni akarunk a másikon, hanem segíteni. Segíteni úgy, ahogy azt a másik szeretné.

Irgalmat gyakorolni önmagunkkal szemben is kell. Ha magunkhoz nem vagyunk irgalmasok, nem figyelünk oda az életünkre, a cselekedeteinkre, más nem fogja ezt tenni. Éppen ezért szükséges, hogy az Isten irgalmából eltelve bűn és baj nélkül éljünk, mert mindig van lehetőségünk arra, hogy bűnt kövessünk el, hogy bajba kerüljünk. Emberi természetünkből adódik, hogy gyengék vagyunk, és az Isten kegyelme szükséges ahhoz, hogy meg tudjunk tenni bizonyos feladatokat az életünkben. Az Isten kegyelme nyilvánvalóan körüljár minket és amiben esetleg vétkezünk, vagy nem teljesen látjuk át, azt kiegészíti számunkra. Az ő szeretete és kegyelme lengje körbe az életünket és valóban őrízzen meg bennünket minden bűntől és bajtól.

2022. december 12-én, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Zajácz Gábor görögkatolikus parókus elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:


Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség