Az Úr van teveled… az angyali üdvözletben Gábriel arkangyal hírül adja Máriának Jézus születését és a megtestesüléshez kapcsolódó állítást fogalmaz meg Mária számára. Kovács József püspöki titkár adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Isten megtestesülése által Máriában van az Isten, a testében hordozza, megszüli a világnak, hogy mi, emberek megváltottak legyünk. Azért, hogy részesei lehessünk Isten és a mennyország titkainak és itt a földön építhessük Isten országát. Gábor angyal ezzel az egy mondattal azt is ki mondja, hogy Mária az izajási prófécia beteljesítője: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el” (Iz7, 14).

Isten hordozójaként Mária eggyé válik Istennel, a méhében fogant élet által emberi testet, sejtjeiből emberi sejtet, emberséget ad Istennek. Mi nem tudunk ily módon, mint Mária, eggyé válni az Istennel. De vannak pillanatok az életünkben, amikor a szentmisében az Eucharisztia vételével, az imádságban, közel kerülhetünk az Istenhez. A szentségek vétele, a bűnbánat segítenek minket az Istenhez való kapcsolódásban

Gábor angyal távozása után Mária arra gondolhatott, hogy szerény emberi lényében az Isten titka van jelen. Tanuljunk Máriától, a názáreti iskolától, hogy Isten velünk van és velünk akar lenni. Nem kell aggodalmaskodnunk az életünkben, mert velünk van Isten örök bölcsessége és vele az ő útján járhatunk, az ő terve szerint haladhatunk.

A szentáldozásban, az Eucharisztia vételével mi el tudjuk-e mondani, hogy velünk van az Isten? Be tud-e tölteni annak a boldogsága, miként Máriát, hogy velünk van az Isten?

2022. december 17-én, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Kovács József püspöki titkár elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:


Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT.

Nyitókép fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség