Alessandro Reali huszonhét éven keresztül gondozta Castel Gandolfóban a pápa nyári rezidenciájának parkját, mielőtt 2020-ban, csatlakozva magyar feleségéhez és két gyermekükhöz, letelepedett Pécsett. A pápai rezidencia általános gondnokaként a park biogazdaságát is irányította, gyakran tevékenykedett a pápai konyhában és sokszor elkísérte a Szentatyát a rezidencia környékén tett nem hivatalos kirándulásain. Tanúja lehetett olyan különleges pillanatoknak, melyek csak a nyári rezidencián való tartózkodás idején kaphattak helyet a pápa életében. Alessandro Reali a Pécsi Egyházmegye munkatársával osztotta meg személyes élményeit a 2022. december 31-én elhunyt XVI. Benedek emeritus pápáról.
– XVI. Benedek pápa hivatali tevékenysége a vatikáni dokumentumokból, híradásokból megismerhető. Ön azonban számos alkalommal találkozhatott személyesen, mintegy szűk körben, Joseph Ratzingerrel, XVI. Benedek pápával Castel Gandolfóban, a pápai nyári rezidencián. Hogyan került a kötelező protokollon túlmenő, közvetlenebb kapcsolatba a pápával?
– XVI. Benedek pápát megelőzően hosszú éveken keresztül volt alkalmam jól megismerni II. János Pál pápát, aki Castel Gandolfo alkalmazottai számára atyai alakká vált. XVI. Benedek pápa teljesen más személyiség volt. Sokkal tartózkodóbb, eleinte kifejezetten zárkózottnak találtuk. Néhány évnek el kellett telnie, mire lehetőségem nyílt személyesen is jobban megismerni őt. A pápák a nyarat jellemzően Castel Gandolfóban töltik a kiterjedt parkkal, ritka növényekkel rendelkező rezidencián.
Első személyes találkozásom Benedek pápával szinte esetlegesen jött létre, nem volt előzménye. A pápa sofőrje, aki bizalmas viszonyban volt vele, egyszer megkérdezte a pápát, lenne-e kedve kirándulást tenni a rezidencián kívül, a Róma környéki hegyekben. A pápa élénken érdeklődött a lehetőség iránt. A sofőr ezért félrehívott, és indítványozta, hogy szervezzünk a falakon kívülre egy kis pikniket a pápának. Megnyugtatott, hogy nem kell aggályoskodni, kiválasztunk egy megfelelő helyet, viszünk magunkkal ennivalót, és megkóstoltatjuk a pápával a helyi ízeket. Így is lett. A pápa nem szerette volna, ha a teljes kísérete, a testőrség és a rendőrség követi, ezért titokban szerveztük meg ezt az első alkalmat. Csak a testőrség főparancsnoka jött velünk, ő természetesen be volt avatva. Én mentem el előző nap bejárni a helyszínt. Mivel ott nőttem fel a környéken, nem okozott gondot olyan helyet találni a hegyek között, ahol a fák eltakarnak minket a kíváncsi tekintetek elől. Elkészítettem az enni- és innivalót, a tortát, és másnap kimentünk. A pápának láthatóan igen jól esett, hogy egy napot hétköznapi emberként tölthetett el a természetben, mindössze maroknyi ember társaságában. Ez számára hatalmas ajándék volt. Nagyon elégedett volt a kirándulással, másnap behívatott minket a sofőrjével, és személyesen megköszönte ezt a különleges élményt. Ennek a kirándulásnak a kapcsán kerültem először személyes kapcsolatba Joseph Ratzingerrel, az emberrel.
Az első kirándulást aztán számos további követte, mindannyiszor hajnalban „szöktünk ki titokban” a rezidenciáról. A második alkalommal történet egy mókás dolog: összetalálkoztunk az erdőben egy hölggyel, aki felismerni vélte a pápát. Természetesen azonnal közbeavatkoztam, felvilágosítottam, hogy csak egy filmet forgatunk. Erre a hölgy távozott, megjegyezve, hogy mennyire hasonlít a társaságunkban levő idős úr a pápára.
– Volt alkalma négyszemközt is beszélni a pápával ezeken a kirándulásokon?
– Igen. Minthogy a pápán kívül a testőrség főparancsnoka, a pápa sofőrje és jómagam voltunk csak jelen, adódott lehetőség személyes beszélgetésre. Ezeken a beszélgetésekben egy rendkívüli ember képe rajzolódott ki számomra. XVI. Benedek pápa jó ember volt a szó nemes értelmében. Tekintélyes tudása mellett nagy szívéről, egyszerű emberi mivoltáról is tanúságot tett, amikor hittel kapcsolatos személyes kérdéseimben, amikkel adott esetben már évek óta birkóztam, olyan rövid és pontos iránymutatást adott, amik életreszólóan elkísérnek. Megdöbbentő volt, hogy a pápa maga válaszolt személyes kérdéseimre. Míg II. János Pál pápában erőteljes, mindig vidám személyét csodáltam, addig XVI. Benedek pápa személyiségének mélységével ragadott meg.
– Mi volt a pápa kedvenc étele, mit fogyasztott szívesen ezeken a kirándulásokon?
– A Castelli Romani (a Rómával határos, onnan dél-keletre fekvő területek összefoglaló neve) helyi termékeinek ízét szerette. Még bíborosként el-ellátogatott egy-egy környékbeli helyre, ahol helyi ízeket (házi készítésű fánkot, sült kolbászt, bort) kóstolhatott meg. A kirándulásokra is ilyeneket készítettem: lisztből, cukorból és borból készült kemencében sült fánkot, grillezett kolbászt. A szendvicseket is helyi alapanyogokból készítettem neki. Nem is ebédnek szántam, csupán éhséget csillapító ételnek. A pápa számára az volt a fontos, hogy magunk legyünk a hegyek között, a csendben, a magunk gondolataival, egymással beszélgethessünk kicsit, hogy kiszabaduljunk a mindennapi élet határidők közé bezárt világából.
– Előfordult, hogy a családja, felesége és gyermekei is találkozhattak a pápával?
– Erre jellemzően szeptember végén, a protokolláris elköszönés alkalmával nyílt mód, amikor a pápa az alkalmazottaktól egyenként elbúcsúzott, megköszönte munkájukat, megajándékozva mindegyiküket valami aprósággal. Amikor a feleségemmel kezet fogott, rendre megemlítette, mennyire nagyra becsüli a magyarokat, Magyarországot.
– Mennyiben volt más a hangulata Castel Gandolfóban a hivatalos fogadásoknak, a vendégeknek, mint a Vatikán falai között?
– Óriási különbség volt egy vatikáni fogadás és egy Castel Gandolfóban történt államfői vagy konzuli megbeszélés hangulatában. A vatikáni helyszín a lehető leghivatalosabb, legformálisabb tárgyalást vetítette előre, míg Castel Gandolfóban a természeti környezet sokkal kötetlenebb teret biztosított a személyes megnyilvánulásoknak is. Az esemény jelentősége természetesen ugyanaz, ha a pápa az Amerikai Egyesült Államok elnökét fogadja, így például George Bush, de az atmosztférája sokkal személyesebb. Gondoljunk csak bele, hogy a helikpoter leszállóhelyéről rögtön a park évszázados fáinak, növényeinak képe fogadja a látogatót az egyik oldalon, míg a másikon a pápai biogazdaság, rendezett épületeivel, háziállatokkal. Sokkal inkább otthon érezheti magát az ember, akár egy államfő is ilyen környezetben. Ezért nyáron a hivatalos, állami fogadások leggyakrabban ott történtek.
– Hogy emlékszik vissza XVI. Benedek pápára az általa Castel Gandolfóban töltött nyarak alapján?
– XVI. Benedek pápa kiemelkedő intelligenciával megáldott, filozófikus, mélyen gondolkodó személyiség volt. Vállalta a pápai hivatal viselésével járó nyilvános szerepléseket, az ezek következtében kapott kedvező és kedvezőtlen kritikát, a sűrű találkozásokat az emberekkel, de igazán akkor volt otthon, amikor elvonulhatott, különösen, ha ezt a természetben tehette. Érezhetően kedvét lelte abban, amikor maga maradhatott egy kicsit Istennel, a személyes gondolataival. Castel Gandolfóban gyakran hallottuk a szobájában zongorázni. Szeretett zongorázni, írni, lejegyezte gondolatait. Az első ránézésre zárkózott, tartózkodó teológus alakja szerény, alázatos, bölcs, szeretetteli, figyelmes embert rejtett.
– Volt-e Önhöz intézett emlékezetes, személyes kijelentése XVI. Benedek pápának, amire a mai napig szívesen gondol vissza?
– Nagyon szeretek korán kelni, és a friss levegőn, amikor még senki sincs ébren, a növények gondozásával kezdeni a napomat. A parkból egészen a tengerig el lehet látni. Egyik vasárnap hajnalban is ott tettem-vettem a parkban, terveztem a napi teendőket, foglalatoskodtam a növényekkel, amikor elhaladt az úton XVI. Benedek pápa autója, aki a testőrség főparancsnokának és Georg Gänsweinnek, személyi titkárának társaságában utazott. Nem akartam őt zavarni, alkalmatlankodni, ő viszont felismert, megállíttatta az autót, és megszólított: „Te sosem pihensz?”. Azt válaszoltam: „A munkámat végzem, szeretem mindazt, amit csinálok. Számomra az is ajándék, hogy itt lehetek ebben a csodálatos parkban és ezeknek a különleges növényeknek a gondozásával foglalkozhatom.” Erre azt mondta: „Ez az élet titka: azzal foglalkozni, amit szeretünk, az Úrra bízni magunkat és sohasem félni.”
Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Alessandro Reali magánarchívum
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
