Siklósra látogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök január 22-én, Szent Vince vértanú, a vincellérek védőszentje ünnepnapján, amikor a szőlősgazdák a Villányi borvidéken hagyományos termésjósló ünnepet tartották. A rendezvényen jelen volt Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, Riegl Gábor, Siklós város polgármestere, valamint a Szent György Lovagrend és a Siklósi Borbarátnők Borrendi Egyesülete tagjai.

Szent Vince, a kora keresztény idők szentjének legendája nem ad magyarázatot a szőlővel és borral való kapcsolatára. Valószínű, hogy nevének eredete (Vin Cent, azaz százszoros bor) az oka, hogy a borászok, pincemesterek, szőlőművesek, vincellérek védőszentje lett. A Vince név jelentése: győzedelmes. Szent Vincét kezdetektől úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a közeledő tavasz útját. 

Vince nap Siklos 01

Hazánkban sokfelé elterjedt régi szokás, hogy Vince napján a szőlősgazdák Isten áldását kérik a tőkékre. Meglátogatják a pincéket, megkóstolják egymás borait, valamint vesszőt vágnak a szőlőből, amit aztán vízbe tesznek. A kihajtott, ún. vincevesszőből következtetnek az az évi termésre. A gazdák az időjárást is figyelik, úgy tartják, ha „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”, azaz, ha ezen a napon olvad a hó, esős az idő, akkor jó szőlőtermés várható. Sok helyen papot hívnak, s a tőkékre Isten áldását kérik, az ültetvény négy sarkát pedig szenteltvízzel vagy borral hintik meg.

Vince nap Siklos 15

Felföldi László püspök Siklóson, az akasztófa-dűlői keresztnél mondott köszöntőjében kiemelte, hogy Jézus, amikor az emberről beszélt példabeszédeiben, sokszor a szőlővesszőhöz hasonlította az emberi életet. Miként a szőlővesszőnek is kapcsolatban kell lennie a szőlőtővel, hogy tápanyagot szívhasson magába, úgy kell az embernek is kapcsolódnia Krisztus tanításához: „Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz” (Jn 15,4-5).

Vince nap Siklos 16

A szőlőfajták megőrzéséről szólva a püspök kiemelte, ha két különböző szőlőfajtát ültetünk egymás mellé, azok sosem fognak eggyé, azonossá válni. Ötven év múlva is megőrzik sajátságaikat, mindegyik a saját fajtája szerinti gyümölcsöt fog teremni. Így van ez az emberi életben, családjainkban, a közösségekben. Mindenkinek saját, egyedi feladata, termése van, amit ha nem terem meg, megfosztja saját magát és a világot is valami értékestől.

Vince nap Siklos 26

Végezetül a főpásztor Isten áldását kérve megáldotta a szőlőtöveket és a nemzeti színű szalaggal átkötött vincevesszőket, majd a gazdák és vendégeik a kiváló évjárat reményében forralt borral koccintottak az idei bőséges termésre.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség