Nem csupán nevükben hordozzák a szolgáló szeretet iránti elkötelezettségüket, hanem tevékenyen meg is élik azt. A mohácsi Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport tagjai - számos karitatív feladatuk mellett – ezúttal az egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlat február 26-i mohácsi alkalmán segédkeztek. Ahogy ők fogalmaznak: „embertársaik önzetlen segítése vezérli mindennapjaikat”.

A mohácsi karitászosok alaposan kitettek magukért. Ezúttal is. Ahogy évek óta teszik újra meg újra. Személyesen vettek részt a Pécsi Egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlat-sorozatának mohácsi helyszínére érkezett híveket vendégül látásában. Azt mondják, több mint 500 résztvevő érkezett az alkalomra. Márpedig ők biztosan tudják, hiszen a csoport 14 aktív tagja szervezte és felügyelte a lelkigyakorlatot kísérő szeretetvendégség minden egyes mozzanatát. A hívek kiszolgálásán túl nagyrészt nekik köszönhető az is, ami az asztalra került: a sós és édes süteményeket az önkéntesek maguk gyúrták, dagasztották, kelesztették, nyújtották és sütötték.

karitasz3

„Ez természetes dolog számunkra – fogalmazott Martina Erzsébet, a csoport világi vezetője -, az adventi időben a roráté misék utáni agapén is minden alkalommal mi szolgálunk, ez az alkalom sem lehetett másként. Nagy örömmel végezzük ezt a szolgálatot, boldogság volt látni, hogy elfogyott minden süti az asztalról. Ezt a szolgálatot csak szeretetből lehet csinálni, másként nem. Teljességgel belülről fakad, a szeretet mozgatja. Mondtam is az önkéntesek munkatársaimnak, hogy ez most mindenkinek a szívéből jött, minden tekintetben, mert egy emberként voltak jelen és szolgáltak. Ez a hozzáállás pedig teljesen természetes köztünk, immár 9 éve”.

karitasz2

A mohácsi Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport 2024-ben ünnepli fennállásának tízéves évfordulóját. Jelenleg 22 állandó önkéntesből és 10-15 alkalmi segítőből áll a csapatuk. A csoport tagjai rendszeresen vesznek részt közösen szentmisén, és havonta tartanak csoportgyűlést, ahol a szakmai megbeszélésen túl lelkiekben is töltekeznek, valamint megünneplik a születés- és névnapos munkatársaikat is. Bacsmai László mohácsi plébános személyesen vesz részt ezeken az alkalmakon. Ezek a szeretetteljes, bensőséges együttlétek a legfontosabbak, mert a Karitászban „csak hittel, közösségben és szeretetben tudunk együtt lenni és csak így tudunk segíteni másokon” – hangsúlyozta Martina Erzsébet karitász-csoportvezető.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség