A Pécsi Egyházmegye hagyományteremtő szándékkal 2022-ben szervezte meg az első pécsi városi keresztutat, melynek biztonságos megtartását a mostoha időjárási körülmények, a viharos szél és heves eső akkor nem tette lehetővé. A kezdeményezés azonban nem szakad meg: egyházmegyénk idén, virágvasárnap előtti szombaton, április 1-jén kereszthordozással egybekötött keresztútra hívja és várja a híveket és az érdeklődőket. Virágvasárnap a hagyományos passió a Tettyén ebben az évben nem kerül megrendezésre.

Pécs történelmi belvárosában április 1-jén 16.00 - 18.00 óra között Jézus Krisztus feltámadására, a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra való készület jegyében keresztutat járunk. A városi keresztút Kossuth tértől a Dóm térig tartó 14 állomásán keresztül szentírási szakaszok, elmélkedések, énekek, versrészletek segítségével szimbolikus módon hordozva a Megváltó keresztjét, végigéljük Jézus Krisztus szenvedésének és kereszthalálának eseményeit. A keresztúton a Dél-Dunántúlon élő katolikus nemzetiségek is képviseltetik közösségeiket.

Varosi keresztut v1.0.4 page 0001

Jézus szenvedéstörténetéhez kapcsolódva, a keresztutat járva mindenki el tudja benne helyezni saját élettörténetét, rátalál saját keresztjére. A kereszt felvétele, az elesés, a kudarc, a talpraállás, az újra elindulás, a gyász mindnyájunk életének része. A stációkat végigelmélkedve mindenki azt érzi, hogy részese lesz az egésznek, azt látja, hogy ez az ő keresztútja, az ő személyes története. A keresztút üzenete, hogy végigjárva azt, több és jobb emberként élhetjük tovább az életünket, egymással jobban összetartva, jobban odafigyelve egymásra - nyilatkozta korábban Felföldi László püspök a városi keresztútjárás lelki adományairól.

A pécsi városi keresztút 14 állomása:

1. állomás (Kossuth tér) – Jézust halálra ítélik

2. állomás (Irgalmasok utcája - Irgalmasrendi Kórház bejárata) – Jézus vállaira veszi a nehéz keresztet

3. állomás (Széchenyi tér – Jókai tér kereszteződés) – Jézus először esik el a kereszttel

4. állomás (Jókai tér) – Jézus édesanyjával találkozik

5. állomás (Széchenyi tér – Megyeháza) – Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

6. állomás (Széchenyi tér – CRNL Gimnázium) – Veronika kendőt nyújt Jézusnak

7. állomás (Szepessy Ignác u. - Klimó Könyvtár) – Jézus másodszor esik el a kereszttel

8. állomás (Szepessy Ignác utca és Káptalan utca kereszteződése) – Jézus vigasztalja a síró asszonyokat

9. állomás (Káptalan utca – Püspöki Kincstár) – Jézus harmadszor esik el a kereszttel

10. állomás (Rózsakert) – Jézust megfosztják ruháitól

11. állomás (Cella Septichora) – Jézust a keresztre szegezik

12. állomás (Szent István tér - Szepessy Ignác-szobor) – Jézus meghal a kereszten

13. állomás (Dóm tér) – Jézust leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik

14. állomás (Dóm tér) – Jézust a sírba fektetik

varosi keresztut terkep 2023

A városi keresztúti stációkon felolvasott versrészleteket és biblikus elmélkedéseket a Pécsi Nemzeti Színház művészei kihangosítással adják majd elő. A keresztúti menet együtt halad a kijelölt útszakaszokon, az egyes állomásokat nem jelzik külön táblák. A keresztútjáráshoz annak bármely pontján szabadon lehet csatlakozni. 

A városi keresztútra világnézeti és felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!

A KERESZTÚT ESŐ ESETÉN IS MEGTARTÁSRA KERÜL, A SZÉKESEGYHÁZBAN LESZNEK HALLGATHATÓK AZ ELMÉLKEDÉSEK!

Plakátfotó: Svastits Krisztián

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség