A II. Vatikáni Zsinat (1962-65) hatvanadik évfordulója alkalmából 2022 októberében konferencia-sorozatot indított a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. A sorozat második, tavaszi részében, a zsinati dokumentumok és események újabb szeletéről értekeztek a rendezvény országhatárainkon innen és túlról érkező előadói március 17-én a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházában.

A Katolikus Egyház életében jelentős változásokat hozó II. Vatikáni Zsinaton résztvett mintegy kétezer-ötszáz zsinati atya között az akkori pécsi megyéspüspök, Cserháti József volt egyike azoknak, akik hazánkból részt vehettek a mai napig meghatározó egyháztörténeti eseményen.

Kovács Gusztáv, a PPHF rektora, a konferencia bevezetőjében emlékeztetett, hogy a Cserháti József pécsi megyéspüspök által a zsinaton megtapasztalt új teológiai szemlélet ma is tovább él a Pécsi Püspöki Hittudomány Főiskolán, hiszen azt az ott oktató tanárok generációról generációra továbbadják egymásnak, így a zsinat által megfogalmazott szemléletváltás ma is meghatározó az intézmény életében.

A II. Vatikáni Zsinat olyan jelentős változásokat hozott az Egyház életében, melyeket a mai napig szélsőséges módon értelmeznek. Léteznek olyan írások, amelyek arról szólnak, hogy a zsinat lerombolta a katolicizmust, és egyházi válságot idézett elő. Ugyanakkor születtek olyan kiadványok is, amelyek örömmel elemzik a zsinat határozatainak és eredményeinek pozitív hatásait. Sőt, hatvan év után még mindig van egy-egy olyan területe, pl. a Lumen gentium, a II. Vatikáni Zsinat az Egyház lényegéről szóló dogmatikus konstitúciójának genezise, amely még bőven ad feltárnivalót a kutatók számára.

A zsinat által hozott legfőbb változások között a templomok szembemiséző oltárainak kialakítása, az index, azaz a tiltott könyvek jegyzékének megszüntetése és az ökumenikus fordulat, mely az addig tiltott párbeszédet minden katolikus feladatává tette, a mai napig talál támogatókat és ellenzőket egyaránt. A jelentős események teljesebb megértéséhez el kell telnie meghatározott időnek, ami a II. Vatikáni Zsinat esetében már megtörtént. Az idő ugyanis segíti az események tiszta megítélését.

A konferencia előadásai voltak:

Kovács Gusztáv - II. Vatikáni Zsinat: inspiráció és hányattatás
Zamfir Korinna - Az Unitatis redintegratio időszerűségeOrova Csaba
Ki töri meg a jeget? - A párbeszéd jelentése a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban
Nóda Mózes - A Sacrosanctum concilium kezdetű zsinati konstitúciót előkészítő kis zsinatok
Lészai Lehel - A tanítványok vocatioja és missziója a szinoptikus evangéliumokban
Kuti Veronika -Természet és emberkép a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban
Csonta Réka - A Gravissimum educationis mai olvasatban
Csonta István- A zsinat és Kelet-Európa

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség