Jézusnak az Olajfák hegyére vezető útját idézi meg az a fáklyás zarándoklat, melyet hagyományosan nagycsütörtök este, idén április 6-án rendeznek Pécsen. A menet este 9 órakor indul a pécsi székesegyháztól.

A székesegyházban este hat órakor kezdődő szentmisét és virrasztást a már hagyományos zarándoklat követi: este 9-kor indul az imádságos menet a Dóm térről a Havi-hegyre.

Az utolsó vacsora után Jézus felment tanítványaival az Olajfák hegyére, és a Getszemáni kertben virrasztott: a nagycsütörtöki pécsi fáklyás zarándoklat ezt a jézusi utat idézi meg. A hagyományoknak megfelelően a Havas Boldogasszony-templom előtti keresztnél egy tanúságtétel is elhangzik majd.

A zarándoklat útvonala: székesegyház – Hunyadi út – Kálvária – Tettye utca – Mindenszentek-templom – Havas Boldogasszony-templom. Táv: 2 km 

A szervezők szeretettel várnak fiatalokat és időseket egyaránt, akik ily módon is szeretnének bekapcsolódni a nagyheti előkészületekbe.

Plakátfotó: Svastits Krisztián

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség