Napjainkban, amikor a kisebb-nagyobb egyházközségek közösségi fennmaradása komoly feladatot állít elénk, kiemelkedő jelentőséggel bír és követendő példát mutat a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör, melynek tagjai az elmúlt években egy kezdetben lehetetlennek látszó küldetést valósítottak meg: az enyészettől menekítették meg a kegyhely Nagyboldogasszony-kegytemplomát, az egykor szebb napokat is látott régi kolostor épületét és a kegyhely arborétum szépségű parkját, miközben a baráti kör 20 tagja valódi közösséggé kovácsolódott egybe, a kegyhely pedig újra élő köve lett Egyházunknak. A munkálatokról, feladatokról és küldetésről  kegytemplom sorsát szívén viselő Biki Endre Gábor számolt be.

A Pécsi Egyházmegye területén van egy régi, mára kissé feledésbe merülő, de korábban országosan is ismert Mária-kegyhely, mely a Pécsvárad és Szederkény között vezető műút mentén, a Karasica-völgyéből kiemelkedő kis domb magaslatán áll.

kemend35

Sajnos az elmúlt évtizedekben a máriakéméndi egyházi épületek állaga pénzeszközök híján súlyos mértékben leromlott. Ezt látva, a helyiekkel és környékbeliekkel összefogva társadalmi munkákat szerveztünk, és évekkel ezelőtt megkezdtük az elhanyagolt kegyhely „megmentését”, és újbóli életre keltését.

kemend10

Először a templom belső terének takarításában segédkeztünk, majd elkezdtük kihordani az évtizedek óta felhalmozott lomokat és hulladékot. A melléképületeket, a pincét és a padlást is kitisztítottuk. Két év alatt több teherautónyi hulladékot vittünk el (először még személyautókkal, később kisteherautókkal), hiszen a közelmúltig még a szemétszállítás sem volt megoldva, így a használaton kívüli épületrészeket a feleslegessé vált tárgyakkal töltötték fel. Miután ezzel készen voltunk, már látványosabb feladatokba is belefogtunk.

kemend1

2015 decemberében országos gyűjtést indítottunk, hogy megmenthessük az 1890-es években készült Zsolnay-féle pirogránit angyalszobrokat, melyek a templom bejáratánál már évtizedek óta törötten álltak. Hatalmas erőfeszítések árán, de fél év alatt összegyűlt közel 4 millió forint, melyet a Máriakéméndi Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület fogadott. Bármerre jártunk az országban, mindenhol beszéltünk a gyűjtésről, így nagyon sokan a segítségünkre siettek és adakoztak. Bár a szükséges forrás már 2016 nyarára rendelkezésre állt, de még hosszabb időnek kellett eltelnie, mire a szobrokat restaurálva és újból felállítva láthattuk. Romos volt ugyanis az a támfal, amire vissza kellett volna helyezni, így előbb még azt is fel kellett újítani. A támfalak helyreállítását további adományokból, valamint a helyi plébánia segítségével építettük újjá. A Pécsi Egyházmegyei Hivatal vállalta, hogy a falsarkokat, amin a szobrok állnak, és a felvezető lépcsősort újjáépíti, így végül 2018-ban felállításra kerülhettek a szobrok, melyeket dr. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke áldott meg a Szentháromság vasárnapi búcsún.

kemend25

Még 2015-ben kértük a Pécsi Egyházmegyétől a súlyos állapotromlásnak indult, használaton kívüli kolostorépületet, mely korábban plébániaként is működött, de a 2013-as plébánosváltástól az épület üresen maradt. Szerencsére a megnyert pályázat után 2018-ban megkezdődhettek az életveszélyessé vált épületen a munkálatok.

A már évek óta a kegyhelyre járó és szorgoskodó emberekből 2019 nyarán megalapítottuk a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör csapatát 20 fővel. A csoportban a máriakéméndi híveken kívül több településről, pl. Szederkényből és Pécsről is vannak tagjaink, segítőink. A munkálatokat Biki Endre Gábor szervezi és koordinálja. Megalakulásunk óta tavasztól őszig minden hónapban egyszer önkéntes kegyhelygondozó és takarító napot szervezünk, de búcsúk és egyéb egyházi ünnepek előtt még ezen alkalmakon felül is összejövünk.

kemend6

Elkötelezett tagjaink közül mindenki azt a feladatot végzi, amihez ért. Az asszonyok vállalják ilyenkor a zarándokszállás épületének takarítását, a belső apróbb munkákat és a ház csinosítását, pl. terítők, függönyök felhelyezését vagy éppen a konyhai munkákat. A férfiak elhozzák otthonról a gépeiket, szerszámaikat, sőt még van, aki pótkocsis traktort is, mert a templom 3 hektáros parkja rengeteg kerti munkát ad. Hatalmas, másfél évig tartó munka volt a kegyhely hátsó udvarának kitisztítása, melyet kb. 15 éve nem gondoztak. Ez idő alatt valóságos ősbozót alakult ki, a vadszőlő úgy benőtte a kerítéseket, hogy azok már nem is látszottak. Sajnos emiatt a téglakerítést és a falakat több helyen a kidőlés fenyegette. Ezt a hatalmas területet hónapról-hónapra fokozatosan szabadítottuk ki az indák fogságából. A kegyhely kerítéseinek külső oldala is évtizedek óta gondozatlan volt, ezeket a részeket is közel 1 km hosszan kipucoltuk. A munka eredménye egy szép és gondozott kert lett, ahol immár rendszeresen végezzük a fűnyírást és cseperednek a fiatal kis facsemeték.

kemend19

A kertben, ha kell, kivágjuk a kiszáradt fákat, elvégezzük a metszéseket, és egyéb kerti munkákat. Eddig minden évben ültettünk facsemetéket, az utóbbi négy évben közel 100 db különféle egyed lett elültetve, melyek a templom parkját szinte arborétum szépségűvé teszik. A kerti munkák mellett az öntözésre is heti rendszerességgel kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen az aszályos nyarak nagyon megviselik a növényeket. Az idei évben megkezdtük a park virágosítását is, hiszen valaha egy szép sétautakkal ellátott barokk kert volt itt, melyet idővel felszámoltak.

kemend22

Évente kb. 1 millió forintot tudunk elkölteni a kegyhely szépítésére, melyet tagjaink nagylelkű adományai segítenek, ezzel is levéve a terhet a plébánia válláról. Nagyon sok minden van azonban, amit nem pénzért vásárolunk. Ha ugyanis szükségünk van valamire, a közösségi oldalunkon kihirdetjük, és mindig érkeznek a felajánlások: ha kell függönyt, szőnyeget, ágyakat, szekrényeket és egyéb jó állapotú konyhai berendezéseket is kapunk, melyeket a zarándokszálláson tudunk elhelyezni, hiszen pénzünk sem nekünk, sem a plébániának nem lenne annyi, hogy mindent saját erőforrásból szerezzünk be. Így érkeztek hozzánk régi értékes szentképek is, melyek a kolostorépület folyósóján lettek elhelyezve.

 kemend24

Két évvel ezelőtt egy kedves ismerősünk járt itt Pécsről. Látta a szépen felújított épületet, és szomorúan állapította meg, hogy még egy rendes ebédlőbútorunk vagy asztalunk sincs, ahol vendéget tudnánk fogadni. Elmondta, hogy neki van egy 150 éves, Bécsben készült antik bútorsorozata, ha elfogadjuk, örök adományul az egyházmegyének adja, csupán egyetlen kérése van, hogy az a máriakéméndi plébánia épületének ebédlőtermében kerüljön elhelyezésre. Miután megszerveztük a hatalmas bútorok ideszállítását, melynek költségét az adományozó fizette, örömmel lépett be a terembe, és megjegyezte, hogy 150 év után ezek a bútorok most vannak igazán jó helyükön, hiszen minden elem olyan szabályosan tölti ki a rendelkezésre álló helyet, mintha annak idején ide tervezték volna.

kemend17

A kegyhelygondozások alkalmával számos munkát sikerült megvalósítani az elmúlt évek során: újrafestettük a kovácsoltvas kapukat, megjavítottuk az épületeken az ajtók zárjait, igényes turisztikai táblákat állítottunk fel a templom elé, valamint a templom parkjában egy kis kerti tavat is létesítettünk. Új műemlékes táblát készíttetünk a templom főhomlokzatára. Egy ilyen nagy kegyhelyen és épületeknél mindig akad tenni- és javítanivaló, és ha sikerül legalább szinten tartani a létesítmények állapotát, akkor könnyebb a későbbiekben az állagmegóvás is.

kemend31

A Magyar Állam támogatásával 2020-ban megkezdődött a Nagyboldogasszony-kegytemplom külső felújítása. Az első ütemben a tető, a falvarrások, egy leszakadt mennyezeti rész javítása és a vízelvezetés valósult meg. A második ütemben, 2022-ben, újabb állami forrásokból a templom ablakait cserélték ki, valamint elkészült a külső festés is, mely már igazán látványos része volt a felújításnak.

kemend33

Tervünk a kezdetektől az volt, hogy nem elég csak az épületeket, vagy a templom parkját szépíteni, élettel kell megtölteni a kegyhelyet. Ez a feladatunk is tökéletesen sikerült. Újra megszervezzük a régen oly híres máriakéméndi búcsúkat, évente négyet is, melyre azóta ismét több százan zarándokolnak el. Facebook-oldalunkon minden eseményt és közösségi programot meghirdetünk, melynek hatására egyre több helyről jönnek hívek a vasárnapi misékre is. Tavasztól őszig számos cserkész- és hittanos csoport érkezik kegyhelyünkre, a legtöbben a zarándokszállás nyújtotta lehetőségeket is igénybe veszik. Évek óta népszerű táborhely vagyunk, gyakran jönnek pl. pécsi iskolákból, mivel sátorozni is lehet nálunk. Lelki gyakorlatok színhelye is a kegyhely, melynek csendes parkja kiváló lehetőséget teremt az ide érkezőknek, hogy Istenbe vetett hitükben elmélyüljenek. Az utóbbi években egyre több felnőtt csoportunk is van. A kecskeméti művészek pl. már visszatérő vendégeink. Ők 2-3 hétre alkotótábort szerveznek kegyhelyünkön, és rajzaikból, grafikáikból kiállításokat is rendeznek, melyen bemutatják Máriakéménd értékeit.

kemend32

A Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör számos programot szervez és kínál. Az események egy része a kegytemplomhoz kapcsolódik, amikor pl. látogatóknak, zarándokcsoportoknak mutatjuk be a templomot és a település más értékeit, pl. a Szent Márton-templomot vagy a szép pincesort. Szerencsére az utóbbi években egyre többen keresik fel a kegyhelyünket, a vendégkönyv hétről-hétre szaporodó bejegyzései is ezt tanúsítják. Bármilyen időpontban érkezik valaki, igyekszünk mindenkit fogadni. Mivel a kegyhely közút mentén található, igaz nem főút, ezért csak kisebb a forgalma, de azért az itt elhaladó autósok is gyakran megállnak, és mivel a templom parkjába mindig be lehet jönni, gyakran betérnek és körbesétálják a parkot, és megtekintik a műemlék épületeket. Ha éppen a helyszínen vagyok, mindig kaphatnak az érkezők egy kis ismertetőt a kegyhely múltjából és jelenéről.

kemend39

A programok másik része, amikor mi szervezünk máshová programot közösségünk számára. Minden hónapban indítunk kisebb zarándoklatot vagy meglátogatunk egy-egy magyarországi kegyhelyet. Ha éppen sikerül úgy szervezni az időpontokat, akkor egy-egy búcsún is részt veszünk szerte az országban. A programjaink nyitottak, azokra mindenkit szeretettel várunk.

kemend26

Tudjuk, hogy a kéméndi kegyhely még hosszú évekre ad feladatot és tennivalót, hiszen továbbra is sok a felújításra váró rész (pl. kidőlő kerítések), valamint a kegytemplom rossz állagú belső tere is a megújulásra vár. Reméljük, hogy lesz lehetőség a folytatásra. Bízunk az isteni gondviselésben, hogy az anyagi és a személyi feltételek továbbra is biztosítva lesznek, és ennyi elvégzett munka után nem kerül a kegyhely újra az enyészet markába. A Boldogságos Szűz Mária segítse a továbbiakban is mindnyájunk munkáját, igyekezetét!

kemend34

Ezúton is megköszönjük a Pécsi Egyházmegyének és Felföldi László püspök atyának, hogy segíti a máriakéméndi kegyhely megújítását, valamint plébánosunknak Bukovics István atyának a közreműködését az ügyek intézésében, melyek lehetővé teszik, hogy szeretett kegyhelyünkért mindent megtehessünk. Köszönet a Máriakéméndi Önkormányzatnak, a helyi Német Önkormányzatnak valamint a környékbeli települések önkormányzatainak, hogy amikor szükségünk van rá, mindig támogatnak bennünket. Így egy-egy megoldhatatlannak tűnő helyzetben mindig tovább tudunk lépni. Továbbá megköszönöm a híveknek és mindenkinek, aki eljön hozzánk, hogy önkéntes munkájával hozzájárul a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom és környezetének szebbé tételéhez.

Szöveg és fotó: Biki Endre Gábor, a máriakéméndi kegytemplom gondnoka és közösségszervező munkatársa, a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör vezetője

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 február
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 02. 23. - 2024. 02. 23.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 02. 25. - 2024. 02. 25.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/1:
-
2024. 02. 28. - 2024. 02. 28.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség