Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palotában köszöntötte április 17-én a a Nyolc Boldogság Közösség küldöttségét a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. A közösség pécsi házának nővérei Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával a Kossuth téri szentmise sekrestyei szolgálatában tevékenykednek Hatházi Róbert, a sekrestyei szolgálatot felügyelő lelkipásztor irányítása mellett.

A Franciaországban alapított, s mára öt földrészen elterjedt Nyolc Boldogság Közösség hazánkban is több helyen: Budapesten, Homokkomáromban és Pécsett folytat apostoli tevékenységet a fiatalok valamint a rászorulók között. 

A közösség nővérei korábban a NEK-en is szerepet vállaltak a szentmisék sekrestyei háttérszolgálatában, így esett a szervezők választása ezúttal is a közösségre. A 2022-ben alapított pécsi ház nővérei már a pápalátogatás hivatalossá válását követően felkérést kaptak a rendezvény szervezőitől. Versegi Beáta Mária CB, Mikovics Krisztina CB és Valter Krisztina Margit CB a pápalátogatás Kossuth téri szentmisén sekrestyési szolgálattevőként tevékenykednek Hatházi Róbert, a szentmise sekrestyei szolgálatát koordináló kecskeméti Szent Család Plébánia vezető lelkipásztora irányítása mellett.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség