Az Eucharisztiában velünk élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház úrnapján. Az ünnep alkalmából 2023. június 11-én, 18 órakor szentmisét mutat be a pécsi székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök, majd körmenetben kísérik az Eucharisztiát a székesegyházból a Dóm tér, Szent István tér, Ferencesek temploma és az Irgalmasok temploma érintésével a Széchenyi téri Szentháromság-szoborhoz.

Az úrnapja az Oltáriszentség, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe. A Szentháromság vasárnapja utáni csütörtökön, Magyarországon a következő vasárnapon tartott főünnep.

Az úrnapjához kapcsolódó körmenetek hagyománya a barokk korból maradt fenn. Az Oltáriszentséget a miséző pap vagy püspök díszes baldachin alatt hordozva viszi ki a templom falain kívülre. A hagyomány szerint az utcák díszítése is az ünnepléshez tartozik, sok helyen szebbnél szebb virágszőnyegeket készítenek. Szokás még virágszirmokat szórni az Oltáriszentség elé, mely nagyon szép kifejezése a Krisztus iránti szeretetnek, tiszteletnek. A körmenet a négy égtáj irányába felállított, virággal díszített oltárnál áll meg útközben, ahol a pap egy-egy evangéliumi részletet olvas fel majd áldást ad.

Úrnapján kimegyünk a templomból az utcára, kivisszük az Oltáriszentséget és tanúságot teszünk arról, hogy az Eucharisztia keresztény életünk kiapadhatatlan forrása.  

A körmenet eső esetén a székesegyházban kerül megtartásra.

A körmenet alatt elhangzó énekek szövegét az alábbi három formátumban bocsátjuk az érdeklődők rendelkezésére:

EPUB - mobileszközökön (telefon, táblagép) olvasható általános formátum (a PocketBookReader alkalmazással tesztelve)
MOBI - Kindle mobil olvasóeszközökön (táblagépek) olvasható formátum
PDF - papírra való nyomtatásra optimalizált formátum (négy oldal)

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nincsenek események

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség