Felújított köztéri keresztet áldott meg Felföldi László pécsi megyéspüspök Pécsett, a Rácvárosban június 1-jén. A Kereszténydemokrata Néppárt által indított Fogadj örökbe egy keresztet! elnevezésű kampány keretében megújult köztéri kereszt ünnepélyes megáldásán a pécsi főpásztor mellett beszédet mondott még Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, a KDNP ügyvezető főtitkára, valamint dr. Kvanduk Frigyes pécs-rácvárosi plébános, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke.

A Kereszténydemokrata Néppárt 2022 novemberében indította el akcióját a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására, állaguk megóvására. Egy ilyen, a kampány keretében megvalósuló, prof. dr. Kálai Tamás egyetemi tanár (PTE) támogatásával felújított köztéri keresztet áldott meg Felföldi László püspök.

616 Racvarosi kereszt 13

Beszédében Latorcai Csaba elmondta, hogy a magyarok számára a kereszt annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképe, amelynek köszönhetően a magyarság otthonra talált a Kárpát-medencében. A KDNP ügyvezető főtitkára.szimbolikusnak nevezte, hogy míg Nyugat-Európában eltávolítják a kereszteket vagy épp meghurcolnak embereket keresztény hitük miatt, addig Magyarországon közösen, összefogással megújítják ezeket a szent szimbólumokat. A magyarok számára a kereszt annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképe, amelynek köszönhetően a magyarság otthonra talált a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Latorcai Csaba.

616 Racvarosi kereszt 21

Dr. Kvanduk Frigyes általános helynök beszédében kiemelte, a kereszt egyszerre tárgyi műalkotás és megváltásunk műve, egy ma is élő szeretetnek, Jézus megváltó szeretetének a műve, mely szilárdan tartja az egész világot, benne életünket, munkánkat, szeretetünket. Ugyanakkor a kereszt a hétköznapokban szinte mindig a fájdalom a szimbóluma. A Jézus által hordozott keresztben benne van minden fájdalom, de benne van a szeretet művének győzelme is. Ezért egy kereszt felújítása mindig nagy öröm és alkalom arra, hogy figyelmünket ráírányítsa a kereszt művében kifejezésre jutó megváltás titkára - mutatott rá dr. Kvanduk Frigyes.

616 Racvarosi kereszt 18

Felföldi László pécsi megyéspüspök arról beszélt, hogy a keresztek sorsa a közösségeink titka. A főpásztor arra bátorított, hogy aki teheti, fogadjon örökbe egy keresztet, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy meg kell újítanunk és meg kell barátkoznunk a saját keresztünkkel is. Minden egyénnek, családnak, közösségnek a sorsa azon áll, hogy milyen kapcsolatban van a saját keresztjével. Jézus az emberi élet valóságát egyetlen mondtaban így fejtette ki: „Aki követni akar engem, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem" (Mt 16,24).

616 Racvarosi kereszt 24

Az élet nagy szenvedése abból fakad, ha nem vesszük fel a keresztünket, és az öröm forrása az, ha megvan a keresztünk, helyére tesszük és visszük. Azon múlik a boldogságunk, hogyan állunk a földön, milyen a kapcsolatunk az éggel, az Istennel, és mennyire szól a szeretetről a szívünk. Azon múlik az életünk, családjaink, közösségeink, nemzetünk és Európa jövője is, hogy hogyan segítjük egymásnak a keresztet vinni - fogalmazott Felföldi László püspök.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség