Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban június 21-22-én megtartott programra a Pécsi Egyházmegye mintegy húsz plébániájáról érkeztek hitoktatók, hogy lelkileg megújulva, közösen kérjék a Szűzanya közbenjárását Krisztus szeretetlángjának továbbadásához.

A Pécsi Egyházmegye nyári szakmai képzései sorában kapott helyet a katekétákat megszólító program, amely témájában és műfajában is „imádságos”, mert az ima és az imádságra nevelés világát járta körbe és a teljes programot átszőtte az imádság. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ilyen módon nevezhető-e ez a két nap képzésnek?

kateketak2

A megtapasztalás, belemerülés, az Isten felé kitárt szív és a hálaadás a lezárt tanévért talán jobban kifejezi azt, ami ebben a két napban történt. A program középpontjában a magyar eredetű katolikus lelkiségi világmozgalom, a Szeretetláng imádságai és lelkisége állt. Általuk a résztvevő katekéták megtapasztalták a közösség, a közös imádság erejét. A hitoktatók különleges feladatokban néztek farkasszemet a saját érzéseikkel, a tanév során hordozott nehézségeikkel és az elengedésre váró megkötözöttségekkel, valamint mindazzal, amit ebben az időszakban gyümölcsként gyűjtöttek.  

"Imádott Jézusom! Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen. Fülünk együtt figyeljen a csöndességre. Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért."

A programot előkészítették és kísérték: Barsi Ildikó (katekéta, mentálhigiénés lelkigondozó, koordinátor), Studer Zsófia (katekéta, koordinátor) és Nyisztorné Vas Rita (katekéta, koordinátor).

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodája

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség