A Pécsi Egyházmegye idén is megrendezi a 2022-ben hagyományteremtő szándékkal életre hívott családi fesztivált, a KOVÁSZT. Az augusztus 19-i egész napos rendezvényre a Pécsi Egyházmegye főpásztora az egyházmegye minden egyházközségéből hívja és várja a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

„A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.” (Mt 13,33) A rendezvény házigazdája Felföldi László püspök Máté evangélistától választotta a fesztivál jelmondatát, mert mint ahogy a kovásztól megkel a kenyér, úgy keljen meg, növekedjen és gazdagodjon Jézus Krisztus szeretetében a Pécsi Egyházmegye egyházközségeinek közössége. A találkozásokból és a személyes kapcsolatokból, valamint a krisztusi közösségben megélt örömteli pillanatokból szeretetünk gazdagodhat, ebből töltekezhetünk és erőt meríthetünk a hétköznapok fáradalmaihoz.

A KOVÁSZ családi fesztivál a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig számos helyszínen várja a családokat és az egyedülállókat egyaránt. A rendezvényhez kapcsolódó további információk ITT találhatók.

A fesztivált zárásaként 18.00 órai kezdettel Felföldi László pécsi megyéspüspök hálaadó ünnepi szentmisét celebrál a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség