Második alkalommal rendezte meg a Pécsi Egyházmegye a családokat, egyedülállókat, időseket és fiatalokat egyaránt megszólító KOVÁSZ Fesztivált augusztus 19-én. A mintegy 30 programelemet felvonultató rendezvényre összesen mintegy háromezer látogató érkezett az egyházmegye egyházközségeiből, de még az egyházmegyén túlról is. A rendezvény nyitott volt az éppen arra járók és a hitükben még keresők számára is.

A bíztató előrejelzések ellenére a reggeli órákban az időjárás a szeszélyesebb arcát mutatta, ezért a szervezők a fesztivál püspöki megnyitóját és az első programját, a VERONAKI zenekar gyermekkoncertjét biztonsági okokból a Magtár Rendezvényközpontba helyezték át.

Kovasz 004

Felföldi László pécsi megyéspüspök rövid köszöntőjében elmondta, hogy a KOVÁSZ Fesztivál azért jött létre, hogy találkozzunk, beszélgessünk, ünnepeljünk és erősítsük a közösségünket egymással, a szívünkben és személyes kapcsolatainkban, hogy aztán a mindennapokban is megvalósítsuk és valóban megéljük a közösséghez, a családhoz való tartozás élményét. Ennek lényege és mélye a találkozás: önmagunkkal, a másik emberrel és a Teremtővel.

Kívánom, hogy mindenki feltöltődve, sok szív találkozásának örömével és élményével gazdagodva térjen haza, hogy jövőre ugyanitt, ugyanígy tudjunk majd újra találkozni – mondta a pécsi főpásztor.

A nap további szabadtéri programjait már az eredetileg tervezett helyszíneken rendezték: a Márkus Színház bábelőadását és a Hangoló zenés gyermekszínházi műsort a Püspöki Palota kertjében, a Ringató gyermekkoncertet és hangszersimogatót, valamint Gryllus Vilmos koncertjét a Rózsakertben tartották. A székesegyház nyugati terén népi gyermekjátékokat lehetett kipróbálni, mely a felnőtteknek is szerzett derűs pillanatokat, a Barbakán-kertben ugrálóvár, kötélkert és élménylovaglás fogadta a betérőket. Egész nap részt lehetett venni kézműves foglalkozásokon vagy a kerámia festődében kipróbálni az alkotás örömét és szakavatott kezek mutatták meg az íjászkodás és a vívás kulisszatitkait. A Dóm téren egész nap kézművesek kínálták portékáikat.

Rozsakert 12

A nap folyamán ingyenes tárlatvezetések indultak a Püspöki Palotában, a Dóm Kőtárban, a Püspöki KincsTárban és az Egyházmegyei Könyvtárban is, ahol minden korosztály hallhatott számára még ismeretlen történeti adatot, közelről láthatott régi könyveket és kipróbálhatta a fatáblás fóliánsemelést vagy a tonnás súlyokat tartó könyvespolcok mozgatását. 10.00 és 12.30 között az Egyházmegyei Levéltár is látogatható volt a nagyközönség számára, ahol szabadon, idegenvezetés nélkül nyílt lehetőségük az érdeklődőknek keresztény hitünk és történelmünk legrégebbi írásos emlékeinek megtekintésére.

 Kovasz 014

A Magtár Rendezvényközpontban dr. Versegi Beáta Mária nővér, keresztény antropológus, szupervizor, coach, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapításának vezetője előzetes regisztráció alapján személyes beszélgetéseket vezetett az érdeklődőknek. A délutáni órákban a bonyhádi fiatalokból álló Menedék DicsBand rendkívül színvonalas koncertjét hallgathatták a Magtár előtti téren.

 Kovasz 066

Az egyházmegye területén szolgáló szerzetesi közösségek tagjai is ellátogattak a rendezvényre és a palota kocsiszínében helyet kapott egyházi, illetve karitatív feladatokat ellátó közösségek sorai között mutatkoztak be a látogatóknak. Személyesen lehetett találkozni a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség, a Betegápoló Irgalmasrend, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei,  Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Ministráns Referatúra, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, a Szent Szív Társaság, a Nyolc Boldogság Közösség, a Magyar Pálos Rend, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Cserkésszövetség, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete, a Házas Hétvége Mozgalom, a Pécsi Székesegyház Senior Akadémiája és a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársaival, önkénteseivel és tagjaival.

Kovasz 102

Idén is óriási sikert aratott a gyermekek körében a szabadnapos tűzoltók által a Palotakertben rendezett habparty, mely igazi felüdülést jelentett az aprónép számára a kánikulai forróságban.

661 Kovasz 074

A tavaly felújított és a nagyközönség számára is megnyitott Rózsakert a fesztivál idején is egész nap nyitva állt a látogatók előtt, ahol az egyházmegye közétkeztetési konyhája, a Magyarország étele szakácsverseny bronzérmes főzőkonyhája, a MannZa, ínycsiklandó illatokkal és rendkívül finom streetfood-terasszal várta a betérőket.

Rozsakert 22

A fesztivál este 18.00 óráig fogadta a látogatókat, majd a rendezvény szentmisével zárult a pécsi székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök - a fesztivál életre hívója és házigazdája - főcelebrálásával. A liturgia után ráadásként a Hírës Pannónia Régizenei Együttes zenés áhítata zárta végérvényesen a programok sorát.

Szent Istvan kiraly szentmise 07

Felföldi László pécsi megyéspüspök azzal a szándékkal indította útnak 2022-ben a KOVÁSZ Fesztivált, hogy az az egyházmegye valamennyi egyházközségében élőknek lehetőséget adjon a kötetlen találkozásra és közösségi együttlétre, és ahogyan a kovásztól megkel a kenyér, úgy keljen meg, növekedjen és gazdagodjon Jézus Krisztus szeretetében a Pécsi Egyházmegye egyházközségeinek közössége.

Kovasz201

A második KOVÁSZ Fesztivál megtelt vidám gyermekzsivajjal, önfeledten kacagó, reményeink szerint közösségi élményekkel gazdagodott emberek sokaságával. Az egymással, egy krisztusi közösségben eltöltött és megélt napból szeretetünk gazdagodhatott, örömteli pillanatokat élhettünk meg, melyből töltekezhetünk, erőt meríthetünk és továbbadhatjuk azt másoknak.

Rozsakert 31

Hálával tartozunk a Jóistennek, amiért idén is áldása és kegyelme kísérte a rendezvényt. Köszönetünket fejezzük ki Felföldi László megyéspüspöknek, amiért újra szélesre tárta a püspökség kapuit a nagyközönség előtt.

Rozsakert 08

Köszönet mintegy 200 munkatársnak: a Pécsi Egyházmegye turisztikai munkatársainak és hivatali dolgozóinak, a Karitász és az Ifjúsági Referatúra munkatársainak és számos, hívás nélkül ajánlkozott és érkezett önkénteseinek azért a kivételes összefogásért, olykor fáradhatatlan munkabírásért, amely nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Továbbá örülünk a jó szerencsének, mert az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt. Találkozunk 2024. augusztus 19-én, immár a III. KOVÁSZ Fesztiválon.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség