Az Ars Sacra Fesztivál országos rendezvénysorozatához kapcsolódva szeptember 16. és 23. között tucatnyi program várja az érdeklődőket Pécsett is. A szakrális töltetű programkínálatban több zenei csemege is ígérkezik: Gryllus Dánielt és zenésztársait, valamint Gaswan Zerikly szír zongoraművészt is a fesztivál fellépői között láthatjuk. A rendezvénysorozat minden programja ingyenesen látogatható.

Minden év szeptemberében, idén már 17. alkalommal rendezik meg azt az országos méretű kulturális programsorozatot, melyen az európai keresztény kultúra szakralitásból táplálkozó gyökereivel, keresztény-zsidó művészeti értékekkel találkozhat a közönség. A fesztivál programjaival a művészet nyelvén szeretnék lelki befelé fordulásra késztetni az embereket.

A szervezők szándéka szerint az idei év mottója: „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15), mert a napjainkban annyira áhított béke reményével várják a látogatókat minden egyes programra.
 
A mára patinássá vált országos összművészeti eseménysorozatnak Erdő Péter bíboros az egyházi, Novák Katalin köztársasági elnök pedig a világi fővédnöke. A rendezvény országos megnyitójának idén is a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont.

Az Ars Sacra Fesztiválon országszerte mintegy 70 településen, tucatnyi műfajban, sok száz programot szerveznek. A Pécsi Egyházmegyében szeptember 16-23. között pécsi és bátai helyszínek programjaira hívják és várják az érdeklődőket. A rendezvények ingyenesen látogathatók, az előzetes regisztrációhoz kötöttek azonban csak a kitöltött regisztrációs űrlap beküldésével. Részletek lentebb találhatók.

Ars Sacra 2023 A4 002

2023. szeptember 16., szombat 10.00 óra

Idegenvezetéssel egybekötött látogatás a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban 
(7621 Pécs, Janus Pannonius u. 8.)

A 2021 óta a hajdani kanonoki lakóházban újjászületett Pécsi Egyházmegyei Könyvtár történeti bemutatása mellett a látogatók megismerkedhetnek a régi és az új épület históriájával, a bibliotéka állományának összetételével és kutatási lehetőségeivel is. A könyvtári séta alkalmával lehetőség van bejutni az olvasók/kutatók által nem látogatható könyvtári terekbe, zárt raktárakba is, valamint megismerkedni a könyvtárosi munka rejtelmeivel. 

További időpont: 2023. szeptember 20. szerda, 14 óra

A könyvtárlátogatásra regisztrálni ITT és ITT lehet.

2023. szeptember 16., szombat 14.30 óra

Békességet hagyok rátok" - Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója Bátán, a Szent Vér bazilikában 
(7149 Báta, Hunyadi János utca)

A kiállításon szakrális témájú ötvöstárgyak láthatók szakszerű leírással és a részleteket is bemutató fotódokumentációval. A kiállítás, melyet Bíró László nyugalmazott tábori püspök nyit meg, az egyházmegyei zarándoklat kísérőprogramjaként kerül megrendezésre.

2023. szeptember 16., szombat 15.00 óra

Látogatás a Pécsi Egyházmegyei Levéltárban
(7621 Pécs, Dóm tér 4.)

A három levéltárat: a püspöki levéltárat, a székeskáptalani levéltárat és a plébániai levéltárakat magába foglaló gyűjtemény a püspökség és az egyházmegye évezredes örökségének egyik letéteményese. A fesztivál keretében látogatható a székeskáptalani levéltár impozáns terme és az ott elhelyezett állandó levéltári kiállítás. A látogatás időtartama kb. 1 óra. A látogatás regisztrációhoz kötött, mely a levéltár honlapján a Levéltár-látogatás menüpont alatt érhető el.

További időpont: 2023. szeptember 20. szerda, 15 óra

2023. szeptember 19., kedd 18.00 óra

PÁL APOSTOL koncert - Dalok Pál levelei szerint a pécsi bazilikában
(7621 Pécs, Dóm tér 1.)

Sumonyi Zoltán megzenésített verseinek ősbemutatója 1991-ben volt, azóta belföldön és külföldön számtalan kiemelt helyszínen megfordult az előadás, főleg templomokban. Közreműködők: Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák.

2023. szeptember 20., szerda 10.00 és 11.00 óra

Múzeumpedagógiai foglalkozás Bátán, a Szent Vér bazilikában 
(7149 Báta, Hunyadi János utca)

A két foglalkozáson Serbakow Tibor ötvösművész szakrális rendeltetésű ötvöstárgyait mutatja be interaktív formában általános iskolásoknak és középiskolásoknak Sümegi József diakónus, a Szent Vér kegyhely őre.

2023. szeptember 21., csütörtök 19.30 óra

Új generáció - Orgonakoncert a pécsi bazilikában
(7621 Pécs, Dóm tér 1.)

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és Művészeti Szakgimnáziuma fiatal orgonistáinak közös hangversenye.

2023. szeptember 22., péntek 19.30 óra

Gaswan Zerikly szír zongoraművész koncertje a Dóm Kőtárban
(7621 Pécs, Káptalan u. 8.)

Klasszikus európai zene a 19. század első feléből. A programban Beethoven, Schubert és Chopin kései művei szerepelnek, amelyek körülbelül két évtized alatt íródtak és három zenei stílust képviselnek: a késő klasszikust, a korai romantikát és a romantikát.

2023. szeptember 23., szombat 11.30 óra

Orgonatúra a pécsi bazilikában
(7621 Pécs, Dóm tér 1.)

Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatója az orgonák hangja mellett fordulatos történetükkel is megismerti a túra résztvevőit.

Az orgonatúrán való részvételre regisztrálni ITT lehet.

2023. szeptember 23., szombat 19.30 óra

Schola Cantorum Sopianensis koncert Jobbágy Valér, Liszt-díjas karnagy vezényletével a pécsi bazilikában 
(7621 Pécs, Dóm tér 1.)

A Schola Cantorum Sopianensis közösen énekelni szerető fiatal énekesekből alakult 1994-ben Pécsett. A vegyeskar tagjai között zenészek és műkedvelők vannak - kb. 35-en -, sokan közülük a város egyetemére járnak, illetve ott szereztek diplomát. A kórus egyedülálló repertoárja ritkán előadott és így ritkán hallható darabokból áll, melynek egyik részét egyházzenei művek teszik ki, mint például Hans Leo Hassler miséi és motettái, vagy Orlando di Lasso, Giovanni Pierluigi da Palestrina, Cipriano de Rore, Orlando Gibbons és mások motettái, illetve Gesualdo di Venosa responzóriumai.

A pécsi és bátai helyszíneken túl a Pécsi Egyházmegyei plébániái is szerveznek programokat az Ars Sacra fesztiválhoz kapcsolódóan:

2023. szeptember 20., szerda 18.00 óra

Bólyi Harmóniák - Zenés-verses est helyi előadókkal
Bóly, Nepomuki Szent János-templom (7754 Bóly, Hősök tere 10.)

Az est házigazdája: Kutas Attila plébános

 

 Az Ars Sacra Fesztivál országos rendezvényeinek listája ITT található.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség