Szeptember 20-án kezdődik a Pécsi Egyházmegye 2023-as szabadegyetemi előadás-sorozatának őszi szemesztere, melyben 3 alkalommal várják az érdeklődőket neves egyházi és világi előadók Pécsett, a Magtár Rendezvényközpontban.

Míg a tavaszi szemeszter látogatói választ kaphattak arra a kérdésre, hogyan tudjuk megélni keresztény hitünket korunk kihívásai közepette, addig a sorozat őszi szemeszterében a lelki élet útjait járják be az érdeklődők. Az isteni kinyilatkoztatást és az arra adott személyes, illetve közösségi válaszokat értelmező előadók között találkozhatunk egyházi és világi személyekkel, továbbá betekintést nyerhetünk az életüket hivatásként élő szerzetesek istenközeli mindennapjaiba is.

AZ ŐSZI SZEMESZTER TÉMÁJA: A LELKI ÉLET ÚTJAI

Előadások, előadók és időpontok:

Szeptember 20.
Művészet: ahogyan az ember keresi Istent. Előadó: prof. dr. Heidl György vallástörténész
Isten szól az emberhez. Előadó dr. Puskás Attila római katolikus pap, egyetemi tanár

Október 18.
Hivatásként élni az életet. Előadó: dr. Baán Izsák bencés perjel
Az ember, akinek hivatása van. Előadó: dr. Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi rendházának vezetője

November 15.
Az egyéni imádság útjai. Előadó: Varga László kaposvári megyéspüspök

A szabadegyetemi előadások – melyek látogatása ingyenes – minden alkalommal 18 órakor kezdődnek a Magtár Látogatóközpontban.

PEM Szabadegyetem 2023 2a

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nincsenek események

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség