A rendezvénysorozat életre hívója és házigazdája, Felföldi László püspök köszöntötte a férfiakat szeptember 15-én a Magtár Rendezvényközpontban megtartott évadnyitó rendezvényen. A pécsi főpásztor, aki az évadonként megrendezett mind a 32 találkozón személyen vett részt és előadótársaival közösen osztja meg az adott témával kapcsolatos gondolatait, kifejezete örömét, hogy a harmadik évad iránti töretlen érdeklődés azt a várakozást igazolja vissza, hogy a férfi lét természetesen felmerülő vagy éppen kényes témáiról való beszélgetésre nagy igény mutatkozik a férfiak körében. Külön köszöntötte azokat, akik az első két évad valamennyi találkozójának részesei voltak és azokat is, akik első alkalommal csatlakoztak a Magtár Rendezvényközpontban megtartott két alkalom egyikéhez.
Az idei férfitalálkozók első témája valóban érzékeny területére tapint mindnyájunk életében. A gyász és a veszteség tabu téma korunk társadalmában, mellyel sokan nem tudunk mit kezdeni, ezért inkább elbagatellizáljuk, vagy éppen fordítva, túlzásokba esünk.
Az évadot nyitó előadó, Kárász Gábor máriagyűdi káplán az életünket feszegető határhelyzetekről beszélt, és személyes életpéldájából vett tanúságtételén keresztül szemléltette, milyen helyzetbe kerülünk, amikor úgy tűnik, vesztésre állunk a halállal szemben.
A személyes boldogság kérdése
Mai világunkban a személyes boldogság hajszolása meghatározó téma. Társadalmunkban egyre kevesebb dolog számít helyénvalónak, vagy épp elitélendőnek. Kitoljuk a határvonalakat. Erre az Egyház válasza, hogy az igazi boldogságot keresztényként élhetjük meg. A nem vallásos emberek, aki látszólag szabadabban élnek mert saját elképzeléseiket csak a társadalom elvárásaihoz igazítják, ezt nem értik meg vagy gúnyosan reagálnak rá, mert keresztényként – jó esetben - kötöttebben, szabályozottabban élünk, mert igazodunk az Isten és az Egyház törvényeihez.
Az elveink miatt gyakran keresztényként nyomás alatt érezhetjük magunkat, ugyanakkor a világiak gyakrabban tűnhetnek boldogabbnak, szabadabbnak. De a látszat csal, mert az anyagi világ véges. A nem hívők csak a mulandó körülményekre, az anyagiasságra alapozzák a boldogságot. Nyilvánvaló, hogy a hivő embereknek is szükségük van az anyagi dolgokra, csak tudni kell helyesen használni azokat, mégpedig üdvösségünk elnyerésére.
A világi múlandósággal szemben a keresztény boldogság biztos alapokon nyugszik, mert Isten által valósul meg. Hívők és nem hívők rájönnek, hogy ebben a világban tökéletes boldogság nem létezik, legfeljebb csak közelítünk hozzá, mégpedig mindenki a maga útján, mert a korlátaink miatt nem tudjuk azt megélni. Minden embernek vannak boldog pillanatai, de a keresztények joggal reménykedhetnek abban, hogy a szenvedések ellenére, a végállomásnál eljutunk a valódi boldogságra, ha földi életünkben ezért teszünk is valamit - zárta előadását Kárász Gábor káplán.
„Szabad annak lenni, ami van…”
Battonyai János mágocsi plébános, mentálhigiénés szakember rendszeresen nyújt lelkigondozást gyászolóknak és szervez önsegítő, gyászfeldolgozó sorstárscsoportokat a Pécsi Egyházmegye több plébániáján. A férfitalálkozók évadnyitó estéjén elméleti és gyakorlati szinten nyújtott rálátási lehetőséget a gyászra.
A mentálhigiénés szakember elmondta, a gyász előszobája mindig egy veszteség, amit okozhat akár a munkahely elvesztése, iskolaváltás, baráti kapcsolat megszűnése, egészségügyi, pénzügyi és gazdasági veszteség, de akár a házi kedvenc elvesztése is.
Mivel minden ember egyedi és más, így a szeretett személy elvesztése okozott gyász is egyedi és más. A gyászban bejárt utak eltérőek, és nem biztos, hogy ami az egyiknek jó, az a másik embernél is működik. A gyász egy folyamat, és mivel folyamat, ezért szabad olyannak lennie, amit aktuálisan érzünk: düh, harag, bánat, érzelem vagy akár érzelemmentesség is dominálhat benne. Egymás után, vagy akár egyszerre.
A szeretett személy halála miatti gyász változásra kényszerít. Reagálunk rá, de hogy hogyan éljük meg és nézünk szembe vele, a mi személyes döntésünk: egyedül és magányosan, vagy az élő Istennel való személyes kapcsolatunkon keresztül, vagy pedig a körülöttünk élők által nyújtott szociális hálón keresztül, ez már teljességgel egyedi és egyéni. Ami azonban nem mindegy, hogy érettebb személyiséggé válva kerülünk ki belőle, vagy nem tudunk szembenézni vele és benne ragadunk.
Korábban számtalan rítus hozzá tartozott a gyász feldolgozáshoz, elegendő, ha a fekete ruha viselésére, a gyászév megtartására, halotti tor tartására, a gyászolókkal való együttérzés kinyilvánítására, a temetés külsőségeire gondolunk. A Covid ezeket a szokásokat átírta, az emberek eltávolodtak egymástól, márpedig minden gyászolónak a saját folyamatában kell haladni, szabad a gyászban szabadnak lenni vagy éppen elnyomni az érzéseinket, szabad robbanni, vagy éppen sajátos rítust kialakítani, mert szabad annak lenni, ami és ahogy van…
A hit sok gyászolónak utat mutat és segít, sokan azonban Istent okolják a veszteség miatt. A szakember szerint szabad robbanni az Isten felé, mert ha a haragot elnyomják, egyszer vissza fog ütni. Ha felmerül, akkor szükséges dolgozni a gyászon, lehet szakember segítségét kérni, lehet terápiára, lelkivezetőhöz járni, de mindenképpen szembe kell nézni a problémával.
A gyászolók hozzátartozói és a velük kapcsolatban állók számára is fogalmazott meg útmutatókat Battonyai János. Szentírási példákon, Jézus cselekedetein keresztül szemléltette, hogy kell követnünk, hordoznunk és viselnünk a másik ember gyászát: ahogy Jézus is tette, elhordozta szívtől szívig, mert az elveszített kapcsolat csak kapcsolatban gyógyul. A szakember azt tanácsolta, hogy ne meneküljünk a gyász súlya elől, ne hagyjuk tartósan magára a gyászolót, hanem beszélgessünk vele, a szívünket adjuk neki a gyászban, melynek időszakában különös jelentőséggel bírnak a támogató csoportok és sorstársi közösségek.
Az Egyház gyásza
Az előadások sorát szokás szerint Felföldi László pécsi püspök zárta, aki úgy fogalmazott, hogy a férfi élete a veszteség és a gyász útja, elengedés és az élet újragondolása, ahol meg kell tanulni együtt élni a veszteséggel, és méltósággal elfogadni annak ideig tartó bizonytalanságát.
A főpásztor a hallgatóság elé tárta a korábbi korokban teljesen természetes gyászolási rítusokat, amikor a haldokló, érezvén halála óráját, elköszönt a szeretteitől, megkönnyítve azok számára a gyászt. Haldokló ágya mellett hallgassuk meg, ha az a halálról akar beszélni, mert minket választott ki és tisztel meg vele, hogy ránk bízza legmélyebb érzéseit és gondolatait, vegyük őt komolyan, ne fojtsuk bele a szót – kérte a főpásztor.
Megosztotta gondolatait arról, hogy miként lehet a gyász a családtagok közötti kapcsolat próbatétele, elég csak az örökösödési harcokra gondolunk – mutatott rá a püspök azokra a helyzetekre, amikor családtagok az anyagiak miatt véglegesen elhidegülnek egymástól.
A püspök nyomatékosan kérte a férfiakat, hogy tegyenek különbséget veszteség és veszteség között, mert sok gyász van az életünkben, ami által meg kell erősödnünk, de vigyázni kell, hogy a férfi életének jelentéktelen dolgaiból, mint például az ifjúság elmúlása, őszülés és hajhullás, ne csináljunk tragédiát.
Bújtatott gyász a karrier, a hatalom és a gazdagság utáni vágy, mert azok uralma örökre elveszi tőlünk a boldogság esélyét. Szükség van az előmenetelre, az anyagi biztonság megteremtésére, de nem szabad rabjává válnunk, mert akkor gyógyíthatatlan lesz a gyászunk.
Felföldi László a szülők válását nevezte a legnagyobb gyásznak, aminél nincs nagyobb veszteség. Mert amíg a halál tragédia és a természet rendjében észszerűen gyógyítható, addig a válás nem, mert abban a gyerek magára marad, biztonság nélkül. A gyermek biztonságát nem az jelenti, hogy az édesanyja és az édesapja külön-külön szereti őt, hanem az, hogy ők ketten szeretik egymást.
Végezetül az Egyház gyászának ügyét osztotta meg a férfiakkal a püspök, aki előadásában rámutatott, a Katolikus Egyház gyászol. Gyászolja a régi szép időket, amikor tele voltak hívekkel a templomok. Eltűntek a padokból a hívek és eltűntek a férfiak. Korunk társadalma lemondott a családról és az Egyházról. Az Egyház pedig pillanatnyilag belesüppedt ebbe a gyászba, csak az emlékekre gondol és nem tud továbblépni, építkezni. Márpedig bízni kell abban, hogy van megújulás, lehet újrakezdeni, élni és győzni. Ezt bizonyítják a 3. éve töretlen népszerűségű férfitalálkozók.
Ha nem fogunk össze, nincs megújulás. Ahogy tette Jézus Lázár feltámasztásakor, vegyétek el a követ, ami akadályoz abban, hogy éljünk. Lehet, hogy már bűzlünk a haragtól, de higgyünk abban, hogy lehet megújulás a családjainkban, ahol az életnek kell győzni. Lázár! Jöjj ki a megszokottságból, a félelemből, mert azt akarja Isten, hogy élj, hogy éljünk – buzdította Felföldi püspök a férfiakat.
Majd hozzátette, hogy a Katolikus Egyházat, mint a világ egyetlen lelkiismeretet és reményt adó erejét ma temeti a világ. Jézus most megállít minket, mint tette a gyászoló tömeggel a naimi ifjú feltámasztásakor (vö. Lk 7, 11-17), mert nem túl jól csináltunk valamit. Meg kell állni egy pillanatra és vissza kell találni férfiként, férjként, az atyáknak lelkipásztorként a családokhoz, a családi asztal biztonságához. Ez most a mi feladatunk, ne a gyászba ragadjunk bele, hanem az életbe kapaszkodjunk, mert van újrakezdés.
Az Egyház élete a családi asztallal, az utolsó vacsora asztalával kezdődött, az öröm és fájdalom megosztásával, melyből mára lett belőle egy liturgia, mely a csúcs és forrás, de amely után, a templomból kilépve, már nem szólunk egymáshoz, nincs közünk a másikhoz. Márpedig, ha nincs közösség és élet a templomokban, üres lesz. Most a mi feladatunk, hogy mindezt élővé tegyük, élettel megtöltsük, és nekünk kell mindezt megvédeni és megerősíteni.
A találkozó zárásában arra kérte a püspök a résztvevőket, hogy férficsoportokat alakítva találkozzanak egymással a plébániákon, mert a közösségek talpra állását szolgálat, közösség és jelenlét nélkül nem lehet elindítani.
A férfitalálkozó a harmadik évad témáiból merítve az alábbi időpontokban és helyszíneken folytatódik:
Mohács (szeptember 22., 18. óra), Szekszárd (szeptember 29., 18. óra), Paks (október 6., 18. óra), Tamási (október 13., 18. óra), Dombóvár (október 20., 18. óra) és Szigetvár (október 27., 18. óra).
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
