A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei lelki- és szakmai találkozóját tartották november 9-én a Magtár Rendezvényközpontban Horváth Damian OH irgalmas testvér vezetésével. A találkozók lehetőséget adnak arra, hogy a beteglátogató önkéntesek szakmai tapasztalatot cseréljenek egymással, tanúságot tegyenek örömeikről és nehézségeikről.

A közös imádságot követően az irgalmasrendi szerzetes, Horváth Damian a betegekkel történő kommunikáció módját, abban is kiemelten a meghallgatás szerepét emelte ki előadásában. Először a fizikai odafordulásról, majd a tudatos odafigyelésről beszélt, személyes beteglátogatói tapasztalatait is megosztva a hallgatósággal, majd idézte Eckhart mester (1260–1328), domonkos rendi teológus-filozófus szavait, aki egy ránk maradt kézirattöredékében így adott útmutatást: „Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni. Legfontosabb tette a szeretet.”

KL november3Damian testvér Kalkuttai Szent Teréz anyáról is megosztott egy elmélkedést, melynek keretében bemutatta a Betegápoló Irgalmasrend Indiában végzett tevékenységét is.

A találkozón több önkéntes is megosztotta az elmúlt időszak legemlékezetesebb látogatói élményeit, melyekben megtapasztalták a Jóisten szándékát, jelenlétét. A lelkigondozás szerepéről szólva elhangzott, hogy ez a szolgálat rövid távú, ún. megtámogató kapcsolat, ami a nehézségekkel küzdő, krízishelyzetben lévő betegek segítségnyújtására irányul. A résztvevők elemezték a segítők részéről a beteglátogatás során elkövethető hibákat, a közvetlenség csapdáit és hangsúlyozták, hogy a betegek számára visszatükrözött válaszaik, reakcióik tudnak leginkább gyógyírt nyújtani a kórházban fekvő emberek számára.

KL november4A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség jelenleg 30 önkéntessel végzi a beteglátogató szolgálatot a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában. Egy-egy önkéntes havonta 6-8 órát tölt betegágy mellett. A Kórházlelkészség továbbra is várja olyan 18. életévüket betöltött, hitüket gyakorló, a beteglátogatás iránt elhivatottságot érző önkéntesek jelentkezését, akik szívesen vállalnának rendszeres látogatásokat kórházi osztályokon, gondozóotthonokban a Pécsi Egyházmegye területén. A jelentkezés feltételei, további tudnivalók ITT találhatók.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nincsenek események

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség