A Szigetvári Plébánia Család Klubjának soron következő találkozóját november 12-én a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskolában tartották, melyre mintegy száz gyermek és felnőtt fogadta el a meghívást. A rendezvényről a plébánia munkatársa írt beszámolót.

A több teremben zajló közösségi összejövetel felnőtteknek szóló eleme a dr. Rosner Zsolt plébános meghívására érkezett Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató előadása volt. A nagykamaszok nevelése során felmerülő nehézségek megértéséhez és kezeléséhez kaphattak segítő információkat, jó tanácsokat az érdeklődő szülők, nagyszülők és a pedagógusok is.

szigetvar1

Az előadás idejében a plébánia több pontjáról érkezett gyerekek - életkoruknak megfelelő csoportokban - három helyszínen találkozhattak egymással és a Jóistennel. Az elsőáldozásra készülőket, valamint kistestvéreiket négy katekéta várta élménypedagógiai elemekkel színesített foglalkozásra, amelyeken az ember belső értékeit kutatták és köszönték meg a Teremtő Istennek vidám, játékos formában. A nagyobb diákoknak pedig Kiss Tamás játékmester vezetésével társasjátékban vettek részt.

szigetvar5

A Szigetvári Plébánia a családok minden korosztályát megszólító programokkal hívja és várja továbbra is az egyházközség tagjait, melyekről honlapjukon adnak tájékoztatást.

Szöveg és fotó: Szigetvári Plébánia

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 17. - 2023. 12. 17.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség