Báta és Bátaszék után Pécsett, a Szent Péter- és Szent-Pál-székesegyházban lesz látható a Serbakow Tibor Szent Eligius-díjas pécsi ötvösművész munkásságát bemutató kiállítás. A tárlat ünnepélyes megnyitóját december 9-én, szombaton 17.00 órakor tartják a székesegyház Jézus Szíve kápolnájában.

A kiállítást dr. Kvanduk Frigyes általános helynök nyitja meg, köszöntőt mond Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa. Az ünnepélyes megnyitón orgonán közreműködik Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a székesegyház zenei igazgatója.

Serbakow Tibor 1989-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, később a Janus Pannonius Tudományegyetem Zene és Vizuális Művészetek Kara Szobrászat tanszékének lett művésztanára, majd pedig maga is mestertanulmányokat végzett szobrászat szakon. A római katolikus templomok számára készített alkotásai a hagyományos ötvöstechnikák tiszteletét, valamint a részletek aprólékos kidolgozását tükrözik.

Serbakow Tibor számos egyéni és csoportos kiállítás résztvevője, alkotásai egyaránt megtalálhatók közgyűjteményekben és templomokban is. A bátai Szent Vér kegyhely ereklyetartója mellett a művész nevéhez fűződik a bátai bazilika liturgikus terének, így az oltár és a papi székek megtervezése is. Ötvösmunkái és alkotásai – a teljesség nélkül – megtalálhatók Pécs több templomában, köztük a székesegyházban, Vásárosdombó és Magyarszék templomaiban, de a Veszprémi Érsekség és a Kaposvári Egyházmegye templomait is gazdagítják.

A pécsi tárlat, amely lezárása egy háromrészes kiállítássorozatnak, elsősorban a művész pécsi székesegyházban található ötvösmunkáit állítja középpontba. A kiállítás koncepciója, hogy nem csak az elkészült műveket kívánja bemutatni, hanem azt a szellemi-alkotói folyamatot is, amelyben megszületik egy-egy alkotás.

A liturgikus eszközöket készítő mesterek neve elhomályosul az idő távlatában. A Serbakow Tibor ötvösművész munkáiból most nyíló kiállításon egy olyan kortárs művész munkássága tárul elénk, aki a tervezés során egyszerre tartja szem előtt az egyházi előírásokat, ugyanakkor elkészült művei magukon hordozzák a művész személyiségének jegyeit is.

Serbakow Tibor kiállítása 2024. január 14-ig látogatható a pécsi székesegyház Jézus Szíve kápolnájában.  

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Grafika: Serbakow Tibor     

        

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség