Az ökumenikus imahetet, azaz a keresztények egységéért tartott imanyolcadot idén január 21 - 28. között rendezik meg. Pécsett a nyitó istentiszteletet január 21-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel tartják az evangélikus templomban, ahol igét hirdet Kovács József püspöki titkár. A záró alkalom január 28-án lesz a pécsi székesegyházban, ahol Kisóvári-Németh Norbert és Kisóvári-Németh Márta református lelkészek hirdetnek igét.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa álta szervezett ökumenikus imahét országos ünnepi nyitó istentiszteletét január 21-én, vasárnap 19 órakor Budapesten, a Szent István-bazilikában tartják, ahol szentbeszédet mond dr. Erdő Péter bíboros, prímás és igét hirdet Steinbach József református püspök.

A 2024. évi ökumenikus imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport állította össze. Az imahét programadó témája:  „Szeresd Uradat, Istenedet... felebarátodat pedig, mint saját magadat” (Lk 10,27).

Krisztus szeretete, amely minden keresztényt egyesít, erősebb mindannál, ami megoszt. Burkina Faso keresztényei elkötelezték magukat, hogy Isten szeretetének és a felebarát szeretetének útján járjanak. Bíznak benne, hogy Isten szeretete győzedelmeskedni fog az országukat jelenleg sújtó erőszak fölött - olvasható az imahét központi füzetében.

Az ökumenikus imahét keretében minden nap más-más helyszínen vehetnek részt közös ökumenikus istentiszteleten a Krisztus tanítását közvetítő egyházak hívei.

AZ ÖKUMENIKUS IMAHÉT PÉCSI ISTENTISZTELETI ALKALMAI 2024-BEN:

Dátum Nap Időpont Helyszin Igét hirdet
2024.01.21 Vasárnap 16:00 Evangélikus templom Kovács József római katolikus püspöki titkár
2024.01.22 Hétfő 18:00 Pünkösdi gyülekezet temploma Zajácz Gábor görögkatolikus parókus 
2024.01.23 Kedd 18:00 Gyárvárosi római katolikus templom Macher Tivadar baptista lelkész
2024.01.24 Szerda 18:00 Baptista templom Nagy Norbert római katolikus plébános
2024.01.25 Csütörtök 18:00 Belvárosi református templom Dr. Fekete Zoltán római katolikus káplán
2024.01.26 Péntek 18:00 Görögkatolikus templom Nagy Zoltán Csaba református lelkész
2024.01.27 Szombat 18:00 Kertvárosi református templom Manhardtné Szlovák Katalin evangélikus lelkész 
2024.01.28 Vasárnap 16:00 Pécsi székesegyház Kisóvári-Németh Norbert és Kisóvári-Németh Márta
református lelkészek

 

A pécsi ökumenikus istentiszteleteken a hívek idén a NEVETNIKÉK ALAPÍTVÁNYT támogathatják adományaikkal. Az alapítvány önkéntesei a pécsi gyermekklinikán tevékenykednek, ahol érzelmi, lelki támogatást adnak a kis betegeknek.

A 2024-es ökumenikus imafüzet ITT TÖLTHETŐ LE.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség