Az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta március 22. a víz világnapja. A nagyböjti idő kellős közepén ez a nap arra hívja fel a figyelmünket, hogy a teremtett világgal szemben elkövetett bűneinket is megbánjuk, és tudatosítsuk saját magunk számára is az ökológiai megtérést. Teremtett világunkban az általunk okozott sebek egyben Krisztus sebei is.
A Bibliában már a teremtéstörténetben olvashatjuk, hogy az élet egyik alapfeltétele a víz, hiszen: „Isten lelke lebegett a vizek felett.” (Ter 1,2), és az édenkert öntözéséhez is négy folyóra volt szükség. Az Ószövetségben több helyen is olvashatunk természeti katasztrófákról, mint az emberek bűneinek következményeiről. Gondolhatunk itt a Noé és családja által túlélt özönvízre (Ter 6), vagy Illés próféta életére, amikor három év és hat hónapig szárazság volt Izrael földjén. (1Kir 17-18)
Jelenlegi világunk ökológiai válságában nagyon sokat olvashatunk, hallhatunk a víz problémájáról: a víz, mint ökológiai nyersanyagforrás véges és kimeríthető, a tiszta ívóvíz hiánya, a felszín alatti vizek szennyezése, a természetes vizek nagymértékű pazarlása, a tengerszint emelkedése, szárazság, bozót- és erdőtüzek, özönvízszerű esőzések, áradások, az északi- és déli jégsapkák rohamos olvadása, melyekre Ferenc pápa a Laudato si kezdetű enciklikájában szintén felhívja a figyelmünket.[1]
Ez hasonlíthat egy kicsit egy olyan bokszmérkőzéshez, melyben földünknek, a teremtett világnak adunk folyamatosan kisebb vagy nagyobb ütéseket, sebeket. Hogy miért tesszük ezt? Azt igazából mi sem tudjuk. Ezek a sebek kezdetben még könnyen regenerálódnak, de az egyre keményebb ütések sorozatok következtében bekövetkezik a KO, és földünk elveszti a megújulóképességét.
Nagyon fontos, hogy ezeket a sebeket kívülről gyógyítsuk! Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg különösen mi, keresztények a belső gyógyítás, gyógyulás fontosságáról sem. Ehhez Krisztust, mint, az élő vizek forrását kell keresnünk, hiszen a teremtett világban megjelenő problémák, az emberi szívben elhatalmasodó kapzsiság, pillanatnyi haszon és birtoklási vágy a Teremtő Istentől való tudatos elfordulásra vezethető vissza, ahogy erről fentebb említett ószövetségi történetekben is olvashatunk. Ezzel a lelkülettel öntsünk hát tiszta vizet a poharunkba és tudatosan figyeljünk vizeink tisztaságára.
[1] https://regi.katolikus.hu/konyvtar/ferenc_papa_laudato_si_enciklika.pdf
Szöveg: László Péter Ferenc állandó diakónus, a Pécsi Egyházmegye teremtésvédelmi referense
Nyitókép: Éger-völgy, Mecseki Parkerdő
Fotó: Györkő Zsombor / Csodálatos Magyarország, Pixabay
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.