Az intézményben korábban kialakított kápolnának átszervezési munkálatok miatt idén májusban költöznie kellett. A Honvéd Kórház dolgozóinak és a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársainak összefogása és együttműködése alig egy hónap alatt lehetővé tette a lelki elcsendesedésre és liturgiák tartására szolgáló új kápolna kialakítását, melyet a jövőben a betegek, hozzátartozók és kórházi dolgozók is látogathatják.

A Lellisi Szent Kamillról elnevezett kápolnát Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a pécsi székesegyház plébánosa áldotta meg. A szentmisén koncelebrált Kövesi Ferenc, a pécsi Szent II. János Pál-templom plébánosa, a Honvéd Kórház lelkipásztori szolgálatával megbízott atya és Mecséri István nyugalmazott lelkipásztor, kisegítő lelkész. Az ünnepi alkalmon jelen voltak a Honvéd Kórház és a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársai, valamint az egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészségének beteglátogatói önkéntesei.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 10

Az újonnan kialakított szakrális térben Máger Róbert vizet szentelt, majd a szentelménnyel megáldotta a kápolnát, meghintve annak oltárát és falait. A plébános szentbeszédében elmondta, a kápolna a megnyugvás helyszíne, ahol az Úristennel találkozunk. Egy kórházi kápolna pedig különösképpen azt hirdeti, hogy az Isten minden élethelyzetünkben jelen van, nem hagy magunkra a szenvedésben, betegségben, megpróbáltatásokban, amelyekkel mindnyájan szembesülünk.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 22

Az ember minden korban és kultúrában próbál választ találni azokra a kérdésekre, hogy miért van betegség, mit jelent a halál és miért nehéz az elmúlás kérdésével szembesülni - emelte ki Máger Róbert, majd hozzátette, a kérdésekre a hívő ember számára maga az Isten adja meg a választ. Az üdvtörténetben Isten szeretetre teremtett és bizalmi kapcsolatra hívott minket. Minden rossz, ami a világban létezik, ennek a bizalmi kapcsolatnak a sérülését mutatja, ami miatt bizalmatlanok vagyunk az Isten iránt, egymás felé szeretetlenek és nem úgy viszonyulunk a teremtett világhoz, ahogy kellene, az Isten ajándékaként. Amikor pedig az ember ajándékként éli meg az életét, rádöbben arra, hogy Isten szeretete soha nem hagy minket magunkra.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 25

Emberi létünkben hordozzuk ezt a sérülést és érezzük, hogy mi magunk nem tudjuk begyógyítani, de az Istennel való találkozás képes újrateremteni azt, amiből mi magunk nem találjuk a kiutat. Isten ezért jött közénk: Jézus felvette a mi emberi természetünket, emberi gyengeségünket. A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást - fogalmazott Máger Róbert atya.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 13

Jézus csodatételeinek nagy része csodálatos gyógyításról szólnak, melyekben Jézus meglátja a beteg embert, a szenvedőt és meggyógyítja. Teszi mindezt azért, mert az emberekkel együttérző és a szenvedést vállaló üdvözítő, aki magára veszi szenvedésünket, vállalja az emberi lét minden gyötrelmét, a kínszenvedést és a kereszthalált. Értelmet ad a halálnak, a szenvedésnek, az emberi életnek.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 12

A csodás gyógyításokkal Isten fia valami sokkal nagyobb gyógyulást akar adni mindnyájunknak, ami egész személyiségünk, szívünk, lelkünk gyógyulását szolgálja, ami a lelki sebeinket tudja és csak ő tudja gyógyítani.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 20

Az ember, amikor megtapasztalja saját határait és gyengeségét a betegségben, küzdelmében sok mindenre ráébred: arra, hogy nem a saját ügyessége gyógyítja meg, és bár mindent megtesznek az orvosok, ápolók, a gyógyulás a betegben megy végbe. Amikor a gyógyulásért imádkozunk, nemcsak a test gyógyulásáért és életünk meghosszabbításáért tesszük, hanem egy egészen más jövőre vágyakozva, amelyben nem lesz betegség, fájdalom és szomorúság. Ez az abszolút jövő, amire az Isten meghívott bennünket. Amikor betegek és gyengék vagyunk és úgy érezzük, a földi biztonság, erő és fiatalság kicsúszik a kezünkből, alkalmunk van ezt az abszolút jövőt befogadni szívünkbe.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 33

A betegekkel foglalkozó orvosok és munkatársak ezt az üzenetet kell saját személyükben hordozzák és továbbadják a szenvedőknek, akik ezáltal megtapasztalják Isten szeretetét, aki betegségben és gyengeségben sem hagy magunkra minket.

Ehhez mintát a Szent Kamill-kápolnába betérő orvosok és munkatársak a kápolna névadó szentjének életéből meríthetnek, aki a betegek iránti rendíthetetlen elkötelezettségről tett tanúságot. Bár számos akadályt gördítettek hivatásának gyakorlása elé, de semmi sem tántorította el, hogy életét a betegek szolgálatára szentelje. Olyan munkatársakat keresett maga mellé, akik a betegekben meglátták a szenvedő Krisztust. Mi magunk is így lehetünk az igazi erőnek, Istennek a szolgái, amikor megtapasztaljuk a ránk bízott betegek gyengeségét, szenvedését, és valami sokkal nagyobb erőnek, a szeretet erejének tudunk megnyílni.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 46

Szent Kamill a betegek példaképe is, hiszen ő maga is sok betegséggel küzdött. Türelmesen hordozva azokat önmagát Istennek ajánlotta. Isten megtanít bennünket is ennek a szenvedésnek a türelmes hordozására, amelyben óriási érték van, hiszen az ember személyisége fejlődhet általa. Megtanít minket a szenvedés, a betegség igazi értelmére, hogy azon túl tekintve értelmet nyerjen a mi életünk.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 21

Az a szeretet, amelyet mi továbbadunk a betegekkel való foglalkozásban, azt mi magunk is visszakapjuk, hiszen Krisztus tekint ránk a betegek arcáról, szeméről, és minden embertársunk arcáról. Kívánom, hogy ezt a hivatást a mindennapjainkban is megtapasztaljuk – zárta elmélkedését Máger Róbert püspöki irodaigazgató.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 15

A szentmise zárásában Kövesi Ferenc plébános köszönetet mondott a kápolna kialakításában szolgálatot vállalt kórházi dolgozóknak, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársainak és az egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség beteglátogató önkénteseinek, akik minden alkalommal a kápolnában végzett közös imádságot követően útra indulnak, hogy megkeressék a szenvedők arcáról ránk tekintő krisztusi arcot.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 41

A plébános külön köszönetét fejezte ki az oltárterítő felajánlójának, valamint a Szent Kamillt ábrázoló festmény alkotójának, akik személyesen vettek részt a liturgián.

2024 06 12 honved korhaz kapolna 02

A Szent Kamill-kápolnában június 19-től kezdődően szerdánként 14.00-15.00 óra között imaórát vezetnek a kórházlelkészségi beteglátogatók, 16.00 órakor pedig szentmise kezdődik gyónási lehetőséggel. A kápolna megközelíthető Pécsett, az Akác utca felől. A kápolna a Honvéd Kórházban, a Bőrklinika épületében található.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség