Július 7-én zárult a 42. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó kapuja. A Meghallgatlak címet viselő négynapos rendezvényre a Pécsi Egyházmegyén túlról, de még Szerbiából is érkeztek résztvevők.

Ők mindnyájan a hit útján járó lelkes fiatalok, akik az életük nagy kérdéseire keresnek őszinte és hiteles választ. Élményekben, találkozásokban és a lelket tápláló, örömteli csendben gazdag napokon vannak túl a résztvevők, akiknek a máriagyűdi találkozó alkalmat adott arra, hogy a szülő-gyermek kapcsolat, a személyes imaélet és az istenkapcsolat témájában is elmélyedjenek.

2024 07 05 MIT kisivan csaba 07

A zártkörű műhelymunkák mellett a nagyközönség számára is nyilvános programok, úgymint Kisiván Csaba kaposvári egyházmegyés plébános előadása, valamint a 777blog.hu keresztény portál csapatának, Martí Zoltán alapító főszekesztő és Humayer Dávid tanúságtétele jelentettek iránymutatást abban a kérdésben, hogy Isten eszközeként hogyan vezethetünk el másokat a hitre.

2024 07 06 MIT 777 06

A találkozó harmadik napjának délutánját a résztvevő fiatalokkal töltötte Felföldi László pécsi megyéspüspök, aki a nap zárásaként szentmisét mutatott be a kegyhely szabadtári oltáránál. Szentbeszédében atyai intelmekkel fordult a fiatalokhoz, akiktől azt kérte, hogy útkeresésükben és hivatásuk megválasztásában igazi és értékes példaképeket válasszanak maguk számára, akiktől több, szebb lesz az életük, akikkel akár kölcsönösen segítik egymást.

2024 07 06 MIT puspoki mise 10

Az is kérte a főpásztor, hogy legyenek igényesek a szellemi, lelki táplálékukra is. Ahogy fogalmazott:

Ne engedjétek, hogy a virtuális világ rátok irányuló gonoszsága elpusztítsa emberi méltóságotokat! Legyetek nagyon észnél, mert nektek már sokkal nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a valóság és a virtuális világ között!

A döntésben a belső hang, a lelkiismeret hangja, Isten hangja fog segíteni, mert minden élethelyzet önmagába írva hordozza Isten minket megszólító akaratát. Meghallva ezt az akaratot, az irgalom, az igazság és a szeretet hangját, megtaláljuk hivatásunkat, legyen az házasság, vagy egyházi hivatás, mely mind Krisztustól van és csak hozzá kapcsolódva értelmezhető, mert mindegyik Istennek szentelt és Isten által akart élet.

2024 07 06 MIT puspoki mise 25

A főpásztor beszédében kiemelte, napjainkban két erő dinamikája figyelhető meg. Az egyikhez azok tartoznak, akik nem tudnak mit kezdeni az élet, a család, a közösség és az Egyház kihívásaival, ők egyhelyben állva, bezárkózva toporognak. Sokan azonban bátran kilépve mernek szembenézni a múlt elfeledett közösségeinek hiányával, amelyet azonban már nekik kell újra felépíteni és megvalósítani. Ehhez Isten erős munkára hív. Ebbe beleállva és belefeszülve megtapasztaljuk, hogy Isten velünk van és győzni fogunk.

2024 07 06 MIT puspoki mise 20

Ez nem elmélet, buzdította a fiatalokat Felföldi László püspök, számítunk rátok az egyházközségeitekben, hogy segítsétek az atyai házban, a közösségben a krisztusi tanítványság befogadó asztalát megteríteni úgy, ahogy itt, a találkozón megéltétek és megtapasztaltátok. Mert csak élő hittel, valós krisztusi közösséggel lehet az életeteket megmenteni az interneten áradó zűrzavar és emberhez nem méltó eszmék áradatától. Nektek kell megmentsétek a józan gondolkodás becsületét, a családi asztal szentségét, az emberi közösség megtartó erejét.

2024 07 06 MIT puspoki mise 14

Krisztus titeket is megszólít. Legyetek bátrak az életben, az Egyházban! Kössetek barátságot Krisztussal és Krisztus barátaival! A megújulást az Egyházban csak veletek és általatok tudjuk megvalósítani. Annyit ér ez a találkozó, amennyire holnaptól jobb, több lesz az életetek, amennyit családotok, egyházközségeitek, barátaitok kapnak belőletek – adta útravalóként a résztvevőknek Felföldi László pécsi megyéspüspök.

2024 07 06 MIT puspoki mise 24

Az atyai muníció méltó zárása volt az éjszakai szentségimádás az Oltáriszentségben velünk levő Krisztussal, majd másnap a találkozót lezáró közös szentmise, melyet a Pécsi Egyházmegye június 22-én felszentelt újmisés papjai, Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila közösen celebráltak a máriagyűdi kegyhelyen.

2024 07 06 MIT puspoki mise 02

Köszönet a Pécsi Katifi, Pécsi Egyházmegye ministráns referatúrája, valamint a Pécsi Egyetemi Katolikus Lelkészség önkénteseinek, élükön Kovács József püspöki titkár, az egyetemi lelkészség (PEKEL) vezetőjének a találkozó megszervezéséért.

Kisiván Csaba atya előadása, valamint a 777 blog csapatának atnúságtétele a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján visszanézhető.

A rendezvény további programjairól fotók a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó Facebook-profiljában találhatók.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség