A Pécsi Egyházmegye főtemplomában Máger Róbert püspöki irodaigazgató celebrált szentmisét államalapító szent királyunk ünnepén, ahol az oltár elé helyezték ki a szentmisét megelőző városi ünnepségen megáldott, nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. A liturgián jelen volt Pécs város polgármestere, Péterffy Attila és Zag Gábor alpolgármester.

Szent István király főünnepén, augusztus 20-án este rendhagyóan trombitaszóval köszöntötte az ünnepi szentmisén a bevonulást Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész-zeneigazgató a pécsi székesegyházban, majd fokozatosan vette át az orgona hangja a kezdőének dallamát.

2024 08 20 szent istvan 05

A szentmise homíliájában Máger Róbert atya a szikláról épített házról szóló jézusi példabeszédről elmélkedett, melyet évről-évre felolvasunk Szent István király főünnepén a liturgián, mégis minden alkalommal van aktuális mondanivalója.

2024 08 20 szent istvan 18

A példabeszéd arra ad útmutatást, hogyan kell viszonyulnunk Jézus tanításához, melyet vagy komolyan vesszük és megtesszük, amiről beszél vagy felületesen hallgatjuk és nem tesszük meg, nem törődünk vele - hangsúlyozta Máger Róbert atya. Mi döntjük el, mi legyen az alapja személyes életünknek, közösségeink, családunk és nemzetünk sorsának. Mi döntjük el, hogy mire építkezünk, mire használjunk az életünket, minek tekintjük azt. Annak, amit mi birtoklunk vagy annak, amit ajándékba elfogadunk az Istentől és nagy gonddal őrzünk. Csak élvezni akarjuk vagy esetleg általa mások javát akarjuk szolgálni és egyre jobbá tenni?

2024 08 20 szent istvan 14

A keresztény ember számára ez a nélkülözhetetlen kőszikla maga Jézus Krisztus, az ő személye és tanítása, őrá építjük családunkat, nemzetünket - emelte ki beszédében a szónok.

2024 08 20 szent istvan 16

Kősziklára építeni ugyanakkor fáradságos és nehéz munka, időt, energiát, elgondolást igényel, hogy a megfelelő alaphoz leássunk a kőszikláig, és csak azután lehet ráépíteni a ház alapját. Ennek következményeként külső behatásra sem dől össze. Vagyis a hívő embert életében sok baj érheti, sok szenvedést kell kiállnunk napról napra, de ha Krisztushoz kapcsolódunk, erős alapja lesz az életünknek és külső behatások nem árthatnak nekünk - magyarázta Róbert atya.

2024 08 20 szent istvan 23

Más a helyzet az ostoba emberrel, aki megkíméli magát, könnyen felépíti házát a homokra, de amikor jönnek az élet nehézségei, akkor mutatkozik meg, hogy az ő élete felületes. Ilyen a látszólagos keresztény ember, aki képmutató, hiszen csak mutatni akarja, hogy milyen szép az ő élete és háza, de valójában nincs mélye az életének, nem tud megküzdeni a próbatételekkel.

2024 08 20 szent istvan 15

A nehézségekben tűnik ki, van-e az életünknek igazi kapaszkodója, rajtunk múlik mire, de sokkal inkább, hogy kire építjük a házunkat. Szent István ünnepe ezekhez az alapokhoz vezet vissza minket. Ő sziklára akart építkezni, személyes, egyéni meggyőződését a közösség szolgálatába állította és irányelvnek a krisztusi tanítást választotta, mert tudta, hogy csak így tudja az embereket, a családokat, a nemzetet megőrizni a történelem viharai közepette.

2024 08 20 szent istvan 26

A múlt tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy szűntelenül meg kell újulnunk, mert új és új viharok jönnek az életünkben. Erre a megújulásra hív meg minket személyes és családi életünkben Szent István példája, mert az járul hozzá nemzetünk és társadalmunk megújulásához, ha mindenki a saját életét komolyan veszi, és a keresztény krisztusi hit alapjaihoz visszanyúlva tud nap mint nap megerősödni. Csak ezeken a szilárd alapokon tud minket megújítani az Isten, annak reményében, hogy halálunk után örök otthonunk és hazánk lesz a mennyben – zárta beszédét Máger Róbert püspöki irodaigazgató.

2024 08 20 szent istvan 32

A Szent István király főünnepén bemutatott szentmisét követően a pécsi székesegyházból kilépve mindenki vehetett egy darabkát a városi ünnepség keretében megáldott kenyérből.

A szentmise felvételről megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ARS SACRA FESZTIVÁL:
-
2024. 09. 13. - 2024. 09. 22.
Férfitalálkozó Pécs:
-
2024. 09. 13. - 2024. 09. 13.
Bátai gyalogos zarándoklat: a Szent Vér kegyhely búcsúja:
-
2024. 09. 14. - 2024. 09. 14.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 09. 15. - 2024. 09. 15.
Férfitalálkozó Siklós:
-
2024. 09. 19. - 2024. 09. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség