Éppen 1015 évvel ezelőtt, 1009. augusztus 23-án alapította meg Szent István király a pécsi püspökséget, erről tanúskodik az alapító oklevél Egyházmegyei Levéltárban őrzött hiteles másolata. Az ünnepi évforduló alkalmából Felföldi László pécsi megyéspüspök szentmisét celebrál 18.00 órai kezdettel a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, ahol az idén szentelési jubileumot ünneplő papokat is köszöntik.

A pappá szentelési jubileumot ünneplő lelkipásztorok köszöntése hagyományosan a Pécsi Egyházmegye alapításának évfordulójához kötődik, melynek időpontját napra pontosan ismerjük.

István király a pápától kapott előjogra támaszkodva országát tíz püspökségre osztotta, köztük két érsekséget is alapított, Esztergomban és Kalocsán. Ekkor alapította meg a Pécsi Egyházmegyét is. A Szent Péter apostolfejedelem oltalmába helyezett Pécsi Egyházmegye alapítólevelét egy egyházi zsinaton írták alá 1009. augusztus 23-án Győr várában. Az erről szóló oklevél eredetije valószínűleg megsemmisült, ma ismert másolata a somogyi konvent egy 1404-ben kelt átiratában maradt fenn. Ez a kéziratos dokumentum ma a Pécsi Egyházmegyei Levéltárban található.

pecsi puspokseg alapitolevele 1009

A püspöki székhely kiválasztásában minden bizonnyal nagy szerepe lehetett a város ókeresztény emlékeinek is. A pécsi püspökség területi határai voltak É-on és Ny-on a Veszprémi Egyházmegye; K-n a Duna jelentette a természetes határt; DNy-on csak a zágrábi püspökség felállítását (1091) követően került sor a határok kijelölésére.

Az egyházmegye létrejöttét követően szerveződtek meg a területen a vármegyék: Tolna, Baranya, Pozsega és Valkó. A püspökség területén nyolc főesperesi kerület jött létre: a tolnai, a regölyi, a baranyai, a vátyi, az aszúági, a valkói, a marchiai és a pozsegai. Az újonnan megalapított Pécsi Egyházmegye első püspökének a lombardiai születésű bencés szerzetest, Bonipertet (1009–1036) nevezték ki. 

Az alapítás 1015. évfordulója előtt tisztelgő szentmisét követően az egyházmegye főtemplomában köszöntjük a jubiláns atyákat, akik az idei esztendőben ünneplik pappá szentelésük valamely jeles évfordulóját:

Mons. Mayer Mihály

Pécs

Esztergom

1964. június 21.

1989. február 11.

Pappá szentelés 60. jubileuma

Püspökké szentelés 35. jubileuma

Mons. Bíró László

Szekszárd

Kecskemét

1974. június 23.

1994. május 21.

Pappá szentelés 50. jubileuma

Püspökké szentelés 30. jubileuma

Mons. dr. Kvanduk Frigyes

Pécs

1974. június 21.

Pappá szentelés 50. jubileuma

Dr. Horváth István

Pécs

1974. június 23.

Pappá szentelés 50. jubileuma

Juhász Tibor

Pécs

1984. június 14.

Pappá szentelés 40. jubileuma

Csicsó János

Pécs

1999. június 19.

Pappá szentelés 25. jubileuma


Az ünnepi szentmisét a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség