A Pécsi Egyházmegye hagyománya szerint minden évben augusztus 23-án, az egyházmegye alapításának évfordulóján köszöntik a pappá szentelésük valamely kiemelkedő jubileumát ünneplő lelkipásztorokat. 2024-ban hat paptestvérének adta át a pápai áldást tartalmazó vatikáni dokumentumot Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papsága jelenlétében a pécsi székesegyházban celebrált ünnepi szentmisén.

A liturgián koncelebráltak a jubiláns lelkipásztorok, valamint Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Molnár Erik püspöki titkár. Az ünnepi szentmise szónoka az idén aranymisés lelkipásztor, dr. Kvanduk Frigyes általános helynök volt.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 08

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében visszatekintett a Pécsi Egyházmegye 1015 évvel ezelőtti alapítására és mindazokra, akik a több mint ezer év során megújították és átadták a Krisztusi szeretet fényét, hogy mi is megélhessük és továbbajándékozzuk, mert csak ezzel a szeretettel lehet győzni ma is ebben a pogány világban.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 28

Dr. Kvanduk Frigyes, a szentmise aranymisés szónoka szentbeszédében a földbe rejtett kincsről, valamint az igazgyöngyről szóló két rövid jézusi példabeszédről (Mt 13,44-46) elmélkedett, melyek csak Máté evangéliumában olvashatók, akinek a látásmódja visszanyúlik az Ószövetségre. Jézus személye pedig egészen új irányt jelöl ki. A két látásmód között van egy harmadik, a krízis világa, mely a mi világunkban is jelen van, nevezetesen, hogy nem tudják befogadni és elutasítják Krisztust – mutatott rá Kvanduk Frigyes.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 33

A krízis abból ered, hogy nem tudjuk, kik vagyunk és hol a helyünk, ezért a helyzetünk egy kritikus helyzet. Jézus helyzete viszont teljesen más. Ennek a két különböző helyzetnek a kapcsolatát mutatja be az evangéliumi szakaszban olvasott két példabeszéd.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 18

Jézus bemutatja tanításában, tetteiben, az életében, szenvedésében és föltámadásában azt az újat, amiért élnünk kellene: kell az Isten szíve azért, hogy nekünk szívünk legyen – figyelmeztetett a szónok. Jézus iránya az új világ, ami a régi helyébe, a választott nép helyébe lép, az új pedig az Egyház, aminek az újdonsága mindig jelen kell legyen, egyébként csak nosztalgia, de abba belehal az ember szíve. Élni abban az új szívben lehet, amit Jézus hozott és hoz ma is.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 29

Az életünkért Jézus mindent odaadott és mindenkinek a bűneiért megfizetett, ez a megváltás, az új közösség, az Egyház alapja, amely igazán jó helyzetben soha nem volt, de Jézus a mi életünkön és szívünkön keresztül meg akarja mutatni, hogy van forrás és élet.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 20

A kérdés minden nap felmerül a legkülönbözőbb helyzetekben: a felemás régit választjuk vagy az egészen újat, aki én vagyok, mondja Jézus – zárta szentbeszédét Kvanduk Frigyes általános helynök.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 65

A szentmise az idén jubileumi évfordulót ünneplő lelkipásztorok főpásztori köszöntésével zárult. A 2024-es esztendőben ünnepli pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. jubileumát Mayer Mihály nyugalmazott püspök, appá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. jubileumát Bíró László nyugalmazott tábori püspök, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo 62

Pappá szentelésének 50. jubileumát ünnepli dr. Kvanduk Frigyes általános helynök, plébános, valamint dr. Horváth István nyugalmazott lelkipásztor.

2024 08 23 pem alapitas evfordulo

Juhász Tibor nyugalmazott lelkipásztor a 40. évfordulót, Csicsó János londoni magyar főlelkész pedig pappá szentelésének 25. jubileumát ünnepli 2024-ben, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem ünnepelhetett a szentmisén.

Felföldi László püspök mindannyiuk szolgálatára a Jóisten gazdag, éltető és megerősítő áldását kérte.

Az ünnepi szentmise visszanézhető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség