A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség koordinátora évek óta szívvel-lélekkel közreműködik a szociális intézmények lakóinak lelki gondozásában Szekszárdon. Szolgálatát a helyi önkormányzat Triebler Irma kitüntető címmel ismerte el a közelmúltban. A mindig mosolygós, tettrekész Vég Beátával készült interjúnkban szolgálatról, hitről és önkéntességről is beszélgettünk a pécsi püspökségen.

- Hogy lesz valaki előbb önkéntes beteglátogató, majd pedig miért választja hivatásként ezt a szolgálatot?

- Érdekes volt a kezdet, amikor 2019-ben felmerült, hogy Pécs után Szekszárdon is legyen kórházlelkészség, alakuljon meg önkéntesekkel. Megszólítottak és úgy döntöttem, vállalom. 2019 októberében Dohány Zoltán plébános atyához mentem elbeszélgetésre. Ott kezdődött az egész. Majd elkezdtünk toborozni, ami annyira jól sikerült, hogy december 8-án Udvardy püspök atyától 29-en vettük át a megbízólevelünket. Elkezdődtek előbb a tréningek, majd a munka. Mindenki lelkesedéssel látott neki a feladatoknak, egyre bátrabban mentünk a betegekhez, jó kis csapat állt össze. Komoly segítséget kaptunk a kezdeti lépéseknél azoktól az idős társainktól, akik már korábban, de még nem szervezett módon, idősotthonokba jártak látogatni. Nálunk minden önkéntes olyan munkát végez, amit szeret és olyan kórházi osztályon vagy programban, ahol szívesen vesz részt. Van olyan önkéntes például, aki nem kórházakban látogat betegeket, hanem az ún. Tanya programhoz kapcsolódik, melynek keretében egyedülálló időseket keres fel.

- Az Ön feladata kettős, munkája egyik részeként koordinátorként fogja össze a szekszárdi csapat munkáját, a szolgálat lelki vonulatában pedig a beteg emberek ágyán ülve fogja a kezüket, és ami talán a legfontosabb, hogy időt ad nekik az idejéből. Valahogy ezekben a pillanatokban ölthet igazán testet a beteglátogatás, a krisztusi szeretet csodája. Jól gondolom?

- Ez így van. Szeretném elmesélni az egyik első élményemet, amikor az egyik idősotthonban találkoztam egy nénivel, akit nem látogattak a rokonai. Egyik alkalommal paravánnal körbe volt véve az ágya, a néni haldoklott. Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, adtam a homlokára egy kis keresztet és imádkoztam mellette. Egyszer csak egy könnycsepp gördült ki a szeméből. Fél órára rá a néni békésen el tudott menni. A tapasztalás meghatározó volt, talán ez volt, ami miatt ezt a munkát ilyen elszántan vállaltam. Mi, beteglátogatók nagyon sokat tudunk adni az időseknek, a magányosoknak, ugyanakkor még többet kapunk ezektől a pillanatoktól, mint ahogy sokan gondolnák. Csak így érdemes élni, hogy adunk, pedig közben sokkal többet kapunk mi magunk.

2024 08 29 veg bea 10

- A beteglátogatás mellett fel-feltűnik a neve karitatív feladatok szervezéséhez kapcsolódóan, ami azt mutatja, hogy az Ön teljes életét átszövi a szolgáló szeretet.

- Úgy gondolom, hogy ahol baj van, ott azonnal kell segíteni. Az önkéntes beteglátogatók jellemzően nők, de van egy civil egyesületünk, melynek férfi tagjaira bármikor számíthatunk, ott segítenek, ahol mi, nők nem tudunk. De ha fizikai segítségre van szükség, a katonák is mellénk állnak és segítenek, például a favágásban.

- De olyan esetről is beszámoltunk a Pécsi Egyházmegye oldalán, amikor épp bontott, de jó állapotú tetőcserépre gyűjtött adományokat…

- Nem túl régen a marócsai jégkár bajbajutottjainak segítettünk a Katolikus Karitásszal. Előbb leszedtük az összetört cserepet a megrongálódott háztetőkről, majd bontott cserép megvásárlására gyűjtöttünk a Tetőnyi szeretet elnevezésű összefogás keretében. Sikerült megegyezni Szekszárdon egy iskolai épületet felújító vállalkozóval, hogy kedvezményesen megvásárolhassuk a tetőről lekerülő, még használható, jó állapotú tetőcserepeket. 14 000 darab cserepet tudtunk így összegyűjteni a károsultak otthonainak befedésére. Aztán találtam egy szintén szekszárdi illetőségű céget, aki ingyen leszállította Szekszárdról Marócsára a cserepet. Annyira jó érzéssel töltenek el ezek az összefogások, baj esetén sokan csatlakoznak hozzánk és a kórházlelkészség mellé állnak az emberek.

2024 08 29 veg bea 05

- A nyilvánosságot kapott jótékonysági akciók mellett a beteglátogatás csendes pillanatai sem maradnak már titokban. Az Ön által végzett szolgálatot a Triebler Irmáról elnevezett kitűntető címmel ismerte el Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata augusztus 20. alkalmából. Ezt a díjat az kapja, aki szakmai tevékenysége és elkötelezettsége révén jelentős mértékben hozzájárult a szociális ellátás magas színvonalú biztosításához. 2024-ben Önnek ítélték ezt az elismerést. Hogy fogadta?

- Nagyon meghatódtam, nem gondoltam, hogy ily módon is észreveszik vagy értékelik a munkámat. Amikor előzetesen megtudtam a hírt, felhívtam a fiamat, vele osztottam meg először, de aztán sokáig csak lebegtem a meghatódottságtól. És az is nagyon felemelő volt számomra, hogy az ünnepségen a polgármester úr (Berlinger Attila – A szerk.) jelezte, hogy továbbra is számítanak a munkámra és olyan intézményvezetők is odajöttek hozzám, akikkel eddig nem volt kapcsolatom. Kérték, hogy közösen folytassuk ezt a szép munkát, ami nagy elismerés számomra. Tulajdonképpen öt éve végzem ezt a szolgálatot, ezért is jelent különösen sokat számomra ez az elismerés.

2024 08 29 veg bea 03

- Akinek a munkáját elismerik, attól többet is várnak el. Hogy érzi, mire kötelezi Önt ez a díj?

- Mindenképp így van. Tovább kell haladni a megkezdett úton és még szélesebb körben dolgozni, tenni másokért. Ez belső kötelesség. Érzem, hogy számítanak rám.

- Az önkéntes beteglátogatók nap mint nap emberi nyomorúságokkal, betegségekkel, a halál közelségével vannak kapcsolatban. Mi ad energiát ahhoz, hogy tisztességgel helytállva tudják kísérni az időseket, a betegeket, a rászorulókat?

- Nagyon sokat segít a hit. A beteglátogatók közt mindenki keresztény. Amikor elindulunk a munkába, imával kezdjük a szolgálatot, ami önmagában óriási erőt ad. De a legnagyobb erő maga a Jóisten. Volt egy lelkivezetőm korábban, Farkas Béla plébános atya, aki mindig azt mondta, ha egy kicsit elkeseredek vagy nehéz a szolgálat, akkor nézzek fel az égre, ahol meglátom a Jóisten arcát és utána tovább tudok menni, tovább tudom folytatni. Ez ad nekem erőt azóta is. A Jóisten ad erőt nap mint nap. De vannak lelki napjaink, melyek szintén feltöltődést adnak. Decemberben lesz a következő ilyen alkalom és az előzetesen lefoglalt helyszínt módosítanom kell, mert már most látszik, hogy időközben létszámban kinőttük a helyet, nőtt a csapat, bőven többen leszünk jelen.

2024 08 29 veg bea 06

- Ha valaki meghívást érez arra, hogy csatlakozzon a Pécsi Egyházmegye Kórházlelkészségének beteglátogató szolgálatához, jelentkezhet-e a csapatba?

- Igen, várjuk az önkéntes szolgálat iránt érdeklődők jelentkezését. El kell áruljam, hogy a legnagyobb hozadéka a díjazásnak az, hogy többen megállítanak és jelzik, hogy szeretnének csatlakozni hozzánk. Egyik nap gyalog mentem az utcán és elment mellettem egy hölgy, aztán visszalépett és megszólított, udvariasan köszönt és azt kérdezte tőlem, hogy: Ugye Ön Bea a kórházlelkészségtől? Mert csatlakozni szeretne hozzánk. Olyan megdöbbentő volt, most is kiráz a hideg, hogy idegenek megszólítanak és azonosítanak ezzel a szolgálattal. Ezzel a hölggyel a jövő héten egyébként találkozunk, hogy beszéljünk a szolgálatról. Nem kell toborozni, mert a jó terjed és jönnek közénk az emberek.

* * *

TRIEBLER IRMA (szül.: 1855 körül Németeleméren, meghalt 1929-ben Szekszárdon) négy évtizeden át volt a Szent Vince Leányai Rend tagja, az óvodaegylet alelnöke, a népkonyha vezetője.

A Szekszárdi Szociális Misszió Társulat szociális gondoskodása során környezettanulmányokat készített, otthontalanoknak gyermekszobát rendezett be játékokkal, kelengyére gyűjtött árva leányok számára, gyümölcsfa-csemetéket osztott szegény családoknak. A világválsággal fenyegető években ismeretterjesztő programokat szervezett családvédelem, házasság, gyermekgondozás, a fertőző gyermek ápolása, tüdőbeteg a családban témakörökben.

Egyik szervezője volt a Vöröskereszt mozgalomnak, a szegények javára műsorral, gyűjtéssel egybekötött gyermeknapoknak. Jelszava volt: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”, melynek szellemében végezte önfeláldozó, gondoskodó munkáját.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ARS SACRA FESZTIVÁL:
-
2024. 09. 15. - 2024. 09. 22.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 09. 15. - 2024. 09. 15.
Férfitalálkozó Siklós:
-
2024. 09. 19. - 2024. 09. 19.
Férfitalálkozó Mohács:
-
2024. 09. 20. - 2024. 09. 20.
Férfitalálkozó Bonyhád:
-
2024. 09. 26. - 2024. 09. 26.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség