Felföldi László megyéspüspök szeptember 7-én állandó diakónussá szentelte Tóth György akolitust a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. A görcsönyi Kisboldogasszony-templomban celebrált ünnepi szentmisén részt vettek az egyházmegye papjai, diakónusai, a jelölt és családja – köztük lelkipásztorként szolgáló testvére –, rokonai, barátai, valamint a hívek közössége. 

Az állandó diakónus a papi rend szentségének első fokozatában részesül felszentelés által. Szolgálatához tartozik az evangélium hirdetése, szentségek kiszolgáltatása (keresztség, áldoztatás, esketés), az oltár szolgálata, a betegek látogatása és áldoztatása, valamint temetési szertartások végzése.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 12

A most felszentelt Tóth György 1978. április 24-én, családja negyedik gyermekeként született a Zemplén megyei Sárospatakon. Budapesten nőtt fel. A Gödi Piarista Szakiskolában sajátította el a díszműlakatos szakmát. Az érettségi megszerzése után az Esztergomi Hittudományi Főiskolán kezdte meg teológiai tanulmányait, melyet a Pécsi Hittudományi Főiskolán fejezett be katekéta-lelkipásztori munkatársként. 2005 óta Pécsen él. Előbb a Pécsi Református Kollégium, majd a Püspöki Levéltár munkatársa lett. 2015 őszétől a görcsönyi plébánia igeliturgia-tartója, 2016 őszétől hitoktatója is. Nős, két gyermek édesapja.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 16

A szentelési liturgián Felföldi László megyéspüspök köszöntötte a szentelendőt és családját, az egyházmegye papjait és diakónusait, a cserkészeket, a vendégeket és a híveket, a padokban helyet foglaló református lelkész házaspárt az Egyház különleges ünnepén, mely egy találkozás azokkal a személyekkel, akik körében a diakónus élni és szolgálni fog az Istentől kapott hivatás útján.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 34

A szentelés szertartása a jelölt bemutatásával és kiválasztásával kezdődött. Barics Gábriel görcsönyi plébános szólította a szenteléshez járulót, majd az Anyaszentegyház nevében kérte a főpásztort, hogy szentelje fel a jelöltet a felelősségteljes szerpapi szolgálatra.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 37

Majd Felföldi László megyéspüspök felkérésére a plébános röviden bemutatta a szentelendőt, akinek jellemzésében három dolgot emelt ki. Az egyik a jelölt szentelési jelmondata: „Itt vagyok, engem küldj el.” (Iz 6,8) mely, mint Barics Gábriel fogalmazott, valóban igaz a szentelendőre, hiszen, mint mondta, plébánosként bármikor bármit kért tőle, arra mindig készen állt, nem mondott nemet, mindig ott volt és segített.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 40

A másik fontos jellemző, amit Gábriel atya említett, hogy kiemelten figyel a fiatalokra, gyerekekre, a szomszédos falvakban is összegyűjti őket, megkeresi az eltévedteket és az örömhír útját mutatja számukra. Harmadik jellemzőként pedig azt emelte ki, hogy a szentelendő számára rendkívül fontos a liturgia, valóban szereti és otthon van az oltárszolgálatban.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 42

Szentbeszédében Felföldi László a diakónusszentelés szertartását egy oázishoz hasonlította, melyben az Egyháznak újra magára kell találni és felfedezni önmagát, mint egy hajónak, mely új vizekre evez. Ez a hajó Krisztus hajója, melybe mindnyájunknak be kell szállni, meg kell ragadni az evezőt, ugyanis nem utasok vagyunk Krisztus Egyházának hajójában, bár vannak, akik ezt érzik, de Krisztus feladatra hív és küld mindnyájunkat.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 43

A szentelendőhöz fordulva azt kérte a főpásztor, hogy küldetésében mindig figyeljen az Isten szavára, szilárdan és állhatatosan tartson ki Krisztus mellett. Lehet, hogy az Egyház emberi arca sebződött, sebződik és sebződni fog, de Krisztus mellett kell kitartanod, aki meghívott. Ahhoz kell hűségesnek lenni, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másokat. Ezt a szolgálatot te a gyakorlatban már megmutattad, a hétköznapokban, személyes életedben, családban, hivatásban, a gyerekek, fiatalok, cserkészek között, a közösségben te életre váltottad – fogalmazott Felföldi László püspök.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 30

Ezt kell továbbadni, amit csak akkor leszel képes, ha az istennel való személyes találkozás jelen van az életedben. Sok idő kell meghallani Isten szavát a lelkiismeret szaván keresztül. Ne értelmezd a Bibliát, hanem halld meg az Isten neked szóló, élő üzenetét. Ezt kell a saját személyes életedben, családod életében felfedezni.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 45

Sok-sok családi asztalnál le kell porolni a Bibliát és engedni, hogy életünk legfontosabb üzenete, Isten üzenete a mi családunkban, a mi asztalunknál, a mi közösségünkben megszólaljon. Ebben kell segíteni a családokat, közösségeket.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 21

Köszönöm a bátorságodat és a döntésedet, amely talán érlelődött a szívedben. Kérem, hogy add tovább ezt a bátorságot, hogy merjenek az emberek Krisztusra figyelni és hallgatni, és merjék meghallani a hangját, mert ebben van az életünk értéke – hangzott el Felföldi László főpásztori buzdításában.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 58

A szentbeszéd után a szentelési szertartásban az ünnepélyes ígérettételt követően a szentelendő arcra borulva, míg a hívek térdelve énekelték a mindenszentek litániáját, amit a felszentelés szertartása követett, melyben a püspök kézrátétellel adta tovább a jelöltnek az apostoloktól kapott lelki hatalmat.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 81

Ezt követte a beöltözés szertartása, valamint az evangéliumos könyv, mint az igehirdetés szimbólumának átadása: „Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél! Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd; amit hiszel, tanítsd, és amit tanítasz, kövesd is” – mondta az immár állandó diakónusi szolgáltra felszenteltnek a püspök.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 104

A főpásztor, a jelenlévő papok, diakónusok békecsókkal köszöntötték az újdonsült diakónust, aki a szentmise áldozati részénél már a püspök oldalán segédkezett az oltárszolgálatban.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 110

Majd hálatelt szívvel köszönetet mondott Istennek a meghívás és az elfogadás kegyelméért, Felföldi László püspöknek a felszentelésért, családtagjainak, köztük testvérbátyjának, akivel immár az egyházi rendben is testvérek lettek, Barics Gábriel plébánosnak, a lelkipásztoroknak, diakónusoknak, a testvéregyházak képviselőinek, a híveknek és minden megjelentnek, valamint az ünnep megvalósításában közreműködőknek.

2024 09 07 toth gyorgy diakonus 119

A diakónusszentelési szentmise Felföldi László pécsi megyéspüspök áldását követően agapéval zárult a görcsönyi plébánián.

Tóth György a diakónusi szolgálatot a görcsönyi plébánia területén és az ahhoz tartozó filiális egyházközségekben végzi Barics Gábriel plébános irányítása mellett.

A szentelési szentmiséről készült felvétel megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség