A Pécsi Egyházmegye turisztikai célpontjainak látogatói száma a közelmúltban elérte az egymillió főt. A város legismertebb építészeti jelképeit, a dzsámit és hazánk egyetlen négytornyú székesegyházát is magába foglaló látnivalókat bemutató Pécsi Püspökség immáron tíz éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.

A jeles évfordulót a Pécsi Egyházmegye 2024. szeptember 21-én méltó módon szeretné megünnepelni: egy nyereményjáték keretében kisorsolnak egy aznap jegyet váltó szerencsés látogatót, aki a megtiszteltetésen túl egy különleges élményajándékkal is gazdagabb lesz. Annyit elárulhatunk, hogy a nyertes stílusosan a helyszín által nyújtott élményekre építő ajándékra számíthat.

A Pécsi Püspökség 2014-től több lépésben nyitotta meg a nagyközönség számára az addig kizárólag egyházi célra használt, ám gazdag történelmi múlttal és kiemelkedő művészeti értékekkel rendelkező belvárosi épületeit a turisták előtt.

Az eltelt tíz év egymilliót meghaladó látogatói száma öt kiemelt helyszín között oszlott meg: a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, a Gázi Kászim pasa dzsámija (Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom), a püspöki palotaegyüttes látogatható részei, valamint a Püspöki KincsTár és a Dóm Kőtár.

A vallásturizmus fontos helyszíne Magyarország egyetlen négytornyú székesegyháza. Az épületről — ismertsége ellenére — nem sokan tudják, hogy délkeleti tornya kilátóként is funkcionál, ahonnan mindössze 133 lépcsőfok megmászása után a város egyik legszebb panorámája tárul elénk. A templom karzatán a nagymúltú pécsi Angster Gyár századik orgonája tölti be zenével a liturgikus teret. A hangszer különlegessége, hogy orgonista nélkül is megszólaltatható. A bazilikának fontos szerep jut az egymilliós látogatószám megünneplésében is: szeptember 21-én a falai között kerül majd kisorsolásra és átadásra az élményajándék a szerencsés látogatónak.

A Pécsi Püspökség látnivalói közül a turisták számára a legizgalmasabb — minden bizonnyal — a város főterén álló dzsámi. Az építményt, annak török kori tömbjét és díszítéseit megtartva bővítették katolikus templommá, azonban kevesen tudják, hogy a dzsámi helyén már a hódoltság ideje előtt is keresztény templom állt. A dzsámiban testet öltő, egymástól különböző kultúrák, valamint a régi és a modern építészet egymásmellettisége számos látogatót vonz a világ minden tájáról.

Nagy érdeklődésre tart számot a püspöki palota is, amelynek nyugati szárnya a mindenkori pécsi püspök lakóhelye, keleti szárnya a palotakerttel és a titkos átjáróval pedig fix időpontokban, idegenvezetővel kísérve turisták számára is látogatható.

Szintén idegenvezetéssel tekinthető meg az egyházmegyei relikviákat bemutató Püspöki KincsTár, ahol a római mozaikoktól Klimó György püspök érmegyűjteményén át II. János Pál pápa miséző kelyhéig a püspöki székhely történetének minden korszakából találunk érdekességeket, de különleges élményt kínál a székesegyházat korábban díszítő kőfaragványoknak helyet adó Dóm Kőtár is.

Az egymilliomodik látogatót ünneplő alkalom igazolja a tíz év alatt az alapoktól felépített turisztikai koncepció sikerét: a Pécsre érkező turisták látnivalóinak listáin első helyeken szerepelnek ezek az épületek és tárlatok. Az egymilliós látogatói szám értékét pedig tovább növeli, hogy a Covid-lezárások után szinte a nulláról indult a Pécsi Püspökség idegenforgalmának felélénkítése.

A Pécsi Egyházmegye eddigi turisztikai rekordéve 2016 volt, mintegy 130 ezer látogatóval. Akkorra datálódik a havi csúcs is: 2016 augusztusában 25 ezren, vagyis naponta több mint 800-an keresték fel az egyes turisztikai helyszíneket. A 2019-es lezárások után 2023-ra már újra meghaladta a 110 ezret az évente jegyet váltók száma, és idén is hasonló nagyságrendre lehet számítani. Érdekesség, hogy a látogatók közel egyharmada külföldi: túlnyomórészt európai országokból érkeznek, de sokan jönnek Ázsiából és Észak-Amerikából is.

A 10. évforduló és az egymilliós látogatói szám méltó megünneplésére minden érdeklődő látogatót szeretettel várunk szeptember 21-én délelőtt a pécsi székesegyházba. A további részletekről keressék a Pécsi Püspökség felhívásait a Facebook-on!

Pécsi Egyházmegyei Hivatal

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség