A Nyolc Boldogság Közösség tagjai immár 30 éve minden ősszel rózsaeső imaestet szerveznek szerte a világban, melyen Kis Szent Teréz közbenjárását kérik a szükséget szenvedőkre. A közösség 2022-ben alapított pécsi rendházának nővérei idén október 27-én, vasárnap 16.00 órakor immár harmadik alkalommal várják az érdeklődőket a pécsi székesegyházban.

Az imaesten tanúságtételek hangzanak el, közös imádság és éneklés is lesz. Az est sajátos mozzanata mégis az a különleges feladat, melyben a résztvevők a helyszínen levelet írhatnak Kis Szent Teréznek. Megfogalmazhatják imaszándékaikat, kéréseiket, melyekhez a „kis út” szentjének közbenjárását kérik Istennél. A levél lezárt borítékba kerül, melyre mindenki ráírja a saját nevét és postai címét, azonban rendhagyó módon nem a feladó, hanem a címzett helyére. Az este folyamán az imaszándékokkal teli borítékokat Kis Szent Teréz képe elé helyezik, kifejezve ezzel, hogy rábízzák a benne foglalt kéréseket.

A borítékokat ezt követően nem nyitják fel, a közösség szerzetesei a leveleket olvasatlanul hordozzák imáikban és őrzik azokat a következő év őszéig, amikor a következő rózseső imaest közeledtével postán visszajuttatják a Szent Teréznek szóló leveleket azok íróinak, akiknek így lehetőségük nyílik visszatekinteni, átgondolni, hogy meghallgatást nyertek-e a kéréseik, Isten hogyan vezette őket, és milyen csodákat cselekedett az elmúlt egy esztendőben az életükben.

A személyes válaszadás egyben meghívás arra, hogy a résztvevők újra tanúságot tegyenek Isten irgalmáról, illetve Szent Terézhez hasonlóan maguk is egyre inkább Isten szeretetének misszionáriusaivá váljanak, akár azáltal, hogy másokat is meghívnak a rózsaeső imaest alkalmára.

Kis Szent Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe, ahova Teréz is már kilencéves korában kérte felvételét. 1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megfogalmazódott, hogy a bűnösök megtéréséért éljen és lelkeket mentsen.

kis szent terez

Szinte megszállottan, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita kolostorba. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett örökfogadalmat.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte és magányosság gyötörte. 1896-ban nagypéntek éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Teréz szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, melyet ő maga „kis út”-nak nevezett, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják életük apró áldozatainak virágait Jézus felé. Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. „Miután meghalok, rózsaszirmok záporozzanak rám” – mondta halála előtt. Ezért hullik rózsaeső, vagy helyeznek rózsaszálakat a képei mellé az imaestek alkalmából. 

Terézt 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként. 

Kis Szent Teréz élete és „kis útja” azt tanítja számunkra, hogy az Istenhez vezető úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása. A kis út pedig nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útján járva egészen közel jutni Istenhez. Azaz a kis út a felebarátaink szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit olykor a legnehezebb szeretni.

rozsaeso imaest

A pécsi székesegyházban 2023-ban megrendezett rózsaeső imaestről készült összefoglaló ITT OLVASHATÓ.

Felhasznált forrás: Diós István - A szentek élete
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség