A Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fóruma meghívására és felkérésére létrejött megállapodásról szóló együttműködési nyilatkozatot szeptember 26-án írta alá Felföldi László pécsi megyéspüspök és dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat és a Szeretetszolgálat Szekszárdon megrendezett közös szakmai fórumán.

A felek szándéka szerint az együttműködési megállapodás új lehetőségeket nyit a szenvedélybeteg függők kísérésében. Ennek egyik része volt az a szakmai nap, melyen a résztvevők megosztották tapasztalataikat a szenvedélybetegséggel küzdők gyógyulásról és a segítők szerepéről.

2024 09 26 szekszard rev 39

A szenvedélybetegség és a hit kapcsolatát feltáró szakmai fórumot Kálóczi Andrea, a szekszárdi RÉV intézményvezetője nyitotta meg, majd Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója és Felföldi László megyéspüspök is köszöntötte a megjelenteket. Vajda Norbert beszédében felhívta a figyelmet, hogy a Szeretetszolgálat kötelékében tevékenykedő Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat immár négy évtizede nyújt támogatást a szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára.

2024 09 26 szekszard rev 16

„A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el” (Mt 12,20) – kezdte köszöntőjét a pécsi főpásztor, aki beszédében hangsúlyozta, hogy egy társadalom életminősége azon mérhető le, hogyan segíti és támogatja a mindennapi életben a szükséget szenvedő embertársainkat.

2024 09 26 szekszard rev 35

Nemcsak azokról van szó, akik már messziről kiáltanak a segítségért, hanem mindnyájunkhoz szóló üzenet arról, hogy talpon maradásunkhoz összefogásra van szükség, melyen minden személyes és közösségi sors múlik. Ennek része az a speciális szolgálat, amelyet a szenvedélybetegeket kísérők végeznek.

2024 09 26 szekszard rev 30

Az Egyház a szeretetért, a sebek gyógyulásáért jött létre – mutatott rá beszédében a püspök. Jézus, amikor föltámadása után megjelent az apostoloknak, megmutatta nekik a sebeit (vö. Lk 24). Napjainkban az alkoholizmus és a kábítószer útjáról szóló tanúságtételekben a tanúságtevők is megmutatják a sebeiket és ettől mindnyájunk sebei kicsit gyógyulnak, erőre kapunk, ezért ez a szolgálat az élet valós szolgálata, az emberi kapcsolatoknak erre van szüksége.

Az Egyház küldetése, hogy tagjai tanítsanak és gyógyuljanak, melyben is a lelki gyógyulásnak van különleges szerepe, hiszen a test betegségével tudunk egymás mellett élni, de lelki zavarodottságban már nem vagyunk erre képesek.

2024 09 26 szekszard rev 26

Végezetül a püspök köszönetet mondott a szolgálatban szerepet vállalóknak, amiért elfogadták és vállalják küldetésüket, mert - ahogy fogalmazott - a megroppant nád is erősödik és a pislákoló mécses is fényt ad ma egy olyan világban, amelyik mesterségesen növeli a sötétséget, a félelmet és a sebzettséget. A pislákoló fény mégis utat mutat és világosságot, amiért sokan adnak majd hálát, mert valóban életet, reményt és emberi méltóságot találnak általa – zárta beszédét Felföldi László püspök.

A szekszárdi RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat nemcsak az alkoholbetegeket, hanem hozzátartozóikat is támogatja. A szolgálat munkatársai szerint rendkívül fontos, hogy a családok időben felismerjék, szükséges a külső segítség a beteg támogatásában, a szakemberek pedig a szenvedélybeteg rehabilitációja mellett a családtagoknak is nyújtanak lelki és gyakorlati támogatást.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség