A Veszprémi Főegyházmegyébe látogatott a Pécsi Egyházmegye mintegy húsz lelkipásztora Felföldi László megyéspüspökkel október első napjaiban.

A mindennapok körforgásában a lelkipásztori feladatok mellett kevés alkalom nyílik a papok számára, hogy hosszabb időt töltsenek a papi közösségben. Ezt hivatott pótolni a Pécsi Egyházmegye papjainak hagyományosan évente megtartott papi zarándoklata és kirándulása.

Papi kirandulas veszprem5

Egyfajta csapatépítő, a paptestvéri közösséget formáló és gazdagító kirándulás és lelki zarándoklat volt az idei találkozásnak is a célja, melyen ellátogattak a tihanyi apátságba, majd Litérbe, ahol imádkoztak Bódi Mária Magdolna, az 1945-ben – hitből fogadott tisztasága védelmében – vértanúhalált halt szent életű munkáslány sírjánál és felkeresték vértanúsága helyszínét. A program részeként a papok ellátogattak a zirci apátságba és a bodajki kegytemplomba is.

Papi kirandulas veszprem1

Veszprémben Udvardy György érsek hivatalában fogadta a lelkipásztorokat. Az érseki palotában megtartott találkozón megbeszélést folytattak Takáts István érseki általános helynökkel, a veszprémi főszékesegyház plébánosával, Dékány Árpád Sixtus O. Cist emeritus apáttal. 

Az út valamennyi állomásán vendéglátóikkal együtt mutatták be a legszentebb áldozatot, hálát adva szolgálatuk kegyelmeiért a Jóistennek, valamint erősítve egymást és a paptestvéri közösséget.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 április
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyheti lelki délutánok Pécsett:
-
2025. 04. 16. - 2025. 04. 16.
Sötétzsolozsma a székesegyházban:
-
2025. 04. 16. - 2025. 04. 16.
Olajszentelési szentmise a papsággal a székesegyházban:
-
2025. 04. 17. - 2025. 04. 17.
Püspöki szentmise Nagymányokon:
-
2025. 04. 17. - 2025. 04. 17.
Szentmise a székesegyházban az utolsó vacsora emlékére:
-
2025. 04. 17. - 2025. 04. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség