A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemének őszi sorozatában a tavasszal megkezdett, az Egyház, mint krisztusi közösség című kérdéskör értelmezése folytatódik október 16-án, szerdán 18.00 órai kezdettel Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban. Ezúttal a jezsuita rend európai formációs delegátusa, a budapesti Fáber Szent Péter jezsuita közösség elöljárója osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel.

Lukács János 1966-ban született Budapesten. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1989-ben villamosmérnöki diplomát szerzett. Közben közel egy évig értelmileg sérült emberekkel élt együtt önkéntesként egy Bárka közösségben. Világi hallgatóként a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián tanult, majd 1991-ben belépett a jezsuita rendbe (Jézus Társasága - SJ).

1998-ban szentelték pappá. Szolgálati útjának főbb állomásai között szerepel Szeged, ahol előbb sociusként (a novíciusmester segítője), majd novíciusmesterként szolgált, később tartományfőnök és újra novíciusmester lett Budapesten. 2017-24 között a dobogókői jezsuita közösség elöljárójaként szolgált és a Manréza Jezsuita Lelkigyakorlatos Ház vezetői tisztségét látta el (utóbbit 2022 nyaráig). Jelenleg a budapesti Fáber Szent Péter jezsuita közösség elöljárója, 2020 óta a Jézus Társasága európai formációs delegátusa.

Jezsuita tanulmányai befejezése óta elsősorban rendtársaival és rendi ügyekkel foglalatoskodik: „Nem én választottam, de szeretem ezt a területet. Jelenleg kevés izgalmasabb kérdést ismerek, mint hogy egy jezsuitának jelentkező fiatalembert hogyan lehet a legjobban segíteni az útján. A cél nálunk az, hogy a jezsuiták ne csak jól lássák el a feladatukat, hanem boldogan és meggyőződéssel éljenek és dolgozzanak. A jezsuita élet kezdete általában sok szembesüléssel jár, ezért nem könnyű, de sokan kapnak ilyenkor nagy ajándékokat Istentől, én pedig szeretem az Úr munkálkodását közelről szemlélni azokban, akik Neki szánják az életüket” – vallja önmagáról és a rendhez fűződő szolgálatáról Lukács János a jezsuiták hivatalos honlapján.

Az október 16-i szabadegyetemi előadásra minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők.

Az idei szabadegyetem záró előadása november 13-án lesz, amikor Schäffer Erzsébet író, publicista várja az érdeklődőket.

Forrás: jezsuita.hu, Életrendezés Háza
Fotó: jezsuita.hu

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

RIT - Regionális Ifjúsági Találkozó Bólyban:
-
2024. 10. 26. - 2024. 10. 26.
Rózsaeső imaest a székesegyházban:
-
2024. 10. 27. - 2024. 10. 27.
Mindenszentek - Ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2024. 11. 01. - 2024. 11. 01.
Janus Pannonius síremlékének koszorúzása a székesegyházban, majd ünnepi szentmise:
-
2024. 11. 06. - 2024. 11. 06.
Férfitalálkozó Szigetvár:
-
2024. 11. 08. - 2024. 11. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség