Március 6-án a Szentatya, Ferenc pápa áldásával a Vatikánból indult útnak az idei Peace Run, azaz Békefutás, melynek nemzetközi futócsapata hozta hazánkba azt a fáklyát, melynek lángja október 18-án érkezett a magyarországi szakasz célállomására, Pécsre, ahol a Lauber Dezső Sportcsarnokban tartották a rendezvény záróünnepségét.

Az 1987 óta évenként megrendezett, 27 európai ország területén áthaladó váltófutáshoz, melyet az egyik legnagyobb civil kezdeményezésként tartják számon a békéért, hazánk 1989-ben csatlakozott.

2024_10_18_peace_run_34.jpg

A Pécsre érkezett futókat 1500 általános iskolás gyermek várta a sportcsarnokban, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte a résztvevőket. A 21000 kilométert megtett fáklyát átvéve a püspök rövid köszöntőjében arra hívta fel a jelenlevő gyermekek figyelmét, hogy csak akkor lesz a nemzetek között béke, ha otthon, családjainkban minden családtagunk, édesanyák, édesapák és a gyermekek szívében is béke, öröm és szeretet lesz.

2024 10 18 peace run 23

A békefutást, vagyis a Peace Run-t a bengáliai születésű Sri Chinmoy (1931-2007) spirituális tanító, író, művész és sportoló is alapította, aki életét a világbéke és a harmónia eszméjének szentelte. A Peace Run célja a szabadság, a tolerancia és a megértés előmozdítása a társadalomban. A futás mottója ezt hirdeti: „Tégy egy lépést a békéért!”. Azaz, ha mi magunk teszünk egy lépést a békéért akár azzal, hogy mi magunk is békésebbé válunk, akkor ezáltal a világ is kicsit jobbá lesz. A szervezők szándéka szerint a rendezvény hitet és reményt ad, illetve elgondolkodtathatja és tudatosabbá teheti az embereket a béke vonatkozásában.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

RIT - Regionális Ifjúsági Találkozó Bólyban:
-
2024. 10. 26. - 2024. 10. 26.
Rózsaeső imaest a székesegyházban:
-
2024. 10. 27. - 2024. 10. 27.
Mindenszentek - Ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2024. 11. 01. - 2024. 11. 01.
Janus Pannonius síremlékének koszorúzása a székesegyházban, majd ünnepi szentmise:
-
2024. 11. 06. - 2024. 11. 06.
Férfitalálkozó Szigetvár:
-
2024. 11. 08. - 2024. 11. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség