Krisztus Király vasárnapján Krisztust a világmindenség királyaként ünnepeljük, mely főünnep a Katolikus Egyházban. Az egyházi év utolsó vasárnapjaként szerepel a liturgikus évben, melyet ebben az évben november 24-re esik. 

Krisztus királyi méltóságának egészen a 20. századig nem volt külön ünnepe, ezért XIII. Leó pápa (1878-1903) az 1900-as jubileumi év alkalmából a XX. század királyának hirdette ki a Megváltót. Ezt követően világszerte a legmagasabb hegyek ormán, ill. magaslatokon kereszteket és Krisztus-szobrokat állítottak a Megváltó emlékezetére.

Az I. világháborút követően XI. Pius pápa a niceai zsinat 1600. évfordulóján, 1925-ben szentévet hirdetett „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” mottóval, a szentév végén pedig elrendelte Krisztus Király ünnepének november utolsó vasárnapján való megtartását.

Krisztus királyi méltóságának megünneplésével a világmindenség urát állította a hívek elé a pápa, hangsúlyozva, hogy Krisztus a megtestesüléssel és a megváltó halállal szerezte királyságát a világ üdvösségére. Az ünnepet 1969 óta az egyházi év utolsó vasárnapján üljük, melyet már a következő egyházi év nyitányaként advent első vasárnapja követ, hogy az adventi szent várakozással a Megváltó újra megszülessen a szívekben.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
A nyitókép fotó a pécsi székesegyházban készült.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 november
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Közelgő események

FFF - Fiatal Felnőttek Fóruma Pécsen:
-
2025. 11. 13. - 2025. 11. 13.
Férfitalálkozó - Pécs:
-
2025. 11. 14. - 2025. 11. 14.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 11. 16. - 2025. 11. 16.
Férfitalálkozó - Siklós:
-
2025. 11. 20. - 2025. 11. 20.
Férfitalálkozó - Mohács:
-
2025. 11. 21. - 2025. 11. 21.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség