A Katolikus Egyház január 6-án ünnepli Urunk megjelenésének főünnepét, amikor Jézus Jordánban való keresztségére emlékezve vízszentelést végeznek a templomokban, a szentelt vízzel való meghintéskor pedig a saját keresztségünkre emlékezve adunk hálát Istennek. Vízkereszt ünnepének estéjén a pécsi székesegyházban Máger Róbert püspöki irodaigazgató celebrált szentmisét és végezte el a vízszentelés szertartását.

Az ünnep Krisztus megtestesülését helyezi üdvtörténeti távlatba: a megtestesült Ige minden nép és minden nemzet üdvözítésére jelent meg. Ha elindulunk Krisztus, a mennyei fény és dicsőség felé, részesülünk a Krisztus által történt megváltás kegyelmében - emelte ki köszöntőjében.

2025 01 06 vizkereszt 26

Máger Róbert szentbeszédében az ünnephez kapcsolódóan a napkeleti bölcsek látogatásának mindnyájunkat megszólító üzenetét közvetítette. A székesegyház plébánosa elmondta, a bölcs tudósokat Isten a csillag által szólította meg. Meglátták és felismerték a csillagot, melynek nyomába szegődve útra keltek, hogy hódoljanak az Istennek. Nem ismerték a próféciákat, az ószövetségi nép történetét, mégis tudták, hogy a csillag egy nagyon különleges dolgot, egy nagy király születését jelenti. Útjuk során nem inogtak meg, noha érkezésük Jeruzsálemben, a választott nép fővárosában nagy riadalmat keltett.

2025 01 06 vizkereszt 17

A bölcsekkel szemben Heródes és a jeruzsálemi elit ismerték az ószövetségi szentírást és a prófétai jövendöléseket, tudták, hogy a Messiás Betlehemben születik, mégsem indultak el, hogy hódoljanak neki. Hatalmukat féltve a legnagyobb kegyetlenségre ragadtatták magukat: a betlehemi gyerekgyilkossággal biztosítják be jövőjüket.

2025 01 06 vizkereszt 24

Ez a két pólus ma is jelen van a világban és nem mindegy, hogy mi hova csatlakozunk – figyelmeztetett Máger Róbert atya, majd hozzátette, nem mindegy, hogy irigyen, gyűlölettel éljük a mindennapjainkat, vagy életünk horizontján megjelenik Isten belső sugallata, a fény, ami nagylelkű tettekre, lemondásra késztet minket, akár saját határaink átlépésére is.

2025 01 06 vizkereszt 31

Merünk-e a bölcsek nyomába szegődni, merjük-e a fényt, a csillagot, az Isten hívását követni, aki egy bensőségesebb életre, a vele való barátságra, az ő felismerésére, szeretetének befogadására hív minket? – tette fel a kérdést a szónok. A bölcsek megértették a lényeget: Isten szeretete hívta és az arra való vágyakozás hajtotta őket. Kitartó utazásuk során részesei lettek a csodának, Isten és ember újfajta kapcsolatának, ami a megtestesülésben, Jézus Krisztus eljövetelével érkezett közénk.

2025 01 06 vizkereszt 38

A világban uralkodó sötétséget is csak azzal a hittel és reménnyel tudjuk leküzdeni, ami a bölcseket is vezette, akik ismeretlenül is útra indultak, felismerték az Üdvözítőt, aki előtt leborultak és hódoltak, odaadták ajándékaikat. Megmutatták számunkra is, hogy aki megszületett, az király, Isten és szenvedő szolga, aki értünk adta az életét. A bölcsek nyomába szegődve nekünk is ezt kell tenni: felajánlva hitünket, reményünket és szeretetünket, lélekben oda kell borulni a jászol elé.

2025 01 06 vizkereszt 33

Minden ember szíve mélyén ott van az Isten utáni vágyakozás. A bölcsek által követett konstelláció nem evilági csillag, mint a mai sztárok, celebek, hanem olyan csillag, melynek a fénye nem halványul el, akiben nem csalódunk, aki nem hagy magunkra, aki jobban szeret minket, mint amilyen szeretetre mi egyáltalán képesek vagyunk.

2025 01 06 vizkereszt 34

Csak Isten előtt boruljunk le, ne a világ előtt. Ismerjük fel Isten jeleit a mai világban, mert ő ma is felismerhetővé teszi magát. Ismerjük fel a betlehemi gyermekben a világ Megváltóját, akiben mindent megkaptunk, sőt még annál is többet – zárta beszédét Máger Róbert püspöki irodaigazgató Urunk megjelenésének ünnepén.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 január
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó - Tamási:
-
2025. 01. 10. - 2025. 01. 10.
Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 01. 17. - 2025. 01. 17.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.
Ökumenikus imahét:
-
2025. 01. 20. - 2025. 01. 26.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 01. 24. - 2025. 01. 24.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség