Egyházunk hagyománya szerint minden évben a vízkeresztkor megszentelt vízzel házszentelést tartanak az otthonokban, munkahelyeken. Felföldi László megyéspüspök január 10-én Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire és munkatársaira, hogy munkájukat Isten szeretetének jegyében végezzék.

A püspöki palotában megtartott szertartás közös imádsággal kezdődött, majd a püspök Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire, a munkatársaktól pedig azt kérte, hogy törekedjenek rá, hogy munkahelyük a szeretet otthona legyen, mely Krisztus fényét árasztja szét.

2025 01 10 hivatali hazszenteles 03

A főpásztor megáldotta a sót és a vizet, „hogy megtisztítsa és megszentelje és Isten szeretetének öröme legyen azon, amit a cseppje megérint”.

2025 01 10 hivatali hazszenteles 06

Ezt követően a munkatársak az Egyházmegyei Hivatal irodáiban fogadták az áldást osztó atyákat, akik szenteltvízzel hintették meg a helyiségeket.

2025 01 10 hivatali hazszenteles 15

Vízkeresztet követően a lelkipásztorok a Pécsi Egyházmegyében is elkezdték házszenteléseket, melyre előjegyzést a plébániákon lehet kérni.

A házszentelés hagyománya a 15. században alakult ki. A szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, otthonokat, épületeket, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás az ajtófélfára felírni az aktuális évszámot és az áldás eredeti, latin szövegében található szavak kezdőbetűit: CMB, azaz Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e házat). Az áldás részeként átélhetjük, hogy Isten szerető figyelme a háznak minden szegletére kiterjed, jelképezve, hogy nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Betölti a hajlékunkat, közös életünket. 

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 február
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2

Közelgő események

BeszÉljünk!:
-
2025. 02. 12. - 2025. 02. 12.
Férfitalálkozó - Bonyhád:
-
2025. 02. 13. - 2025. 02. 13.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 02. 16. - 2025. 02. 16.
Férfitalálkozó - Paks:
-
2025. 02. 21. - 2025. 02. 21.
Egyházmegyei ministránsnap Dombóváron:
-
2025. 02. 22. - 2025. 02. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség