Növekedés a szeretetben címmel tartott előadást az idén tízéves bólyi nyugdíjasok szabadegyeteme rendezvénysorozat résztvevői számára Felföldi László pécsi megyéspüspök március 20-án Bólyban, az Erzsébet Vigadó nagytermében.

A havi rendszerességgel megtartott alkalmakon – melyen ezúttal a szépkorú érdeklődők között részt vett dr. Fehérvári Dávid, Bóly polgármestere és Kutas Attila bólyi plébános is – kutatók, történészek, egyetemi tanárok tartanak előadásokat a nyugdíjasokat érdeklő témákban.

Ez az előadás abban segít, hogy az idősödő szív, amely már bölcs és megszenvedte az életet, átment a szeretet sok-sok szépségén és küzdelmén, érett gyümölcsként megtalálja élete valóságát - kezdte mondandóját a pécsi főpásztor.

2025 03 20 boly 13

Idős korban már nem azzal kell foglalkozni, hogy mit és mennyit kap az ember, hanem hogy mit és mennyit ad. Örülni annak, hogy adhatunk, de figyelni arra, hogy jóízű, éltető és finom, szép szeretet legyen, amit másoknak adunk. Kiváltképp a fiataloknak, akiknek az életéről ne mondjunk kritikát, hiszen ők még éretlenek – figyelmeztette a résztvevőket Felföldi László.

2025 03 20 boly 15

A püspök beszélt az életet, a világunkat és a személyes életünket kísérő állandó változás és várakozás feszültségéről is, az emberi szívet próbára tevő, a mindennapokban jelen levő fizikai, szellemi és lelki szenvedések terheiről.

A szenvedés annak a valósága, amikor nem úgy mennek a dolgaink, ahogy szeretnénk, ahogy azt elterveztük, noha életünk legnagyobb próbatételei a legszebb ajándékokat készítik elő, csak épp még nem tudjuk, hogy mit köszönhetünk majd neki. Az Isten minden szenvedésben ajándékot készít számunkra, csak kicsit furcsán csomagolja – fogalmazott a püspök.

2025 03 20 boly 04

Végezetül a főpásztor Jézus Krisztus szenvedéstörténetéhez kapcsolódva a keresztút 3 stációját választotta ki, melyek kapcsán saját keresztjeink hordozásáról, mások keresztjeinek hordozásában való segítésről és a kendőnyi szeretetről elmélkedett.

Jézus vállára veszi a keresztet (2. állomás) – ő veszi fel, nem ráadják. A legtöbb keresztet mi magunk vesszük fel – emelte ki beszédében a püspök. Van köztük, ami valóságosan a miénk, amit kötelező vinni, mint a betegség vagy az öregség keresztje. Saját keresztjeinket fel kell vennünk el kell helyezzük a mindennapjainkban és cipelni a terhét. Van, aki szenvedve, van, aki derűsen, a lehetőséget látva hordozza keresztjét – mutatott rá a püspök.

2025 03 20 boly 18

Majd hozzáfűzte, van olyan kereszt is, amit kár felvenni, mert nem a miénk, nem nekünk kellene vinni és megoldani. Ezek a kereszthordozások életünk nagy szenvedéseit okozzák, mint a magunkban hordozott harag keresztje, amikor képtelenek vagyunk a megbocsájtásra és a kibékülésre, mellyel leginkább magunknak ártunk, miközben az lenne a fontos, hogy békét teremtsünk.

2025 03 20 boly 07

Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet (5. állomás) – mert az élet keresztjének súlya egyedül elviselhetetlen. Erről már egy másik stációt kiemelve beszélt a püspök, aki arra buzdított, hogyha Jézus elfogadta, mi is fogadjuk el a felajánlott segítséget életünk keresztjének közös hordozásában. Mint a fiatalok keresztjeit, akik azért szenvednek, mert sokszor nincsenek mellettük bölcs felnőttek, akik segíteni tudnak. Vagy mint a család keresztje, mely szintén csak a szülők által együtt, közösen hordozható.

2025 03 20 boly 12

A harmadik, a főpásztor által kiemelt állomásban Veronika letörli Jézus arcát (6. állomás) - az életünk szép szeretete nem a nagy dolgokat, hanem az apró, kicsi és egyszerű dolgokat jelenti. Felföldi László püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy egy kendőnyi szeretet mindig van a szívünkben: egy jó szó, egy elismerés, egy szép gondolat, egy megerősítés. Nem tudjuk vele a másik problémáját megoldani, de egy kendőnyi szeretetet tudunk adni neki. Az odaadott szeretet határozza meg ugyanis az életminőségünket. A szeretet, amit nem adunk oda, amit visszatartunk, az mérgezi az életünket. A visszatartott szeretet elrontja a jövőnket. Aki bátran, túlcsorduló mértékben adja, pazarolja a szeretetét, annak jóízűbb és szebb az élete – osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel a megyéspüspök.

2025 03 20 boly 20

Végezetül a földi életet lezáró halál eseményéhez kapcsolódó tanáccsal látta el a jelenlevőket Felföldi László püspök, aki lelkipásztorként maga is több száz temetési szertartást vezetett és gyászolók százaival beszélgetett el. A haldoklót meghallgatni, bocsánatot kérni és hálát adni – ez a méltó elköszönés, hogy a haldokló méltó módon távozhasson és a gyászolók szívében is méltó és elviselhető legyen a gyász.  

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 március
H K Sz Cs P Szo V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Szabadegyetem Grecsó Krisztián íróval és Nacsinák Gergely teológussal:
-
2025. 03. 26. - 2025. 03. 26.
Férfitalálkozó - Siklós:
-
2025. 03. 27. - 2025. 03. 27.
Férfitalálkozó - Mohács:
-
2025. 03. 28. - 2025. 03. 28.
Férfitalálkozó - Bonyhád:
-
2025. 04. 03. - 2025. 04. 03.
Férfitalálkozó - Szekszárd:
-
2025. 04. 04. - 2025. 04. 04.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség