A pécsi katolikus közösségek fiataljai körében évtizedes hagyomány nagyböjtben a keresztúti ájtatosság végzése a Kálvária-dombon, azonban idén az esős időjárás miatt a székesegyház altemplomának keresztúti stációi előtt olvasták fel a saját maguk által megfogalmazott elmélkedéseiket.
Március 28-án, nagyböjt negyedik péntekén a pécsi katolikus ifjúsági közösségekből mintegy negyven középiskolás és egyetemista fiatal gyűlt össze Forrai Tamás SJ egyetemi lelkész vezetésével a székesegyház altemplomában: a Pécsi Katifi, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Nyolc Boldogság Közösség Ifjúsági Imacsoportja, a Boldog Brenner János Antióchia, a Pálos Katekumen Csoport, Néri Szent Fülöp Antióchia és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolához tartozó XXIII. János Szakkollégium egy-egy tagja olvasta fel a közösség által előzetesen írt elmélkedéseket. Imádkozva járták végig az altemplom keresztúti domborműveinek tizenöt állomását, melyre a hagyomány Jézus Krisztus szenvedésének történetét felosztotta.
Elgondolkodtató, hogy a fiatalok milyen mélységben kapcsolták életük hétköznapi történéseihez Krisztus szenvedésének pillanatait. A stációkat végigolvasva feltárul egy kép arról, hogyan hat a mai fiatalokra Krisztus szenvedése. Érzéseik megfogalmazása pedig nem csupán feltárja a problémáikat, hanem arra buzdítják a kortárs csoportokat, hogy keresztény cselekedetekkel válaszoljanak rájuk. Az ifjúsági keresztút résztvevői által írt gondolatokat az alábbiakban adjuk közre:
1. állomás - Pilátus halálra ítéli Jézust
Pilátus nem találta vétkesnek Jézust, mégis kiszolgáltatta a zsidóknak, mert tartott a nép haragjától és féltette saját hatalmát.
Vajon én hányszor vagyok olyan, mint Pilátus? Tudom, mi az igazság, mégsem állok ki mellette, mert félek, ehelyett megyek a tömeg után… Hányszor ítélek el én is másokat, holott tudom, hogy amit teszek, az helytelen.
És ott a másik oldal. Jézus, az ártatlan, az egyetlen igaz, akit elítélnek. Kicsit én is ismerem ezt az érzést. Az emberek félreismernek, téves címkéket aggatnak rám, leírnak, megítélnek. Jézusom, te meg tudtál bocsátani ezeknek az embereknek, nekem viszont ez oly sokszor nem megy.
Uram, kérlek adj erőt és tisztánlátást, hogy ne ítélkezzek mások felett, az engem ért ítéleteket pedig szeretettel tudjam viselni.
Pécsi Katifi
2. állomás - Jézus vállára veszi a keresztet
Megjelent a kereszt. Innentől már a Golgota az úticél. Sokan még nem fogták fel igazán az elfogását sem, nem értik, hogy miért kell meghalnia, de Jézus tisztában van küldetésével. Hatalmában állna meghátrálni, de ő felveszi a keresztet önként, értünk. Roskadozik a kereszt súlya alatt. A vállát nyomja az összes problémánk, szenvedésünk, hibánk, bűnünk. A legkisebbtől a legnagyobbig, minden. Azért vállalja a szenvedést, a halált, hogy nekünk örök életünk lehessen. Szeretetből teszi, külön-külön mindannyiunkért, és ez a szeretet mindennél erősebb.
Jézus mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” (Mt 16,24-25) Mindannyiunknak van keresztje. Nincs élet fájdalom, bánat, szenvedés nélkül. Ő egyszer már hordozott mindent, ami most ránk nehezedik. Teher nélkül nem jutnánk felé közelebb, kellenek a nehézségek ahhoz, hogy előre haladhassunk. Ő pontosan annyi terhet ad nekünk, amennyivel elbírunk, nem kevesebbet, de egy grammal sem többet.
Mindig ott van mellettünk ezen az úton. Segít mindig. Akkor is ott van, ha megingunk, ha összeroskadunk. Ha felvesszük saját keresztünket és vállaljuk a szenvedést, közelebb kerülünk hozzá. Felajánlhatjuk ezt valamiért, egy szándékért, ami fontos nekünk, amiért van értelme a nehézségeknek. Jézus már megtette az utat az egész világ bűneinek súlyával, így nekünk már nem kell egyedül mennünk. Ő megteszi velünk ezt az utat újra meg újra, ha hagyjuk. Vállára veszi a keresztet értünk, így a mi keresztünk könnyebb lesz. Nem vagyunk egyedül, ő is ott van a saját keresztünk alatt, így ketten visszük. Kövessük hát őt!
Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség
3. állomás - Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Nehéz volt a kereszt. Nemcsak a gerenda súlya, hanem az emberiség bűne miatt. Túl nehéz volt egy embernek, hogy elbírja. Elesett, a porba hullott. A tömeg körülötte áll, a többség gúnnyal tekint rá, kevesebben vannak, akik mély fájdalommal figyelik őt. Nekem mi lenne a tekintetembe írva?
Te, Jézusom, felkeltél, én viszont hányszor akarok a porban maradni sokkal apróbb dolgok miatt? Mennyiszer van, hogy a sérelmeim miatt sajnáltatom magam? Hányszor várom mástól a megoldást a problémáimra, ahelyett, hogy a te keresztedre támaszkodva megpróbálnék felkelni?
Megváltó Krisztusom! Hálát adok, hogy te mindig ott vagy nehézségeimben és mindig felemelkedhetek a porból a te kegyelmed által!
Nyolc Boldogság Közösség Ifjúsági Imacsoport
4. állomás - Jézus édesanyjával találkozik
Mária talán nem tudta, milyen küzdelmekre és nehézségekre mond igent, mikor méhébe fogadta az Isten Fiát. Vajon elvállalunk olyan feladatokat, melyek ilyen nehézségekkel járnak, ha tudjuk mi vár ránk? Mikor ott a nehézség, talán egyszerűbb lenne kiszállni? Vakon bízni az Istenben akkor is, ha a dolgok látszólag nem úgy alakulnak ahogyan mi jónak gondolnánk?
Mária hitt és bízott megrendíthetetlenül az Istenben. Eggyé vált vele és életével beteljesítette közös álmukat. Talán ez volna a mi célunk is az életben... egy végtelen bizalmon és szövetségen alapuló ráhagyatkozás az Istenre. Vele együtt megvalósítani és beteljesíteni a rólunk való álmát, csendesen szemlélni keze művének gyönyörűségét, és mint Mária is tette, szívünkbe zárni és elmélkedni kinyilatkoztatott titkairól.
Szűz Mária, égi édesanyánk! Vezess minket Szent Fiad elé, taníts minket az önzetlen tiszta szeretetre, az Istennel való egységre, hogy bizalommal mondhassunk igent az Úr hívásaira!
Boldog Brenner János Antióchia
5. állomás - Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
Milyen alázatos az Isten! Végtére is, lemond mindenről, ami hatalmasságát tükrözi. Lábai, melyeknek „a föld a zsámolya” (vö. Iz 66,1), meginognak, kezei, amivel a világmindenséget teremtette, amivel megáldotta Izrael népét, most megremeg. Végtelenségét a szeretet emberi végességbe szorította.
Ott botladozik az, aki minden örömöt hozott a világba, meginog, összeroskad, összerogyik a kereszt súlya alatt, aki „fölemeli a nincstelent a porból, fölsegíti a szegényt a sárból” (Zsolt 113,7) és maga esik a sárba. Mindeneket cáfolni látszik, amiket eddig mondott. Olyannyira alázatossá lesz, hogy egy pillanatra se veszi kezébe az irányítást. Még akkor sem amikor a küldetését valaki más vállára helyezik.
Nekem ennek ellenére mennyi olyan gondolatom van, hogy valamit jobban meg tudnék csinálni, mint mások, hogy a tetteim kiválóbbá tesznek, hogy csak én vagyok a feladataim elvégzésére alkalmas. Ez is bizonyítja, milyen öntelt vagyok. Ha a lelkem mélyére tekintek, és lehántom az önigazolás rétegeit, akkor látom meg igazán, hogy az önmagamról alkotott kép sokszor hamis, mert önérdeket szolgál; méltatlanná tesz az alázatosság keresztjének látványára.
Ez a kereszt nem nehézség, nem egy probléma. Gyakran értelmezzük keresztünket úgy, mint ami lehúz, ami fáj, és ez valahol igaz. De gondoljatok bele, a keresztet, az akkori kivégzések legkegyetlenebb formáját, a Fiúisten emeli be a megváltásba és felszólít: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.” (Mt 16,24)
Neked mondja: Lépj be a megváltásba, legyél az Én szeretetem része, nem csak a részese, A RÉSZE. Cirenei Simon részesült a szeretet teljességében, mert Jézus túllépett az emberlét minden önzőségén, megosztja a messiási feladatait sokakkal, de Simonnal különösen is. Simon válla is fáj a rá nehezedő súlytól, Krisztusé is. Megfeszíti a lábait minden lépésénél, ahogy Krisztus is, az izzadsága a Messiás vérével keveredik, a szívének dobbanása összecseng Krisztus szent szívével. Ez és ennél még sokkal több az a kegyelem, amit Simon aznap kapott. A szerelmesek egymásra hangoltságát, vagy ahogy a méhben lévő gyermek szívhangja együtt dobog az édesanyjával. Cirenei Simon vállára vette a keresztet, de azt lelkében is magához ölelte – vajon mi készek lennénk valaha erre?
6. állomás - Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
A tömeg szorosan körbeveszi a nehezen lépkedő Jézust. Senki sem akarja megközelíteni vagy megérinteni a kereszt alatt görnyedő sebzett, véres testet. Egy nő kiválik a tömegből. Két kezében egy tiszta fehér kendő. Egy pillanatra minden megáll. Mintha az idő is lassabban telne. A kéz gyengéden Jézus felé nyúl és letörli a szent arcot.
Te milyen arcot látsz a kendőben? Hogy nézne rád Jézus, ha te nyújtanád neki a segítő kezet? Milyen a tekintete a keresztút alatt? Fáradt? Meggyötört? Beesett? Szelíd? Hálás? Reménykedő? Ő Isten és ember. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk a bűnt kivéve. Érezte a fájdalmat.
„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám." (Mt 25,35-36 Te kivel tudsz jót tenni a következő időben? Meglátod benne Jézus arcát?
Egyetemista hittancsoport
7. állomás - Jézus másodszor esik el a kereszttel
És újra elesett. Ismét a porba hullott. Értünk. Emberi oldala talán itt mutatkozott meg a legjobban. A tökéletes tökéletlensége. Az, hogy olyan, mint mi. Az fizikai ereje véges. De ő ismét felállt és tovább haladt.
Mi hányszor adjuk fel? Hányszor mondjuk azt, hogy ha másodjára se megy valami, akkor azt hagyni kell? Hol van ilyenkor a Jóistenbe vetett remény? Az a remény, ami Jézussal is volt, az a szeretet és bizalom, amit a Jóisten iránt érzett?
Add Urunk, hogy a te reményedben tudjunk növekedni napról napra, tudva, hogy te vagy egyetlen, akire szükségünk van. Áldott légy, egyetlen Királyunk!
Nyolc Boldogság Közösség Ifjúsági Imacsoport
8. állomás - Jézus szól a síró asszonyokhoz
Jézus az őt követő asszonyokhoz fordult: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?”
Jézus, noha a kereszt súlya alatt már kétszer is elesett, mégsem önmagát sajnálja – inkább másokat vigasztal. Nem önmaga fájdalmával foglalkozik, hanem azokért aggódik, akik körülveszik. Nem lázad, nem keseredik el, nem vádolja az Atyát. A szenvedése nem értelmetlen, hanem szeretetből fakad.
Mi is feltehetjük a kérdést: milyen jövő vár ránk ezen a bolygón? Látjuk, hogyan merülnek ki a Föld erőforrásai, hogyan pusztulnak ki fajok, hogyan tűnnek el az erdők. A klímaváltozás bizonytalansággal és félelemmel tölt el bennünket. Mindeközben a rendezetlen életmód következményei is szembetűnők: egyesek éheznek, míg mások a bőség miatt betegszenek meg.
Uram, taníts minket az egyszerűségre és a szolidaritásra! Segíts, hogy felelősségteljesebben éljünk, jobban megértsük tetteink következményeit, és közelebb kerüljünk Hozzád. Ne hagyd, hogy a világ zajában elvesszünk, hanem adj erőt, hogy a te példád szerint éljünk!
Képes vagyok-e arra, hogy a saját megpróbáltatásaim közepette Krisztusra tekintsek? Hogy ne az önsajnálatba meneküljek, ne mások együttérzését várjam, hanem Isten erejével tudjak továbblépni? Vajon felismerem-e, hogy a szenvedésben is jelen van az Úr, és ha rá tekintek, erőt nyerek a továbblépéshez?
Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség
9. állomás - Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Harmadszor is, vissza a porba, vissza a sárba. Hiába állunk fel.
Nap mint nap átéljük a gyöngeségeink, függőségeink, bűneink bilincsének szorítását, a visszaesés, a visszahullás gyötrelmét, a fölállás hiábavalóságát, a szenvedésbe vesző út reménytelenségét. A kereszt oly nehéz? Igen, a kereszt nehéz. Az a kereszt, amit a vállunkra vettünk vagy a vállunkra rakták, de tudjuk, nem tehetjük le, cipelnünk kell.
Igen, az a kereszt roppantul nehéz, nagyobb az embernél - de nem nagyobb az Istennél. Sajog a kereszt alatt a hátunk, megrogyik a lábunk, a porba, a sárba hullunk, mégsem maradunk ott.
A kereszt az, ami megtart. Jézus saját keresztjében a mi keresztünket vitte, azt a vállunkra nehezedő keresztet, amelyben hordoz bennünket.
Jézus háromszor esett el, de mindannyiszor fölállt. Megtart és fölsegít minket is. Nem hiába állunk fel újra és újra, nap mint nap. Megyünk tovább.
Egyetemista hittancsoport
10. állomás - Jézust megfosztják ruháitól
A legnagyobb megszégyenítés. Az Úr Jézust erre a sorsra juttatták. Bár ő a messiás, a mindenség királya, mégsem hordott sohasem díszes, gazdag ruhákat, palástot, ékszereket. Azt az egyszerű ruhát, melyet édesanyja készített neki, letépték róla, elvették tőle. Meztelen.
Gondolkodjunk el ezen. A mai világ kavalkádjában, az interneten pár kattintás, és bárki számára elérhető lesz. A paráznaság a világon az egyik legelterjedtebb bűn. Hány meg hány gyermek, tini és felnőtt elméjét mérgezi meg? És erről a világ azt gondolja: normális. Valóban az lenne? Az emberi erkölcs eddigi életének legmélyebb pontját éli.
Jézus ezt a szégyent vállalta fel. Önként. Ezzel nyitotta meg nekünk a mennyország kapuját. Saját magát adta oda értünk. Ő ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Amint csupasz testtel megáll az emberek előtt, senkinek sincs kedve ahhoz, hogy kinevesse. Megérzem-e én is, hogy minden okkal vagy ok nélkül megszégyenített emberben az ő méltóságos meztelensége tárul elém?
XXIII. János Szakkollégium
11. állomás - Jézust keresztre feszítik
3 óra volt, amikor keresztre feszítették. „Nem a szögek, a szeretet tartotta Jézust a kereszten!” Az emberek nem látták meg a csodát, amit Jézus a keresztre feszítésével vállalt értünk. Azt mondták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!”
Nem értették, hogy Jézus halála és harmadnapon való feltámadása épp ezt a jelentést hordozza majd. S bár véget vethetett volna saját szenvedésének és leszállhatott volna a keresztről, nem tette. Szenvedésével végtelen szeretete nyilvánult meg, mely által megnyitotta nekünk az utat az örök életre. Jézus példát adott, hogy készséggel vállaljuk a szenvedést, még akkor is, ha társtalanul, magányosan kell elviselnünk. Nemcsak a keresztre feszítés, hanem Jézus alázatos és csendes viszonyulása a fájdalmakhoz és megaláztatáshoz is megdöbbentő tanúbizonyság lehet számunkra. A felé irányuló gyűlöletre az emberekért, a bántalmazóiért való imádsággal válaszolt.
Jézusunk! A legmegkínzottabb, legösszetörtebb, legmegalázottabb helyzetben is nyitott akartál és tudtál maradni az egységre, egyesülésre, teljes szeretetközösségre; széttárt karjaiddal pedig fizikailag is odaszegeződtél, elköteleződtél erre a nyitottságra. Amikor úgy érezzük sebződünk vagy feszülünk a magunk kisebb-nagyobb keresztjén, könnyen megkörnyékez a magunkba fordulás gondolata. Egyesülni szeretnénk Veled olyankor is.
Köszönjük, hogy a lét minden mozzanatát megszentelted jelenléteddel! Nyitottak akarunk maradni benned minden körülmények között, az éltető Isten-jelenlétet fogadva, s vágyva, hogy így belsőnkből élő víz folyói fakadhassanak.
Uram, taníts meg a lemondásra, tudjunk egyszerűnek, szegénynek és alázatosnak lenni. Ha szenvednünk kell ne kürtöljük világgá: veled, megfeszített Üdvözítőnkkel együtt akarjuk azt elviselni és fölajánlani önmagunk és mások bűneiért.
Pálos Katekumen Csoport
12. állomás - Jézus meghal a kereszten
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom”. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.
Ez pazarlásnak tűnik, Uram! Mennyi jót tehettél volna, ha még néhány évtizedet élsz! Mégis ezt mondtad: „Beteljesedett.” Nem volt már mit véghez vinni. Mert ott, a kereszten hagytál nekünk mindent, amire szükségünk van ahhoz, hogy megmenekülhessünk: a tiszta szeretetet, még akkor is, ha az erőtlen és látszólag haszontalan.
Az Úr meghozta legvégső áldozatát, amely minden eddigit felülmúlt: három, kínokkal teli órán át viaskodik a halállal. Végül kiadja lelkét és utolsó szavai a mennybe szállnak, az Atyához, akinek akaratát teljesítette. Az engedetlenség által jött az eredeti bűn a világra, s most az engedelmesség által jön el az emberek üdvössége. Jézus keresztje világos jele annak, hogy az engedelmesség nem lemondás, hanem a megszentelődés útja.
Uram, kereszted lábánál állhatatosan kérlek, ajándékozz meg engem az őszinte és derűs engedelmesség lelkületével! Ha nehéz meghajolnom, pillantsak szent keresztedre, s jusson eszembe a te gyermeki engedelmességed mennyei Atyád iránt.
Néri Szent Fülöp Antióchia
13. állomás - Jézus testét leveszik a keresztről
Sír, zokog az áldott anya,
karjaiban egyszem fia.
Teste véres, sebes,
fején a koszorú tűhegyes.
Minden tövis egy-egy vétkem,
könnycsepp a Szűzanya szemében.
Ő, ki kísérte fiát, végig keserves útján,
tudja, miért vállalta a halált.
Fájdalmát át ki érezheti,
egyetlen gyermeke hűlő testét, mint öleli?
Tudta-e, mi vár fiára,
szeretetének mi lesz az ára?
Mert ily áldozatra más nem képes,
csak a mélységes, önzetlen szeretet!
Ez vitte Máriát is,
Jézus után mindvégig.
S bár szeméből hulltak a könnyek, kitartott.
Ment és ment.
Követte fiában az Istent,
hogy mindennek végén magához ölelje.
Így ölel minket magához mennyei Atyánk,
bár sok a tévelygésünk, hibánk.
Ezért nem szabad sohasem feladni,
tűrni kell, s Jézussal haladni!
Így, előtte térdelve,
a fájó szívű anyát átölelve,
fájdalmában osztozva,
kezeinket imára kulcsolva:
Öleljen át, Uram drága, szent kezed,
Égi, jó anyám, te altass el engemet!
Ölelj úgy, mint egykor szent fiadat,
Ki bűneimért halt meg aznap!
Mennyei Atyám, Te nem sajnáltad értem,
Hogy vétlen fiadnak folyjék vére.
Mosson hát tisztára szent vér és könny,
Legyen lelkem társa ártatlan öröm!
S ajkam zengi örök dicséreted,
Jézus Krisztusig száll el hálaénekem:
Legyen áldott, ki értem szenvedett,
Harsogjátok nevét erdők, mezők, nemzetek!
14. állomás - Jézus testét sírba helyezi
Ennyi volt. Vége van. Arimateai József elkéri Jézus testét és eltemeti egy sziklasírba. Csak ő van ott és az asszonyok, köztük Jézus édesanyja, Mária, akinek lelkét tőr járja át (vö. Lk 2,35).
A tanítványok szétszéledtek, nézni sem bírták, ami történik. Mindennek vége. Az elmúlt három év eseményei, a nem embertől jövő tanítás, a csodák, a gyógyulások oly távolinak tűnnek már.
Mindazokat, akik kivételes kegyelmeket éltek át Jézus mellett, most a gyász és a reménytelenség járja át. Nem jut eszükbe, hogy Jézus megjövendölte, hogy meghal, de harmadnap feltámad. Csak a jelen pillanatot látják: egy gyolcsba tekert holttestet egy kővel elzárt sír mögött.
Én hogy élem meg a nehéz pillanatokat? Elveszítem a hitem? A csüggedés, reménytelenség vesz erőt rajtam? Vagy éppen egy másik végletbe esek bele? A valódi érzéseimet elnyomva a „toxikusan pozitív keresztény” mintáját veszem fel?
Uram! Köszönöm, hogy te mindig elfogadsz az őszinte érzéseimmel együtt! Köszönöm, hogy előtted nem kell szerepet játszanom! Kérlek, add, hogy soha ne veszítsem el a feltámadásodba vetett hitemet!
Pécsi Katifi
15. állomás - Jézus feltámad a halálból
Lehetetlen megfogalmazni ennek a jelentőségét, és ha a világ legszebb szavait is írnám, az is méltatlan lenne Jézus Krisztus valódi győzelméhez. Mert itt teljesedett be a megváltás. Amit az ember az Édenben elrontott, Isten itt hozta helyre. „Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.” (1Kor 15,21-22)
Az ellenség talán azt gondolhatta, hogy győzhet, mikor Jézus szenvedett és meghalt, ám Urunkat nem győzte le a halál, sőt, ő maga adta át magát a halálnak, mert hatalma van, hogy odaadja az életét, és hatalma van, hogy visszavegye azt. (vö. Jn 10,17-18)
Lehetetlen volt, hogy a halál őt fogva tartsa: „Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta. (ApCsel 2,24) Jézus saját magát adta oda a halálnak, hogy nekünk ne kelljen megízlelnünk a halált, az igazi halált. Értünk és miattunk halt meg, és értünk támadt fel, és ő az, aki most értünk közbenjár az Atyánál. Győzött, legyőzte a gonosz hatalmát, nincs többé diadala a halálnak azok felett, akik Krisztusban vagyunk.
„Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. (Zsid 2,14-15)
Nem kell hát tovább félelemben élnünk, mert Jézus egyszer s mindekorra legyőzte a halált. Ezért hát így szólhatunk mi is: Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,54-55)
Jézusban életünk van, nem azért, mert bármit elértünk, vagy mert méltóak lehetünk, vagy képesek arra, hogy saját erőből feltámadjunk, hanem mert ő egyedül véghez vitte. Ha hisszük azt, hogy Isten valóban feltámasztotta őt a halálból, és hisszük, hogy ez a feltámadás, a mi bűneinket eltörölte előre és vissza, akkor életünk van, és Isten Lelke bennünk él: „Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.” (Róm 8,11) „A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róma 8:16) Így hát méltatlanul, de hirdetjük az Úr kegyelmének esztendejét! Jézus él a sír üres!
Fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
